A szerelmem irántad örök

8.rész

Egy hete nem láttam és hallottam semmit Haru felõl, most pedig itt áll az ajtóban.

-Te meg mit keresel itt?

-Ha szólok, úgyis azt mondod nem ér rá. Szeretném elvinni Ayatot az állatkerdbe. A múltkor azt mondta, hogy még nem volt.

Igaz. Azt mondtam volna nem ér rá, de azért mégiscsak meglepett ezzel. Így ideállít.

-Megyünk az állatkertbe?-örvendezve futott oda hozzánk a nappaliból Ayato

-Igen. Kérdezd meg anyut is, hogy jön-e velünk.

-Anya, jössz velünk az állatkertbe?-nézett rám kérlelõen

Harura néztem, hátha leolvashatok róla valamit. Úgy tûnt, hogy szeretné, hogy menjek. Meg a világért sem akarom elengedni õket kettesbe. Talán ez a féltékenység. Félek kihagynak engem valamibõl. Félek, ha egy dologból kimaradok, akkor jön a többi is, míg teljesen elfelejtenek.

-Rendben. Megyek.

Ayato a szobájába rohant és én is elindultam az enyémbe készülõdni. Egy sötétkék farmerre és egy világos zöld pólóra cseréltem itthoni ruhámat. Ayato még mindig készülõdött, Haru pedig a falnak dõlve várt ránk.

-Azt hittem, hogy már nem jössz többet. - A hangomban számomra is meglepõen szomorúság hallatszott.

Haru legnagyobb örömére, teljesen elárultam magam ezzel. Elárultam neki, hogy szomorú voltam, hogy nem láthatom és vártam rá.

-Mondtam, azt akarom, hogy újra egy család legyünk.

-Te mindigis egy szeretõ családra vágytál...-mondtam ki hangosan gondolataimat

-Készen vagyok!

...

Már vagy két és fél órája bolyongunk az állatkertben, de már élfáradtam. A testem nem egy gyermek kihordására van kialakítva, mivel attól, hogy van méhem, a többi részem nem változott. Így mikor terhes voltam sokszor alacsony volt a vérnyomásom, ami Ayato születése után is megmaradt. És ott van még a fáradékonyság... Ha nem akarom elrontani Ayato kedvét, akkor muszáj erõt vennem magamon.

-Most az elefántok kifutója jön, igaz?-kérdezte Ayato Harutól teljesen fellelkesülve

Ayato és Haru nagyon élvezték a programot. Mivel teljesen a szöges ellentéte vagyok a fiamnak, sokszor féltem, hogy nem érzi jól magát velem. Bár már sokkal jobban tudok kommunikálni az emberekkel, attól még mindig nem vagyok valami jó társaság. Õk ketten pedig olyan jól kijönnek.

Eszembe jutnak a régi emlékek, mikor Haruval ketten jöttünk el ide. Miért mindenrõl õ jut az eszembe? Miért nem tudom elfelejteni? Már kezdtem elfelejteni Harut, mikor újra megjelent. Újra és újra ezek a gondolatok. Nap mint nap. De egyszerûen nem tudok mit kezdeni vele, csak rá és a történtekre tudok gondolni.

-Ren, minden rendben?-nézett rám aggódva Haru

-Igen, csak elfáradtam. -Nem tudom szabad-e megkérdeznem tõle, de érdekel mi van velük.- Hogy van Aki és Shima?

-Shima nemrég házasodott meg. Akinak pedi barátnõje van, egy hónapja költöztek össze. Végül megint egyedül maradtam.

-Tehát ezért akarod helyrehozni a kapcsolatunkat.

-Részben. De már azelõtt is akartam, hogy egyedül maradtam volna. -csend telepedett közénk, majd újra megszólalt-Miért nem jöttél el Shima esküvõjére?

-Nem álltam rá készen, hogy együtt lássalak téged azzal a nõvel.

Lehajtottam a fejemet. Nem akartam lássa, még mindig mennyire szeretem. Haru gyengéden megfogta az államat és felemelte a fejemet, majd megcsókolt. Finom érzéki csók volt, talán attól félt, ha heves csókcsatába kezd, ellökõm magamtól. Talán tényleg így lett volna.