Az iskolaévünk további része borzalmasan unalmasan telt, így nem is csoda, hogy én és Marvolo már az ötödikes anyagot vesszük át, hogy ne unjuk halálra magunkat. Mivel megtaláltuk a Titkok Kamráját, így amikor csak tehetjük leszökünk a helyre, ami sokkal kellemesebb, mint a kastély egésze. Nem mintha baj lenne a kastéllyal, csak azzal vannak problémáink, hogy a diákok körülöttünk olyan agyi szinten vannak, mint a kétévesek.
Őszinte leszek nem tudom hogy éltem túl az egész évet, csak azt tudom, hogy az étkezéseimmel nem volt baj, hála Marvolonak, aki rendszeresen felajánlotta, hogy ehetek. Ráadásul néha még az adrenalint is ki tudtuk magunkból adni, mikor valaki a házunkban nagymenőt akart játszani és helyre kellett neki tenni az agyát. Természetesen ezek voltak azok a dolgok, amiket anyának és apának nem mondtunk el a nyáron. Így is eléggé aggódnak miattunk, nem kellene, hogy még ezen is morogniuk kelljen.
Sajnos hiába nyavalyogtunk végig egész nyáron anyát nem sikerült meggyőznünk arról, hogy nem kell nekünk visszamenni az iskolába. Így történik, hogy még észbe se kapok és már megint a vonaton ülünk. A hangulatom viszont olyan negatív, hogy ha Marvolo nem fogná folyamatosan a kezem biztos vagyok benne, hogy már régen befagyasztottam volna az egész fülkét. Mondjuk ez nem állított meg abban, hogy elképzeljem milyen lenne. Ezért is lehet, hogy kaptam egy aprócska szívrohamot, mikor a semmiből tényleg megfagyott a fülkében az ablak.
- Trapiche! - Tágulnak ki Marvolo szemei, de én csak ijedten bújok hozzá.
- Nem én csinálom! - Védekezek, mikor is az egész vonat megáll.
- Mi a fene történik? - Húzza össze a szemöldökét szerelmem, de mielőtt felállhatnánk, hogy utána nézzünk a dolognak a kabin ajtajában megjelenik egy fekete köpenyes lény. Amint meglátom elmosolyodok és csillogni kezdenek a szemeim és nem is foglalkozva Marvolo utánam nyúló kezeivel felállok és kinyitom az ajtót a lény azonnal megindul felé.
- Helló rokon! - Billentem oldalra a fejem és érzem, ahogy a hűvös átjárja a tagjaimat.
- Sanguentor. - Jön a köpeny alól egy földön túli hang.
- Bizony. Mit keresel itt? Többen is vagytok? - Billentem oldalra a fejem, ahogy megpróbálok kilesni mellette a folyosóra.
- Az igazgató hívott minket. A sötét urak szabadon vannak. Meg kell védenünk a diákokat. - Jön a válasz a kérdésemre.
- Mennyien vagytok? - Kérdezem még mindig mosolyogva és nem is foglalkozva a hideggel.
- Tizenöten. - Felel, majd Marvolo felé fordul, én viszont kitartom elé a kezem.
- Ő az enyém, ajánlom, hogy ezt közöld a többiekkel is rokon. - Mondom most jegesebb hangon, mint ahogy eddig beszéltem vele.
- Ahogy szeretnéd! - Válaszolja.
- Ha megtaláljátok a sötét urakat... - Kezdek bele, mikor távozna. - Szóljatok. - Biccentek és csak figyelem, ahogy távozik és a hűvös eltűnik.
- Mit tudtál meg trapiche? - Kérdezi Marvolo kitárva a karjait, ezzel jelezve, hogy jobban teszem, ha beleülök az ölébe és mindent elmagyarázok neki.
- Azért vannak itt, hogy vigyázzanak ránk, az itteni énjeink keresik. - Mosolyodom el.
- Hmm... Szerinted segítenének nekünk felkutatni őket? - Kérdezi tekintetében azzal a gonoszkás mosollyal, ami mindig csínytevést jelent.
- Egy lépéssel előtted vagyok bixbit. Ha találnak valamit szólni fognak. - Biccentek.
- Mérgesnek tűntél mi volt a baj? - Billenti oldalra a fejét, ahogy végigsimít az arcomon. Hát igen előle nem tudok elrejteni semmit, még ha akarnám se tudnám megcsinálni.
- Minden dementor faj ragadozó Marvolo és meg kell hagyni borzalmasan jó illatod van. - Kacsintok rá.
- Meg akart engem támadni? - Pislog rám, mintha nem akarna hinni a fülének.
