Robbanás

Prológus

2001. december.

Az apa szorosan fogja a kis három éves lány kezét. Az apróság pedig próbálja ugyanolyan erővel szorítani az övét, hogy tudja ő mindig ott lesz neki. Mert akkor még nem értette, hogy az anyja miért tűnt csak úgy el az életükből. Hogy miért, hagyta el, hogy miért hagyta el az apát és, hogy miért hagyta el őket.

Szomorú mosollyal néz le a kislányra a férfi akkor, ami inkább csak eltorzítja könny áztatta arcát. Leguggol hozzá és nagy, erős, védelmező karjaival közbe zárja.

- Anya szeretett minket Jana. Anya szeretett - suttogja elcsukló hangon a kislány fülébe. - De vannak rossz emberek Jana - folytatja - rossz emberek, akiknek csak a pusztítás jár a fejében. De én mindig itt leszek neked és nem hagyom, hogy a rossz emberek bántsanak. Én is ugyan úgy szeretlek, mint anya szeretett Jana. Szeretlek kicsi Manó.

Az apró fekete ruhába bújtatott lány pedig csak ott van az erősen ölelő karokban és érez valamit. Érzi, hogy anya hiányzik. De közben gyűlöli őt, mert nincs most ott velük, amikor az apa olyan szomorú. És ettől ő is szomorú lesz. És tudja, hogy anyát sosem fogja újra látni.

A férfi egy lágy puszit nyom a kezei között nyugvó gyermek homlokára. Feláll és leül az egyik üresen maradt székre. Bármelyikre leülhetett volna, mert addigra az összes üres volt. Éppen ment volna oda hozzá a csöppnyi lény, de hirtelen egy kéz ragadta meg a kezét, ami nem akarta oda ereszteni hozzá. Keservesen kezdett el sírni, mert akkor az hitte, hogy az apja se lesz vele többet. Azt hitte, hogy már neki sem kell. És azt hitte ennyi volt.

Aztán semmi.