Filii Mortis et Fortunae

9. Dual Imperium

Miután sikerült kicsit összeszednem magam a dementorok halála után már csak pár napot kellett kibírnom az iskolában. Egy ilyen borzalmas esemény után kész felüdülés volt haza menni és végre egy olyan helyen lenni, ahol senki és semmi nem bánthat minket.

- Jaj, kincsem láttam mi történt! Annyira sajnálom! - Ölel anya szorosan magához amint haza érünk és nem is foglalkozik vele, hogy apa úgy néz rá, mintha valami őrült lenne.

- Annyira fájt! - Motyogom a mellkasába, ő pedig simogatni kezdi a hátamat.

- Semmi baj kicsim, vége van, anya és apa itt van és vigyáznak rád. - Suttogja a fülembe és tovább simogatja a hátam és a hajam.

- Mi történt? - Hallom apa hangját a hátam mögül, de anya annyira magához szorít, hogy esélyem sincs felé fordulni.

- Az iskolához rendelt dementorok közül hármat megöltek és osztozott az emlékeiken. - Válaszol helyettem Marvolo.

- Máris értem a helyzetet. - Szinte látom magam előtt, ahogy rosszallóan megrázza a fejét. - Mit szóltok egy fagylaltozáshoz? - Lép mellénk és teszi vállamra a kezét, én felpislantok rá, majd anyára.

- Szabad? - Kérdezem halkan, mire a nő arca felragyog.

- Megérdemled az édességet kicsi sanguentorom. - Kuncogja, ahogy elenged és mikor Marvolo is mellénk lép elindulunk fagylaltot szerezni, hogy kicsit feldobjuk a hangulatunkat.

A nyarunk ez után nyugodtan telt. Egyszer se jöttünk vissza ebbe a világba, hanem minden időnket otthon töltöttük. Apával bejártuk azokat a helyeket, ahol kicsinek mindig bújócskáztunk, anya elvitt minket a nővéreihez és még egy démonpartin is jelen voltunk, ahol Marvolot is beállították egy árnyék ugró versenyre.

Őszinte leszek, szerintem a szüleink igyekeztek minden erejükkel elterelni a figyelmünk valamiről, de nem tudom, hogy mégis miről. Azonban van egy olyan érzésem, hogy lehet jobb is, ha nem tudom, hogy mit akarnak elrejteni előlünk. Én nagyon is élveztem a nyarat, régen szórakoztam már ennyit, mint most és ezen kívül igazából semmi se számított. Nekünk ez a hely a túlvilág az otthonunk, mindegy anya mennyire próbál minket rávenni, hogy a másik világra is otthonként tekintsünk. Nekünk az csak játék, amit majd, ha megununk nyugodtan eldobhatunk.

Augusztus végén, ahogy mindig most is vissza kellett mennünk az iskolába és már az első napon szembesültünk vele, hogy amíg mi otthon voltunk, addig itt a dolgok érdekes fordulatokat vettek. Volt valami nagy megnyitó ünnepség a nyár közepén, ahol a két sötét úr talpnyalói tartottak egy kis öldöklést. Ami magyarázza azt a pár napot, amikor apa ellenkezése nélkül anyával voltunk nagynéni látogatóban. Apa nem szereti, ha láb alatt van bárki is, mikor rengeteg dolga van.

Mondjuk ezen kívül semmi izgalmas nem történt a nyáron és a tanévben is egyedül valami furcsa verseny ad valami izgalmat. Persze mi még kicsik vagyunk a részvételhez, de ez nem jelenti azt, hogy mi nem találtuk ki Marvoloval, hogy mi mit csinálnánk a feladatok megoldása során és hála szerelmem árnyékjáró képességének a sárkányokat, amik az egyik versenyfeladat részei voltak még testközelből is láthattuk.

Igaz a kötelező karácsonyi bálról olyan gyorsan lógtunk meg, ahogy csak tudtunk, valahogy sokkal jobban élveztük a kettesben a Titkok Kamrájában töltött időt, mint a többi diák között a kötelező szocializálódást. Sőt szerintem a baziliszkusz is nagyon örül a társaságunknak, vagy legalább is Marvoloénak, mostanában folyton ajándékokat szerez neki, amiket persze szerelmem elfogad, de mindig közli vele, hogy nem kell aggódnia, nem fogja egyedül hagyni.