- Igen, de közöltem vele, hogy jobban teszi, ha nem próbálkozik semmivel. - Biccentek, majd vigyorodok el. - Bár, ha őszinte akarok lenni egy kis verekedésre nem mondanék nemet. - Kuncogom.
- Tudod, hogy apa nem örülne, ha nagyon megsebesülnél. - Rázza meg a fejét, majd a fülemhez hajol. - De azt is mondta, hogy csak harmadikig kell kibírnunk. Tudod ez, mit jelent? - A kérdés hatására kellemes melegség fut végig rajtam és muszáj egy hatalmasat nyelnem, hogy ne folyjon ki a szám szélén a nyálam.
- Vadászhatunk? - Suttogom, de válaszul csak Marvolo ajkait kapom, amik a nyakamra tapadnak és kellemes bizsergést hagynak maguk után.
Hát mondanom sem kell, hogy így a rokonokkal és a vadászattal az iskolaév egy cseppet könnyebben elviselhetővé vált. Ráadásul végre azt is sikerült elérni, hogy Dumbledore professzor is tartson nekünk különórákat, mint Grindelwald profeszor, nekik hála hivatalosan is megcsinálhattuk legalább két tantárgyból a vizsgákat előre a hatodévig.
Igen, egy cseppet jobban haladtunk idén mindennel, mint tavaly. Lehet ennek pont az az oka, hogy végre bár csak két havonta egyszer, de küldhetünk apának munkát. A rokonaim pedig egész évben itt legyeskedtek a kastély körül. A legtöbben tartottak tőlük és ha valahol feltűntek igyekeztek minél messzebb elkerülni őket. Én meg Marvolo viszont, amikor csak tehettük és nem vettek minket észre kiszöktünk hozzájuk.
Sajnálatos módon az ebbe a világba tartozó énjeinkről nem tudtunk meg semmi újat, de legalább azt tudom, hogy a Tiltott Rengeteg melyik részére kell menni, ha úgy akarod eltüntetni az áldozatod, hogy biztos ne találják meg. Vannak előnyei annak, ha az ember rokonai folyton járőröznek a környéken és tudják merre nem jár a kutya se. Nem mellesleg kifejezetten hasznosak, ha nem akarod, hogy bárki is megzavarjon. Sőt, ha azt az egy két alkalmat nem vesszük számításba, amikor meg akarták kóstolni Marvolot, még jó társaságnak is nevezném őket.
- Itt vagy trapiche? - Csettint az orrom előtt Marvolo, az utolsó vizsgánk előtti este, én pedig hatalmasakat pislogok.
- Igen. - Mondom lassan, de még mindig kicsit furcsán érzem magam.
- Mi a baj? - Kérdezi a fiú, azonban válaszolni nem tudok neki, fogalmam sincs mi a baj, vagy hogy baj van-e, csak valami nincs rendben.
- Nem hiszem. - Mondom végül, de még mindig a semmibe bámulva.
- Nem hiszed? - Jön a kérdés és a vállamra teszi a kezét. - Valami a dementorokkal? - Erre elgondolkodom és le is hunyom a szemem, hogy könnyebben tudjam érezni a rokonaim hűvös auráját, amit már távolról is tisztán érzek és meg tudok egymástól különböztetni, hála az egész éves kapcsolatnak.
- Nincs meg mind! - Tágulnak ki hirtelen a szemeim.
- Hogy érted, hogy nincs meg mind? - Hápogja Marvolo én meg kétségbeesetten nézek rá és kifolynak a könnyeim.
- Ez a baj! Gyászolnak! - Bököm ki.
- Mi? - Szó szerint látom a hitetlenséget az arcán.
- Valaki elpusztított hármat az itt felvigyázó dementorokból. - Motyogom.
- Tudják ki? - A kérdésre csak megrázom a fejem.
- Hirtelen volt, fehér fény, meleg, túl meleg, és semmi. - Veszem szaporán a levegőt, ahogy a szemem előtt leperegnek a dementorok utolsó pillanatai.
- Közel vannak. - Fintorodik el Marvolo, én meg biccentek egyet.
- Túl közel. - Suttogom, ahogy a fiú ölelésébe fúrom magam.
ESTÁS LEYENDO
Filii Mortis et Fortunae
Fanfic"- Ne hidd, hogy nem tudom mit akartál, de soha többé nem fogod megpróbálni. - Hallok meg egy ismeretlen hangot a fülem mellett, de olyan halkan, hogy alig értem a szavakat. - Az övé vagyok, csak az övé. - Hallom még, mikor éles fájdalom nyillal a j...
