1.

12.9K 301 16
                                    

Kapkodva szedtem össze a cuccaimat , majd gyorsan bekukkantottam a konyhába ,hogy minden rendben van e . Leellenőriztem a konoktorokat, a sütőt és a víz forralót is .
Anna a kávézót mosta fel éppen ,hogy időben tudjunk zárni .Szerettem vele egy műszakban lenni ,mert tudta milyen az ha az embernek egyik munkahelyből a másikba kell sietnie .Bezártam ,majd a lakatot is feltettem a hátsó ajtóra .Lekapcsoltam odabent a villanyt , majd a felszolgáló asztalt tettem rendbe.
Mind a ketten átöltözve vártuk a tíz órát .Mire megcsináltunk mindent, és bezártunk már negyed tizenegy volt, így futottam végig a városon ,hogy a klubban fel tudjam venni a munkám .
A hátamra kaptam a hátizsákot , majd neki indultam. Távolról már láttam ahogy a piros lámpa zöldre vált , ezért még gyorsabban kezdtem futni . Nem szerettem volna meg egyet megvárni ,mert akkor tuti elkések. Szinte már a zebránál jártam ,mikor neki ütköztem valaki kő kemény mellkasába . Szinte úgy pattantam le róla ,mint egy gumi labda . A térdemre estem , ám körülöttünk volt egy csomó papír . Szégyelltem magam, mert nem figyeltem .
-Úristen , ne haragudj . Sajnálom . -másztam mellé , s kezdtem el össze szedni a papírokat ,hogy segítsek neki .
-Nem tudnál jobban figyelni? -morgott ,majd fel egyenesedett.
-Tényleg nagyon sajnálom.-motyogtam ,majd a kezébe adtam a papírokat . A szemem megakadt a méreg drága kar óráján . Mikor felfogta az agyam mennyi az idő akkor ismét bocsánatért esedeztem ,majd a lámpa felé kezdtem sietni. Ahogy zöldre váltott futottam tovább , mint akit kergetnek . Mikor a klubhoz értem a kidobó fiú azonnal kinyitotta a hátsó ajtót ,s én pedig lassabb tempóval haladtam befelé az öltözőbe . Ledobtam minden cuccom a szekrénybe ,majd miután a légzésem is normálissá vált kimentem a pulthoz .A telefonomat a zsebembe tettem, majd puszival köszöntem a lányoknak .
-Hallottátok ,hogy Luisnak van valakie?-pletykált Kate.
Elmosolyodtam .Mióta itt dolgozom eddig akar hányszor jöttem ő mindig pletykált.
Négyen dolgoztunk a hatalmas bár részen majdnem a DJ pulttal szemben .Azért is imádtam itt dolgozni ,mert mindig jó a hangulat és szerencsére a főnök is irtó rendes .
-Ügye nem megint pletykálkodsz  Kate ?-dörmögte a főnök mikor a pult elé sétált . Végig nézett rajtunk ,majd vissza Kat-re. Neki álltam Deboraval át pakolni a tiszta poharakat ,majd át számoltunk egymás után a kasszát .Mindig így csináljuk ,hogy ne legyen kavarodás . Két kassza van négy emberre ,s mind a kettőbe húsz -húsz ezer a nyitó pénz. Lassan két éve dolgozom együtt a lányokkal , s soha nem volt probléma semmivel . Persze mind a négyünknek kellett ez a munka .
-Dehogy Főni,úgy ismer?-pirult el Kate .
-Édes szívem , ha én valamit nem tudok , akkor tőled első kézből informálódok. -mosolyodott el ,majd a pultra csapott játékosan . -Na lányok figyeljetek . Ma egy nagyon fontos vendégem lesz ,ott fent .-mutatott fel a galériára. -Ma az egyik ember mindig mellette lesz és ha szeretne valamit inni akkor őt küldi , s valaki viszi akinél kisebb a sor . Esetleg túl sokan vannak mindenkinél , akkor kommunikációval eldöntitek ,ki megy . Nem féltelek titeket , tudom ,hogy jó a csapat , de tényleg nagyon fontos vendég .
-Rendben .-bólintottunk szinte egyszerre . -Főni!
-Igen Kate?!-nevetett fel .
-Szabad tudni miért ? -udvarolta körbe a munka adóját egy kis pletyka hírért.
-Babám mindent megtudtok a maga idejében !-válaszolt mosolyogva majd az egyik kidobóval az irodájába ment . Kate kisé megsértődve pufogott szokás szerint . Debora és én nevetni kezdtünk , majd hozzánk csatlakozott Polly is , aki eddig a fenti galériát rendezte . -Képzeljétek . Annyira siettem ,hogy neki ütköztem valakinek négy utcával lentebb. -motyogtam miközben a derekam rá kötöttem a kötvényt . Majd le hajoltam , s fel kötöttem a hosszú barna hajam .
-Nem is te lennél .-nevetett fel Polly . -Mindig rohansz Mia .

