- A jóslás művészet, a jóslás életcél, hatalom, amivel világokat lehet önmagukból kifordítani. A jóslás... - Professzor Grindelwald első jóslástan órája és én már elalszom. A felsőbb évesek már figyelmeztettek minket rá, hogy jobb lesz, ha nem számítunk sokra a férfitől, mert van, hogy a mondata közepén öt percre lefagy, mintha semmi se lenne körülötte, aztán úgy folytatja, mintha mi sem történt volna. Valószínűleg most is egy ilyen alkalom van, mert már vagy négy perce nem fejezte be a mondatát és csak néz ki a fejéből, azon a két színű szemén keresztül, amiről anyutól megtanultuk, hogy a látás jele.
- Felelősség. - Fejezi be a mondatot végre. Marvolo hirtelen felemeli mellettem a fejét a könyvből, de azonnal vissza is hajtja. Jobban érdekli az éppen olvasott matéria, mint a professzor és ezzel egyet kell értenem. Ezért lehet, hogy én is belekezdek egy a rituálékról szóló könyv olvasásába és csak nagyjából figyelek a férfire, aki magyaráz az osztálynak.
- Mr. Potter, Mr. Riddel itt maradnának egy kicsit? - Csak gyorsan pillantok testvéremre, mikor óra végén megszólít minket a professzor, de mivel látom rajta, hogy ő se érti mire vélje a dolgot így nem mondok semmit. - Jöjjenek. - Int minket magához a professzor, mi meg elé lépünk. - Láttam, hogy nem nagyon köti le magukat az órám ezért gondoltam önöknek kicsit más fajta tananyagot állítanék össze. Nem kell bejárniuk az órámra, de cserébe szeretnék hetente egyszer egy külön órát tartani maguknak. - Mondja komolyan.
- Köszönjük az ajánlatot Professzor, elfogadjuk. - Válaszol udvariasan Marvolo.
- Akkor délután négykor találkozzunk itt. Kellemes napot fiú. - Mosolyog ránk, mi meg biccentve távozunk.
- Furcsa varázsló. - Jegyzem meg, mikor már távol vagyunk a teremtől.
- Az, de hát látó. Ne csodálkozz. - Kuncogja megfogva a vállamat, amitől átjár a bizsergés. A napunk további részét nyugalmasan töltöttük el, amíg el nem jött a délután és azzal a különóránk Grindelwald professzorral.
- Csak, hogy itt vagytok gyerekek. Foglaljatok helyet. - Mondja lelkesen, majd a fekete táblához sétál, amíg mi elhelyezkedünk. - Először is. Mondjátok meg ez mi? - Rajzol fel a táblára egy nagyon is ismerős jelet egy négy vonalból álló nyolc ágú csillagot, alá egy ugyanilyen csillagot egy körben, alá pedig egy félkört, aminek a közepéből egy kereszt lóg ki. Mi egymásra nézünk Marvoloval.
- Mondtam, hogy meg kellett kérdeznünk. - Mondja, én meg biccentek.
- Mondtam, hogy bele megy. - Kuncogom, utalva a ma reggel kapott levélre, amiben apa megírta, hogy nyugodtan játszhatunk a világgal, ha akarunk, meg anya megüzente nekünk, hogy elmondhatjuk a professzornak mi a helyzet velünk.
- Elmondanák miről beszélnek? - Kérdezi a professzor pislogva.
- Az anyánkról. - Mosolygom, majd Marvolo folytatja.
- Az a jel professzor egy pecsét. - Mondja a fiú teljesen nyugodtan.
- Pedig reméltem, hogy a meditáció beválik. - Rázza meg a fejét a férfi. - Úgy néz ki nem. Akkor is fogok látomásokat látni. - Fintorog. - Mondjuk amíg nem aközben csinálom Albusnak nincs vele baja. - Motyogja az orra alatt.
- Szerintem ezt nem kellett volna hallanunk. - Nézek a mellettem ülőre.
- Nagyon valószínű. Na nem mintha minket annyira érintene. Azon kívül, hogy Dumbledore professzor irritáló. - Motyogja, mire a felnőtt varázsló tátott szájjal néz ránk.
- Tényleg érzitek? - Makogja. - Nem hittem, hogy Albus igazat mondott. Érzitek a mágiáját? - Mi egyszerre biccentünk. - Akkor mit fog le a pecsét? - Vonja össze a szemöldökét.
- A teremtményeink. - Mondom ridegen.
- Oh, és még így is érzitek, hogy keveréklény. Bámulatos! Hatalmas erőtök van. - Hápogja, mire Marvolo kérdőn néz rá.
