LIT ME UP || WOOSAN

49

|Sziasztok! Mostanában eléggé magam alatt vagyok, ezért nincsenek részek. Emiatt lehet, hogy a most következő részek is kicsit szomorkásabbak lesznek..|

~Sannie! Nem jössz?!-kiáltott egyet Wooyoung a hálószobából. Szerelme nem válaszolt, emiatt görcsbe rándult a gyomra. Rögtön felpattant az ágyról és szinte futva ment le a lépcsőn.
~Sannie!-már a konyhában találta magát, ahol eszméletlen barátját pillantotta meg a földön. Wooyoung esküdni mert volna rá, hogy szíve leállt pár másodpercre.
~Sannie!-Wooyoung egyből San mellé sietett, és rázogatni kezdte a fiút. Mivel még mindig nem kapott semmi választ felhívta a mentőket, akik egész gyorsan meg is érkeztek. Wooyoung, miközben ült a mentőautóban csak azon tudott gondolkozni, hogy az egész az ő hibája. Ha erőszakosabb, és nem hagyja, hogy San ezt tegye magával most nem lennének itt. Könnyeit próbálta visszafojtani, nem akart mindenki előtt sírva fakadni. Pedig legszívesebben üvöltve bömbölne. Csak San eszméletlen testét nézte, és reménykedett, hogy barátjának nem lesz semmi maradandó baja.

Wooyoung leült egy számára szimpatikus székre. El sem hitte, hogy ez történik. Feje majd széthasadt, teste teljesen legyengült. Eddig bírta. Arcát tenyereibe temette és zokogni kezdett. Próbált minél halkabb lenni, de szipogásait így is tökéletesen hallani lehetett. Érezte, ahogy szíve darabokra esik, emiatt csak még jobban sírt. Bőrét és szemeit is csípte a sok könny, de nem tudott ellene mit tenni. Az egyetlen dolog, ami megnyugtatná, az San jelenléte lenne. De tudta, hogy ezt nem kaphatja most meg, talán ez csak rátett mégegy lapáttal szomorúságára. Megpróbálta összeszedni magát, közben elővette telefonját. Muszáj szólnia a többieknek..