A Farkas és az Oroszlán

Christine

Amikor Christine magához tért, egy kerekes házban találta magát, épp olyanban, mint, amiben akkor volt, amikor Deresbe mentek a családjával. Kinézett az ablakon és meglátta az elsuhanó tájat és a kocsit kísérő őröket, akik vörös köppenyt viseltek.
A pillantása találkozott a vele szembe ülő ismerős alakéval.
- Lord Balish! - suttogta hidegen.
- Hercegnő! - köszöntötte a férfi, a hangja barátcságosan és meglehetösen nyugodtan csengett, mintha csak egy közös utazáson vennének részt.
A megszólítás idegenen csengett.
- Már királyné vagyok! - javította ki.
- Ó, igen. - nevetett fel - Az esküvőtök híre Királyvárba is elért, de sajnálattal közlöm veled, hogy Robb Stark csak egy áruló. Nem király, így te sem vagy királyné. - Kisujj hangja még mindig barátságosan hangzott.
- Nem akarok visszamenni. - mondta a lány, tudta, hogy Királyvár felé tartanak.
- Én pedig nem akarom elveszítteni a fejem. - nevetett Balish nagyúr - Attól tartok felséges anyádat és nagyapádat nem érdekli a véleményed.
Christine üvölteni szeretett volna, vagy sírni, de legfőképpen visszamenni Robbhoz.
- Ha Robb megtudja...
- Nem kétlem, hogy Stark nagyúr dühös lesz, ha a hír a fülébe jut, de őt most leköti egy mennyegző és a rá váró háború.
Christine inkább nem is szólt Kisujjhoz, elhatározta, hogy amint megáll a kocsi és a férfi elalszik ő megszökik. De a kocsi nem állt meg és Kisujj is éberen aludt, vagy csak úgy tett. Christine inkább az utóbbira gondolt. Esélye sem volt megszökni. Napokon át mentek és mentek... Christine nem csinált semmit csak nézett ki az ablakon és sírt. A szemei vörösek voltak és dagadtak, ha étellel kínálták elutasította, csak ritkán evett.
Amikor Christine megérezte a bűzt tudta, hogy Királyvárban vannak. Régen ez volt az otthona, de most már nem érezte biztonságba magát, mint Zúgóban, hiába töltötte az ottlétének több, mint felét fogságban. Christine gondolatban többszöt elátkozta magát, amiért nem erőltette jobban, hogy Robb magával vigye őt az esküvőre az Ikrekbe.
A Vörös Toronynál már vártak rá. Az anyja, Tyrion és a nagyapja állt ott.
Miután kiszállt a kocsiból elhatározta, hogy nem fog sírni az anyja előtt.
- Kicsim, ugye nem bántottak? - ölelte át az anyja.
Christine úgy állt közben, mint egy kőszobor.
- Semmi baja! - jelentette ki Petyr Balish - Én viszont mennék tovább, már várnak rám a Sasfészekben!
- Köszönjük a szolgálataidat, Balish nagyúr! - mondta Tywin Lannister.
- Biztos elfáradtál a hosszú út alatt, had kísérjelek a hálótermedbe. - ajánlotta fel Tyrion.
- Köszönöm, de egyedül is odatalálok. - felelte hűvösen Christine.
- Ahogy akarod. - bólintott megértően a nagybátyja.
A lány csendben lépdelt a szobája felé, amikor belépett idegennek érezte magát, ez már nem az otthona volt, nem volt vele Robb.
Miért hozták ide?
Amint leszállt az éjszaka szépen lassan álomba sírta magát, a sötétben nem látta senki.
Nem próbált megszökni. Tudta, hogy egyedül semmi esélye se lenne a Vörös köppenyesek ellen.

