Egy lány jinchuuriki

17.

Nagomi szemszöge:

~Másnap~

Tegnap hála Istennek nem találkoztam senkivel sem. Nem kívántam a társaságot, főleg azután, hogy megmutattam a hátam. Sajnos a kihallgatás közben elég sok infó kitudódott rólam, így ma elég rosszkedvűen keltem. Reggeli gyanánt elmentem az Ichiraku Ramenbe, ahol reggeliztem, de tudtam. Figyelnek. Figyelnek, hátha valami jelt adok, ami nyomul szolgál a múltamhoz. Valószínüleg ANBU-sok lehetnek, mert jól rejtik a jelenlétüket. Most belegondolva nem sokan tudják, hogy visszajöttem... A nagy gondolkodás közben találtam egy megfelelő ágat egy fán, amit nem rég szemeltem ki, és felültem rá. Az ággal parhuzamosan ültem, lábaimat összekulcsoltam, két kezemet a fejem mögé tettem, amik párnaként szolgáltak, így pihiztem. De nem sokáig. Mert valaki közeledett. Mivel lusta voltam beleszagolni a levegőbe, így csak vártam, hogy megjöjjön az illető. Pár perc múlva reccsent a mellettem lévő ág, kinyitottam a szemem, és megpillantott Jirayát. A sennin kedvesen mosolyogva jelezte, hogy lejöhetnénk a fáról, és leülhetnénk a padra. Én szinte morogva leugrottam a padra, melyre ő is leült. Elővett egy jégkrémet, aminek az egyik felét átnyújtotta nekem, amiért jobb kedvem támadt.

–Kösziii...de miért jöttél?-kérdeztem, engedve egy fél mosolyt felé, de kissé hideg volt a hangom. Mert volt egy elképzelésem, hogy miért.

–Jajj ne legyél ennyire hideg, Nagomi. Jöttem beszélgetni veled-mondta egy kis mosoly kíséretében. -Sakura és Sasuke elfogadtak, így maradhatsz a 7-es csapatban-mondta, mire egy kicsit megdöbbenve néztem a senninre. Nem gondoltam volna, hogy elfogadnak... Jiraya észrevette a döbbenetem, mire felnevetett.

–Milyen érzés, hogy elfogodnak?-kérdezte mindenttudóan.

–Felettébb érdekes érzés-mondtam, majd annyit vettem észre, hogy a férfi szívverése lassabb lett, tekintetét kicsit komolyabbra vette.

–És nem szeretnél beszélni a tegnap történte-de itt ,,illedelmesen" belevágtam a szavába-Nem, egyáltalám nem. Tegnap leszögeztem, hogy nem mondok semmit, meg amúgy is, te meg Orochi rajta vagytok az ügyön. Tegnap így is túl sok információt tudtak meg, szóval legyenek elégedettek-morcosodtam be a végére. -Gondolom azért küldték ki a két ANBU-st, hogy megfigyeljék a reakcióm-mondtam és rámutattam a két ANBU-sra, mire Jiraya elmosolyodott.

–Előtted nem lehet titkolózni Nagomi. Profi vagy-mondta, majd megfogta távolabbi vállam, és magához húzott úgy, hogy a fejemet a vallára hajtsam. Így jól éreztem magam. Gondolataimat kizárva pihentettem rajta a fejem, a kinti hangokra figyelve. Egyszer csak annyit éreztem, hogy a sennin keze a hátamra csúszik, ami miatt egyből ki akartam csavarni a kezét, de a mozdulat felénél ráeszméltem, hogy nincs sok értelme így elengettem a megijedt Jiraya kezét.

–Nem tudtam, hogy ennyire érzékeny a hátad...azt meg végképp, hogy így reagálsz majd rá-mondta döbbenten, de sajnálkozva.

–Megértem, hogy érdekel, de a hirtelen érintések nagyon fájnak-mondtam unottan, és nekidőltem a padnak. -De ha érdekel, a csuklómon is van-mondtam, majd kesztyűimet felhúzva, a csuklóm körül megpillanthatta, a bilincsek nyomait.

–E-Ezt bilincs okozta?-kérdezte, mire egy ühüm-öt kapott.

–De most ne vitassuk a témát...én szerintem megyek. Körülbelül egy hétig nem fog senki sem találkozni velem, szóval most tőled elköszönök-mondtam, majd adtam egy puszit az arcára, és haza gyalogoltam, úgy hogy senki ne lásson. Most ki kell pihennem magam...

Hinata szemszöge:

~1 héttel később~