Testőrből bérgyilkos (Bérgyilkosból testőr II)

A kripta

- Ez nem lehet. – tette a tenyerét a falra a lány. – Vége a folyosónak. – tapogatta végig. – Csak a fal van, semmi más. – fordult hátra Samhez.
- Olyan nincs. – rázta meg a fejét. – Biztos csak nem vetted észre.
- Sam. Nincs itt semmi. – mondta még egyszer.
- Fogd meg még egyszer. Kell lennie valaminek. – jelentette ki Sam, bár ő sem hitte el, hogy Elvira átsiklott volna valami fölött.
- Ötletek? – kérdezte a bérgyilkoslány a falnak dőlve. Belesimított copfjából kiszökött pár tincsbe, hátra fogta őket, majd lecsúszott a fal mentén és leült a földre.
- Titkos átjáró? – kérdezte Sam. – Talán valamelyik téglát be kell nyomni, vagy meg kell húzni valamit.
- Nem a Harry Potterben vagyunk Sam. – rázta a fejét Elvira. – Ez nem a Foltozott üst, hogy egy téglát benyomva át tudjunk jutni az Abszol útra.
- A vezetéknek nincs vége. – állapította meg Jake. Elvira felnézett a Black fiúra, majd azonnal felpattant megnézni, hogy igaza van e a testőrnek.
Jake átnyomakodott mellettük, Elviráék pedig helyet adtak neki. Jake jobb kezét végig vezette a csövön, majd ahol átment a falon megállt. A bérgyilkoslány figyelte a sziluettet, ahogy az körbe tapogat a vezeték körül, majd megáll.
- Itt. – tartotta a kezét a cső alatt. – Van egy bemélyedés. – tapogatta tovább a lyukat.
- Poros? – kérdezte Sam. – Ha poros, akkor régóta ott van, ha nem az, akkor nem rég használták. – magyarázta meg kérdését, amikor Jake furcsán nézett felé.
- Nem poros. – állapította meg Jake. – És van is benne egy gomb. – közölte a jó hírt.
A fal pár másodperc múlva mozgásnak indult. De nem az a fal, amelyikre számítottak. Nem a folyosó végét jelző, hanem a jobb oldali fal kezdett el elhúzódni, végül ajtó szélességben megállt.
Egy kripta tárult a szemük elé. A teremben öt sírhely volt, egy középen, a többi pedig a négy sarokban. Bár a terem viszonylag nagy volt, a kősírok annyi helyet, elfoglaltak, hogy csak egyembernyi hely volt köztük. Elvira végig nézett a nyughelyeken, majd miután felmérte a két bent álló őrt, akik a hátsó hantok mellett álltak, a középső sír mellett álló Annelinre nézett. A Graham lány bal keze a kövön pihent, tekintetét pedig le sem vette az arcot formázó szoborról.
- Ő az apám. – simította végig a formát. Elvira ekkor látta, hogy a szobor Thomas Graham, a maffia egykori főnökét ábrázolja. – Ő ott az anyám. – mutatott Annelin a jobb hátsó sírra. – Ott a fivérem, Oliver nyugszik. – intett a jobb első szoborra. A bérgyilkoslány teljesen rálátott a szoborra. Oliver vonásait tökéletesen ábrázolta a szobrász. – Az William bátyámé lesz. – pillantott a bal hátsóra. – Ez pedig az enyém. – nézett az utolsó sírhely felé. – Mostanra biztosan megölted a bátyám. – nézett fel Annelin Elvirára.
A bérgyilkoslány próbált olvasni a Graham lány szeméből, de sikertelenül. Annelinben egyszerre volt düh, félelem, öröm, szomorúság, kétségbeesés és magabiztosság. Annelin teljesen kiszámíthatatlan volt.
- Sajnálom, hogy egyedül maradtál. – mondta Elvira. Várta Annelin reakcióját, hogy tudja, mire kelljen számítania. De még mindig semmi. Annelin legalább egy percig nem válaszolt.
- Hogy egyedül maradtam? – kérdezte halkan és kínosan felnevetve. – Én nem egyedül maradtam Elvira. – rázta meg a fejét. – Nekem kiirtották a családomat. – mutatott körbe a kriptában. – Az apám meghalt, az anyámat felrobbantottad, Olivert megölted, ahogy Williamet is. Neked sincs családod, ahogy nekem sem. De neked ott van Sam és a bérgyilkosi életed. Nekem csak a maffia maradt. És nem mondok le róla. – rázta meg a fejét. – Kifizetlek, - folytatta azonnal – de Fred nem fog, mert a maffia még itt van. Nem intézted el azzal, hogy megölted a bátyám.
- Tulajdonképpen… - kezdte a Black fiú. – Nem Elvira ölte meg William Grahamet. – világosította fel Annelint. Elvira lehajtotta fejét és megingatta.
- Idióta! – suttogta halkan Jakenak címezve.
- Nem Elvira ölte meg? – kérdezte felvont szemöldökkel, majd Samre nézett, aki csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem ő tette.
- Én voltam. – vallotta be Jake. Annelin szeme elkerekedett, tekintetét átjárta a düh, majd lassan Elvirára szegezte gyilkos pillantását. És ezt a pillantást még Elvira is megirigyelte.
- Bérgyilkost csináltál a testőreimből? – kérdezte halált ígérő hangon. Elvira ugyan állta Annelin pillantását, de a lány kiszámíthatatlansága miatt nem tudta mit mondjon. – Öljétek meg! – adta ki a parancsot Annelin a két őrnek.
Elvira és Sam gyorsan reagáltak. Elvira azonnal kilőtte a felhúzott nyilat, ami tökéletesen az egyik őr szívén fúródott keresztül, Sam pedig abban a pillanatban, hogy Elvira elengedte az ideget, kapott elő egy dobókést és hajította bele a másik fekete ruhás gégéjébe.