Mondjuk meg értem szegény állatot, már nagyon rég óta egyedül volt itt a Kamrában és mi vagyunk az egyetlenek, akikkel társalog. A helyében én is aggódnék, hogy eltűnik egyik napról a másikra a társaságom. Igaz, hogy ezt most nem fogjuk hagyni, hiszen eldöntöttük Marvoloval, hogy mikor végzünk az iskolával magunkkal visszük a lényt, talán még a túlvilágra is, ott biztos könnyebben találna magának játszótársakat, mint itt. Viszont ezt a tervet még nem osztottuk meg a lénnyel, hiszen apa még nem adott rá engedélyt és nem lenne valami kedves dolog elültetni a remény csíráját a lény fejében, ha nem tudjuk beváltani az ígéretet.

A következő érdekes dolog május vége tájékán történik, mikor is egyik reggel a kellemes reggelit egy fekete ruhás varázsló csapat zavarja meg, akik mit sem foglalkozva az őket bámulókkal egyenesen az igazgatóhoz mennek és a kezébe nyomnak egy levelet. A férfi hatalmasat nyel, ahogy átveszi a tárgyat és kibontja.

- Szerinted mi lehet ez? - Hajolok oda Marvolohoz és suttogom olyan halkan, hogy csak ő hallja.

- Ezek az ő embereik. - Nem kell kimondania, hogy kikre gondol. A fekete ruhások a két sötét úr emberei, de mégis mit keresnek itt és miért néz úgy az igazgató, mintha éppen meg akarná valaki nyúzni.

- Szerinted mi van a levélben? - Kérdezem, mire szerelmem rám pillant.

- Fogalmam sincs. - Motyogja és húzza össze a szemöldökeit. Én megint a tanári asztalhoz nézek, ahol az igazgató abbahagyta az olvasást és hófehér arccal néz fel a fekete ruhás alakok vezetőjére.

- Még csak gyerekek! - Motyogja.

- Nem egyértelmű az írás vénember? - Jön a kérdés egy meglepően magas hangon, abból a zömök testből és kerek arcból nem néztem ki ilyen hangot.

- Egyértelmű, de... - Kezd bele a férfi, viszont a fekete ruhás közelebb hajol hozzá.

- Két gyerek az egész iskoládért, én a helyedben engedelmeskednék. A Dual Imperium nagyurai nem fognak kegyelmezni senkinek, ha nem engedelmeskedsz nekik. Az egész hely a földdel egyenlővé lesz téve. Ennyit csak meg ér az a két gyerek, nem? - Billenti oldalra a fejét a férfi.

- Nem teszik ez nekem. - Mondom halkan, mikor már negyedjére kapom el, hogy az igazgató felénk pislog.

- Nekem se. - Hallom Marvolo hangját, ami sokkal mélyebb, mint általában szokott lenni.

- Megadom, amit kérnek. - Hajtja le végül a fejét az igazgató, ahogy a kezei rászorítanak a papírra, amit fog. A fekete ruhás alak kihúzza magát, majd a diákok felé fordul.

- Melyikőtök az a Riddle meg az a Potter? - A kérdésre, én ránézek Marvolora, aki lehunyja a szemét és megfogja a kezem, majd biccent egyet. Ennyi jelzés elég is, hogy tudjam mit kell tennem, így mikor ő feláll a helyéről, én is felállok az enyémről. - Helyes! Fiúk, fogjátok meg őket! Öröm volt önnel üzletelni igazgató, bízhat benne, hogy a nagyurak kegyesek lesznek az iskolával. - Mondja a fekete ruhások vezetője, ahogy két másik hozzánk lép és hátrafogja a karjaink.

- Anya és apa ennek nem fog örülni! - Nézek fél oldalt Marvolora, ahogy felszisszenek, mikor nagyon megszorítják a kezem.

- Nem hiszem, hogy időben haza érünk! - Helyesel, és ez az utolsó, amit felfogok, mielőtt elnyel a sötétség.