Filii Mortis et Fortunae

10. Őt nem!

Harry Potter POV

- Miért nem mondanak semmit? - Morog mellettem Tom, mikor már négy órája nézzük a két egymás melletti szobában kikérdezett gyereket, akik kiköpött másaink.

- Makacsok, azért! - Rázom meg a fejem. - Különben is honnan tudod, hogy rejtegetnek valami? Tudod, hogy átlagosan hét olyan ember van a földön, aki ugyanúgy néz ki mint te? Mi van, ha ők ilyenek? - Teszem csípőre a kezem, de a férfi mellettem csak rám vicsorog.

- Az egyik emberem látta azt a fiút, ahogy egy hulla felett állt vöröses zöld szemekkel! Ne mondd nekem, hogy nem tudod ez mit jelent! - Morogja, én meg sóhajtom egyet.

- Jó, jó! Nyugalom. Igazad van, valami nincs velük rendben. De van rá ötleted, hogy mégis mit mondjunk nekik, hogy elmondják, amit tudni akarunk? - Kérdezem és mikor nem válaszol elfintorodom. - Sejtettem. Te se vagy jó semmire! - Morgom.

- Hé, ketten vagyunk ebben! Ha elpusztítottuk őket, utána moroghatsz miattam és visszatérhetünk ahhoz, hogy egymást próbáljuk megölni. - Fonja össze maga előtt a karjait.

- Megölni... - Gondolkodok el majd csettintek egyet és megjelenik előttem egy kék madár. - Mondd meg a kihallgatóknak, hogy mondják nekik, hogy a másikat megöljük, ha nem felelnek. - Vigyorodom el, mire a madár el is tűnik és két kék madár megjelenik a két szobában a kihallgatók mellett, akik a székekhez kötözött két fiú előtt állnak.

- Honnan veszed, hogy ez sikerülni fog? - Kérdezi mellettem Tom, aki most már a két fiút nézi.

- Velünk ellentétben ők nagyon közel állnak egymáshoz. Abból kiindulva, hogy Jim szerint egymás kezét fogták, mikor elhozták őket. Ha csak fele annyira is közel állnak egymáshoz, mint gondolom, akkor ettől csicseregni fognak, mint a madarak. - Mondom elégedetten, mikor is meghalljuk a két kihallgató hangját.

- Ha nem mondasz semmit megöljük a másikat! - Kiáltják majdnem egyszerre, mire a két fiú ugyanabban a pillanatban kapja fel a fejét, de az érzelem az arcukon nem félelem, sőt pont ellenkezőleg.

- Te is érzed? - Nyel egy nagyot a mellettem álló.

- Igen. - Nyelek én is, mikor megérzem a hatalmas energiát, amit nem tudok hol rejtegettek eddig, mikor meg voltak kínozva.

- Csinálhattok velem akármit! - Szólal meg a két fiú pontosan egyszerre. - De, ha akár egy újjal is hozzá értek! - Itt a két fiú feje fölött egyszerre jelenik meg egy hófehér kör ami nyolc részre van osztva és fölötte egy négy vonalból álló csillag.

- Ez nem lehet! - Tágulnak ki a szemeim.

- Meghaltok! - Szólal meg egyszerre megint a két gyerek, mire a fehér kör feketére vált és alatta megjelenik egy fekete félkör, amiből egy kereszt áll ki. A fiú, aki úgy néz ki mint Tom egyszerűen feláll a székéből, ahogy leporladnak róla a kötések és csak felemeli a kezét, mire az árnyak elnyelik a férfit előtte. Eközben a fiút, aki az én másom elnyelik a fekete árnyak és mikor megint valami fény lesz a szobában, a vallatója már a földön fekszik. A két fiú az őket elválasztó fal felé fordul és egyszerre rohannak neki, a hatalmas füstben látszik az alakjuk, én meg elkapom Tom karját.

- Ha életben akarunk maradni most húzunk innen! - Mondom olyan halkan, ahogy csak tudom, hátha még nem vettek észre minket.

Hadrian POV

Szorosan ölelem meg Marvolot, ahogy a fal eltűnik és megérzem a kezét az árny alakomban. Annyira féltem, hogy baja esik, hogy a félelmem feltörte anyáék pecsétjét.

- Bixbit, úgy örülök, hogy jól vagy! - Suttogom, a fiú pedig kedvesen mosolyog rám.

- Jól vagyok trapiche, de most azt szeretném, ha visszatérnél hozzám, rendben? Tudom, hogy meg tudod csinálni. - Billenti oldalra a fejét és  kinyújtja felém a kezét. Én pedig megfogom a kezet és máris érzem magam körül a testet, amit anno ő készített nekem.