- Tényleg azt hitted, hogy két fekete ruhás elég lesz ellenünk, Annelin? – vonta fel a szemöldökét Elvira. – Nem tudom, hogy minket becsülsz alá, vagy a fekete ruhásaidat fölé.
- Tudom, mire vagy képes Elvira. – nézett bele mélyen a fagyoskék szemekbe. – Ne hidd, hogy csak ketten vannak.
Ebben a pillanatban William és Annelin sírhelye közötti fal megmozdult, kinyílt, majd fekete ruhások tömege áradt be a kriptába.
Elvira még kilőtt pár nyilat, de egy idő után annyi fekete ruhás jött, hogy nem volt elég ideje kifeszíteni az ideget és célozni, így hát eldobta az íjat és a tegezt , majd elővette tőreit és úgy kezdte gyilkolni a fekete ruhásokat. Két ütés között látta kimenni Annelint az ajtón, aztán még több fekete ruhás nyomult be az egyre jobban megtelt kriptába.
- Sam! – kiáltott rá legjobb barátjára, akit épp legalább egy tucat fekete ruhás foglalt le valamelyik szobor tetején. A fiú már a feküdt, és az összes fekete ruhás őt ütötte, nem is értette, Sam hogyan nem vesztette még el az eszméletét. Elvirának volt két másodperce, hogy beleállítson pár tőrt Sam ellenfeleinek a hátába, így segítve a fiún, de végül Elvirára is rátámadtak. – Jake, kifelé! – ordította a Black fiúnak. Jake volt a legközelebb az ajtóhoz, így lerázva magáról a négy őrt, aki őt próbálta megölni kijutott a folyosóra. Felkapta Elvira íját és a nyilakat, majd kifeszített egy nyilat az idegre és célozni próbált. Fél perc után Elvira újra rá kiabált. – Jake sokan vannak, ne célozz, csak lőj! – Jake elengedte az ideget, ami beleállt egy Sammel foglalkozó őr karjába. A bérgyilkosnak emiatt volt ideje elővenni egy dobókést és megölni három fekete ruhást. – Sam menjünk innen. – szúrta le Elvira az utolsó vele foglalkozó őrt, majd segített legjobb barátjának. – A kripta tele van, egy ideig nem tudnak bejönni. – állította fel Samet, miután végzett az utolsó fekete ruhással.
Sam végig nézett a kriptán. Legalább negyven fekete ruhás halott feküdt szanaszét, eltorlaszolva ezzel a bejáratot. Samet maga előtt tolva mentek Jake felé. A Black fiú azonnal Sam hóna alá nyúlt, segítséget nyújtva neki, majd elindultak a folyosón.
- Hova-hova aranyom? – kapta el egy fekete ruhás Elvira karját. – Nem mész sehova innen! – rántotta vissza a kriptába a lányt.
- Jake, menjetek! – kiáltott a folyosó felé. – Ezt elintézem egyedül is. – vicsorgott rá a fekete ruhásra, majd behúzott neki egyet.
A combjához nyúlt egy tőrért, de nem volt ott. Elfogytak a tőrjei, valahol a fekete ruhások halmában volt az összes.
Az őr kihasználta Elvira figyelmetlenségét, és a bordái közé vágott. A lány összegörnyedt, majd fél pillanattal később a fekete ruhást a derekánál fogva a hátára döntötte. A férfi tompa puffanással érte el halott társait, aztán Elvira addig ütötte ott ahol érte, amíg a férfi el nem ájult.
A bérgyilkoslány behúzott neki még egyet a biztonság kedvéért, majd lihegve felnézett. Fekete ruhások újabb tömege próbált utat törni magának a holttestek között.
- Baszki. – állt fel Elvira, majd a folyosó felé indult, majd mikor kiért rá, futásnak eredt.
Egy kanyar, még egy kanyar, majd még egy a vak sötétben. Aztán futás hangok a háta mögül. Legalább húsz láb trappolását hallotta meg. Elvira tüdejét kiköpve rohant, ahogy a lába bírta. Aztán csöpögés hangot hallott. Vízcseppeket, ahogy földet értnek.
- Jake! – kiabált előre. – Áraszd el! – ordította torka szakadtából. Nem tudta, hogy Jake hallja-e őt, csak remélni merte, hogy igen. Remélte, hogy igen, mert nem volt ereje többször kiabálni, csak futott tovább, nyomában a fekete ruhásokkal.
Pár méter után aztán vízcsobogást hallott. Végül megérkezett a víz is, de koránt sem annyi, amennyire Elvira számított.
- Ennél több kell. – kiabált újra előre.
Egy csattanás, aztán még egy, egy káromkodás, majd még egy csattanás, és már jött is a víz. Szép fokozatosan növekedett, míg végül Elvira térdéig ért.
- Tudsz még többet? – kérdezte kiabálva. Válaszként egy újabb csattanást kapott. A vízszint újra emelkedni kezdett. Elvira egyre nehezebben futott, végül úgy döntött, hogy ennyi vízben már tud úszni, így alámerült és úszott, amilyen gyorsan csak tudott és remélte, hogy a fekete ruhások lassabbak nála.
Néhány kanyar utána vízszint csökkenni kezdett, a lejtő enyhült, a víz lefelé folyt. Végül Elvira csurom vizesen, lihegve, fáradtan, sajgó tagokkal lépett ki az ajtón.
- Tűnjünk el innen. – ingatta a fejét, jelezve, hogy senki ne kérdezzen tőle, aztán már el is indult a lépcső felé és a kisbuszig meg sem állt.