- Dumbledore professzor keverék lény? - Kérdezi, mire a férfi biccent egyet, majd megvakarja a nyakát.
- Mondjuk ez az én hibám. - Kuncogja.
- Miért is lenne az? - Kérdezem most én, nem is megütközve rajta, hogy elméletileg keveréklények nem létezhetnek és hogy törvény ellenesek. Én is az vagyok.
- Tudjátok vámpír vagyok. Ő meg eredetileg elf volt, a nemes fajtából, de hát tudjátok milyen a szerelem. A családja meg akarta ölni miatta, az volt az egyetlen megoldás, hogy átváltoztatom, de így keverék lett. A fény és a sötét keveredik benne, ezért nem viselhetik jól a teremtményeitek őt. - Gondolkodik el. - Álljunk meg egy minutumra. - Húzza fel hirtelen a szemöldökét. - Csak tizenegyek vagytok. Még két év mire megtudjátok mik vagytok. - Néz ránk morcosan, mi meg egyszerre vigyorodunk el.
- A sors és a halál gyermekei vagyunk. - Suttogja Marvolo és mintha csak erre vártak volna az árnyak körénk gyűlnek. A professzor pedig azonnal a felrajzolt képre néz és látszik a tekintetén, hogy felfogta mit jelentenek a jelek.
- Milyen teremtmények vagytok? - Kérdezi egy hatalmasat nyelve.
- Árnydémon. - Válaszol Marvolo, látom, hogy a professzor megremeg.
- Akkor nem csoda, hogy borsódzik a hátatok a fény teremtményeitől. Az árnydémonok nem szeretik őket. - Próbál meg magyarázkodni.
- Csak én vagyok árnydémon. - Vigyorodik el Marvolo, mire a férfi meglepetten néz rá, majd kérdőn rám.
- Te mi vagy? - Jön a kérdés, én meg oldalra biccentem a fejem és arcomra széles vigyor szalad.
- Sanguentor. - Nyalom meg az ajkaimat, mire a professzor szó szerint a falhoz tapad és látom a félelmet a szemében, ami csak biztat rá, hogy lépjek és talán meg is tenném, ha Marvolo nem ölelne át és húzná a fejem a nyakához. Ezzel elérve, hogy minden érzékem elnyomja az illata.
- Nyugalom trapiche! Koncentrálj rám! - Adja ki a halk parancsot, én pedig engedelmeskedem neki és mély levegőt veszem. - Bocsásson meg professzor elkapta a hév. - Hallom Marvolo hangját, de nem nyitom ki a szemem.
- Az én hibám volt nem kellett volna erőltetnem. - Sajnálkozik a férfi.
- Köszönöm, bixbit! - Suttogom Marvolonak, mire ő lassan elenged. - Most már jól vagyok. - Biccentek. - Éhes lettem. - Kordul meg a gyomrom, mire egy tábla csokit látok meg az orrom előtt. Követem a kezet, ami felém tartja és egy mosolygós Grindelwalddal találom magam szemben.
- Edd meg nyugodtan. - Biccent, én meg elveszem az édességet. - Milyen nyelven beszéltetek? Ezt nem ismerem. - Mondja tekintetében kíváncsisággal, de engem valahogy a csoki jobban tud érdekelni, úgyhogy ráhagyom a testvéremre, hogy elmagyarázza a helyzetet a professzornak.
- A halál nyelve. - Vonja meg a vállát Marvolo.
- Akkor amikor azt mondtad, hogy a sors és a halál gyermekei, az nem képletes volt? - Tágulnak ki az idősebb varázsló szemei, mi meg kuncogni kezdünk, sőt Marvolo a fejét is rázza.
- Nem professzor, az egy kijelentés volt az igazságról. - Mondja nyugodtan, mire a férfi nagyot nyel.
- Akkor nektek tényleg egyedi tananyag kell. - Biccent egyet. - Ez sok mindent megváltoztat. Mindent újra kell gondolnom, úgyhogy mára mehettek. - Legyint egyet, jelezve, hogy leléphetünk, mi pedig boldogan meg is tesszük ezt.
ESTÁS LEYENDO
Filii Mortis et Fortunae
Fanfic"- Ne hidd, hogy nem tudom mit akartál, de soha többé nem fogod megpróbálni. - Hallok meg egy ismeretlen hangot a fülem mellett, de olyan halkan, hogy alig értem a szavakat. - Az övé vagyok, csak az övé. - Hallom még, mikor éles fájdalom nyillal a j...