- Meguntam a játékot. - Morgom az orrom alatt.

- Teljesen értem kedves. - Ölel magához most már ebben a formámban. - Nem mentek sehova! - Emeli fel bal oldalra a kezét, mire a fal, ami ott áll leomlik és két férfi, akik a mi tökéletes másaink a fekete árnyakba gabalyodva próbálnak menekülni.

- Hagyhattad volna futni őket, tudod, hogy szeretem megkergetni a vacsorám. - Nyalom meg az ajkaim.

- Mégis mi a fenék vagytok ti? - Ordít a férfi, aki Marvolora hasonlít.

- A ti jobb változatotok! - Vigyorog kedvesem, majd csettint egyet, mire a két lény közelebb kerül hozzánk.

- Ez lehetetlen keverék lények nincsenek már! - Pislog rettegve az én másom rám, mire én kivillantom a fogaim.

- Hadrian Freyr Letum, egy élő sanguentor, mondanám, hogy szolgálatodra, de inkább átvenném a helyedet. - Kuncogom.

- Te mi vagy?! - Morog kedvesemre a mása, mire szerelmem megforgatja a szemeit.

- Marvolo Hades Letum, egy árnydémon. - Vonja meg a vállát. - Trapiche kedves, szólnál apának, hogy van két vendégük? - Kérdezi kedvesem, én meg gyanúsan nézek rá.

- Mit akarsz velük csinálni? - Billentem oldalra a fejem.

- J.K.Rowling. - Kuncogja, nekem meg kitágulnak a szemeim.

- Oda, akarod őket küldeni? - Pislogok. - Neki pozitív lesz a sztori vége! - Mutatok a saját másomra.

- Szerintem rá tudod venni anyát, hogy elintézze az ellenkezőjét. - Teszi csípőre a kezeit.

- Jogos. - Biccentek. - De miért én hívjam őket ide? - Kérdezem nyavalyogva.

- Mert neked sokkal szebb az ének hangod, mint az enyém. - Nyújtja ki rám a nyelvét.

- Mégis miről beszéltek itt? - Morog Marvolo mása.

- Megcsinálom, de csak ha elhallgattatod őket bixbit. - Pillantok a két sötét úrra, akiknek az ereje még csak a közelébe se ér a miénknek.

- Kérésed számomra parancs! - Ahogy ezt kimondja az árnyak a férfiak szájáig emelkednek, én pedig hátat fordítok nekik és lehunyom a szemem, mielőtt énekelni kezdek.

- Síromban rémálom támadt reám.
Csontok közt férgekkel fekszem talán.
Lesz e ébredés vagy tévedés?
Boldogság, házasság sok lázas szó.
Mért kell e színjáték mondd barátom!
Lesz e ébredés vagy tévedés?
Nincs más ha játék kell játszunk nekik!
Új élet vár rám ha meghalok kicsit!
Rád így várok itt a halál megsegít. - Éneklem azt a dalt, amit annyi évvel ezelőtt az édesanyám és Marvolo édesanyja énekelt apánknak és alig, hogy befejezem az utolsó hangot megjelenik előttünk a Halál és a Sors.

- Hívtatok, gyerekek? - Kérdezi apa csípőre tett kezekkel és szélesen vigyorogva.

- Igen! - Mosolygom rá.

- Oh, azt hittem ti nem vagytok ebben a világban. - Pislog anya az árnyakban álló két másunkra.

- De nagyon is vagyunk. - Morog Marvolo. - Sajnáljuk, de muszáj volt feltörnünk a pecsétet. - Hajtja le a fejét, mire anya odamegy hozzá és megöleli.

- Azt tettétek, amit kellett kincseim. Most pedig szépen visszamentek az iskolába elhozzátok a kisasszonyt a Kamrából és haza mentek, mi pedig apátokkal elintézzük ezt a kis problémát. - Kacsint rá, mi pedig egyszerre nevetünk fel.

- Igen is anya! - Mondjuk egyszerre.

- Otthon találkozunk gyerekek. - Int egyet apa, majd megfogja a két másunk vállát. - Uraim, itt az ideje, hogy meghaljanak. - Neveti el magát, ahogy anyával eltűnnek.

- Menjünk trapiche, végre haza megyünk. - Öleli át a vállam Marvolo, ahogy az árnyakkal elvisz a Roxfortba, hogy magunkhoz vegyük a baziliszkuszt, hogy aztán haza menjünk a túlvilágra a mi igazi otthonunkba.

Vége