Másnap meghívást kapott, hogy reggelizzen a királlyal, nem akart elmenni, de a bátyja ragaszkodott hozzá, a királynak pedig nem lehet nemet mondani. Amikor belépett a terembe már mindenki ott volt, a nagyapja, az anyja, a nagybátyja, Tyrion, Sansa rosszullétre hívatkozva távol maradt és Joffrey, a király.
- Nővérkém! - köszöntötte mosolyogva, remek kedve volt a fiúnak - Jó újra látni. Örülök, hogy a farkasok nem tettek kárt benned.
- Én is örülök, hogy látlak. - felelte udvariasan a lány, az utolsó mondatot figyelmen kívül hagyva.
A bátyja valósággal sugárzott a boldogságtól, Christine gyanította, hogy nem az ő jelenléte vált ki ekkora örömöt Joffreyból. Talán a közelgő esküvője Margaery Tyrellel, vagy talán a korona és a vele járó hatalom tette őt lelkessé és vidámmá.
Elkezdték a reggelit, amikor Joffrey ismét megszólalt.
- Remek híreim vannak. - mondta izgatottan, a szájja fülig ért.
- Ne most. - szólt rá az anyja és Tywin nagyúr is szigorú pillantást vetett rá.
- Miért? Hiszen a férjéről van szó, tudnia kell.
- Mi történt Robbal? - kérdezte Christine.
Joffrey elmosolyodott.
- Hálával tartozól Walder Freynek, őzveggyé tett. És az északi sereggel se lesz már több gond, persze voltak akik elszöktek, de őket a Freyek könnyedén elkapják.
Christine szíve megállt egy pillanatra.
Őzveggyé tett... - ez visszhangzott a fejében - Robb...
- Hazudsz! - jelentette ki.
Nem lehet igaz! Joffrey csak bántani akarja.
- Miért találnék ki magamtól ilye, ha az alatvalóim, olyan hűségesek, hogy kitalálják helyettem? - tette fel a kérdést Joffrey - Akarod hallani a Vörös Mennyegző legjobb részét?
- Nem akarja. - vágta rá szigorúan Tyrion - Senki nem akarja hallani!
De Joffrey-t nem állította meg, ő csak mondta.
- Azt mondják, hogy az Ifjú Farkas segítségére sietett a szörnyetege és megpróbált elmenekülni, de a végére már úgy nézett ki, mint, egy sün, annyi nyílvssző állt ki belőle. A bestiájának köszönhetően kijutott a várból, de beleesett a folyóba, a vére vörösre festette a vizet.
Christine nem bírta tovább elhányta magát.
Miután jobban lett, Joffrey szánakozva nézett rá.
- Nem akartalak felzaklatni, nővérkém. Igyunk az Ifjú Farkasra. - emelte magasra a kupáját - Az örök ifjúra. - tette hozzá.
Christine-nek ez túl sok volt, engedélyt kért és visszavonult a szobájába.
A szobájában egész délelőtt nem csinált semmit. Nem tudott másra gondolni, csak Robbra, arra, amit Joffrey mondott. Nem tudta elhinni, hogy a férje tényleg meghalt.
Délután megjelent Tyrion és egy mester, nem Pycelle, Christine még sose látta.
- Ne haragudj a zavarásért, de el kell végezni néhány vizsgálatot. - mondta a nagybátyja.
Christine bólintott, nem tehetett mást és hagyta, hogy az idős mester megvizsgálja. Miután a mester végzett Tyrion felé fordult és bólintott.
- Ettől tartottam! - morogta a törpe és a boroskancsóhoz lépett, töltött magának, majd kiitta az egész kupát - Most elmehetsz, erről nem beszélhetsz senkinek sem, különben az embereim megtalálnak.
A mester távozása után Christine Tyrionhoz fordult.
- Mi történt? - kérdezte, bár nem nagyon érdekelte a válasz, ha van is valami baja az már nem fontos. Robb halott.
- Gyermeket vársz. - felelte a törpe, Christine szíve kihagyott egy ütemet - Van bármekkora esély is rá, hogy a gyermek nem Robb Starké?
A lány megrázta a fejét. El se hitte, amit hall. Óvatosan a hasára tette a kezét, de nem érzett semmit. Robb gyerekét várja, az örökösét, ezt akarta Zúgóban, mindennél jobban. Csakhogy most nem Zúgóban volt, itt ellenségek vették körül.
- Most... Mi lesz most? - kérdezte könnyes szemmel - Ha Joffrey megtudja...
- Nem fogja! Ígérem, de a helyedben nem csak tőle félnék, a gyermek Deres örököse és a királyságé. És Robb Starknak nem véletlenül kellett meghalnia, komoly ellenfél volt, a fiú egyszerűen nem hibázott, egészen, addig, amíg elnem vett tége, és ezzel megsértette Walder Freyt. Tywin nagyúr ezt ki is használta.
- A nagyapám? - kérdezte Christine.
Tyrion bólintott.
Christine már most biztos volt benne, hogy bármit megtenne a gyermekéért, hogy megvédje őt, Joffreytól, Tywin Lannistertől, vagy bárki mástól.
- Segítened kell!
- Ne aggódj kitalálok valamit. - ígérte a nagybátyja.

Következő részből:

Christine

- Holdtea? - kérdezte Christine undorral.
Tyrion ezt hozta megoldás képpen.
- Nincs más mód!