LIT ME UP || WOOSAN

47

Wooyoung remegő kézzel, és könnyeivel küzdve helyezte le telefonját az ágy melletti szekrényre. Alvó barátjára pillantott. Kisöpört pár rakoncátlan szőke hajtincset San arcából.
~Woo?-San szemei lassan kinyíltak. Párat pislogott, majd felült az ágyon.
~Miért sírsz? Nincs semmi baj!-San nyugtatni kezdte szerelmét. Gyűlölte azt, amikor Wooyoung sírt.
~Miért nem mondtál semmit? Miért nem hagytad, hogy segítsek? Miért, Sannie? Nem értem..-Wooyoung hirtelen fakadt ki, Sannak alig volt ideje felfogni a kérdéseket.
~Én sosem gondoltam volna, hogy ezen kellett keresztül menned..-Wooyoung San mellkasába bújt. Érzelmei teljesen összezavarták. Egyrészt mérges volt, mivel San nem mondott neki semmit, másrészt szomorú volt az egész történet miatt. San tényleg magára gondol legutoljára. Yeosangnak igaza volt. Abban is, hogy ez egy elég elszomorító tény.
~Seonghwa elmondta, igaz?-San átkarolta barátját beszéd közben, hangja meg is csuklott egy kicsit. Wooyoung hármat bólintott.
~Tudom, hogy tőled kellett volna megtudnom, de ezt nem várhatom el tőled.-ismét San szemeibe nézett, amikben könnyek gyülekeztek.
~Csak azért vállaltam magamra ennyi mindent, hogy ne gondoljak rájuk.-vallotta be San a valódi okát a helyzetnek. Meglepetésére sokkal könnyebb volt ezt kimondania, mint gondolta. Wooyoung jelenléte mintha egy ismeretlen erőt adott volna bátorságának.
~Mostmár tudom, Sannie.-Wooyoung egy puszit nyomott a szőke fiú orrára, aki emiatt halkan kuncogott egyet. Már egy ideje San nem nevetett, emiatt Wooyoung szíve majd kiugrott a helyéről.
~Egyszer elviszlek hozzájuk, ígérem.-San szívére tette a kezét, miközben Wooyoungra meredt. A fiatalabb csak elmosolyodott, és most barátja arcára adott egy kisebb puszit.
~Alig várom..