A klub kinyitása után szokás szerint özönlöttek be a bulizni vágyó emberek . A DJ már a hangulat alapozásához megfelelő zenéket játszott , mi pedig sorra adtuk ki az italokat . A kidobok sas szemekkel pásztázták a területet . Összesen tíz őr vigyázott ránk és a klubra. Mind hatalmas izmokkal rendelkező magas fickó volt , de a külsővel ellentétbe mindegyik nagyon aranyos volt . Egy őr volt mindig morgó a főember Thomas aki a maga negyvenöt évével vezette a brigádot .
Olyan éjfél felé láttam ahogy két ember kíséri fel a galériára a vendéget , majd láttam ahogy az egyik sétál felénk , gondoltam a rendelést jön leadni .
-Kezdem én .-kiabáltam a lányok felé , mivel olyan hangos volt a zene ,hogy már a saját gondolataimat se hallottam . A lányok vissza ordítottak egy "oké"-t ,majd folytatták a kiszolgálást . Közelebb hajoltam Mikehoz,s hallgattam a mondandóját . Bólintottam ,hogy tudással vele ,hogy értettem . Elő vettem egy fekete Unicomos tálcát , s arra kezdtem el pakolni a hat pohár alkoholos italt . Amikor elkészültem , elnéztem a tömeg felé , s azon gondolkodtam ,hogy fogok eljutni a galériáig úgy ,hogy senki nem veri ki a kezemből . Megkértem Miket ,hogy segítsen utat csinálni , mert nem szerettem volna elszúrni ezt ,s elégé leírni magam azzal ,hogy egy tálca piát se tudok ki vinni . Mike a kérésemnek eleget téve szerencsére megérkeztem a célhoz ,s felmentem a főnökömhöz és a vendégéhez. Mikor megláttam ki az azt hittem ,hogy hirtelen elejtem a tálcát ,majd vettem egy mély levegőt , s oda sétáltam eléjük. Nagyon nagy témában voltak ezért nem szerettem volna őket félbe szakítani . Le pakoltam a barna kávézó asztalra mindent , majd magam elé tartottam leengedett kézzel a tálcát ,úgy álltam ott vigyázzba állva. Conor egy idő után rám nézett ,majd a vendégére , aki történetesen az a fickó akivel össze koccantam pár órája . Conor megadóan pillantott ,így szóra nyitottam a szám . Próbáltam magabiztosnak tűnni de éreztem az idegen pillantását magamon .
-Hozhatók még valamit ? -kérdeztem meg őket . Conor az idegenre pillantott aki le se vette rólam kék szemeit . Elégé markáns arca volt ezért bárhol és bármikor fel ismerném . Kreol napbarnított bőrét kihangsúlyozták fehér fogai , s barna haja .
Az áldozatom megingatta a fejét , majd zavarodottan Conorra nézet .
-Köszönjük Mia ,egyenlőre ennyi . -bólintottam ,majd el akartam indulni .
-Mia.-ismételte Conor után a kékszemű a nevem .
-Igen ?!-léptem eléjük vissza .
-Semmi!-válaszolt gyorsan ,majd elnyúlt egy pohárért .
Ismét bólintottam ,majd otthagytam őket . Kisé zavarodottan tértem vissza a helyemre ,amit Deb észre is vett.
-Minden oké?-hajolt felém x
-Igen persze .-motyogtam ,majd az előttem álló spicces lányra néztem ,hogy jeleztem kérheti amit szeretne .
Szerencsémre őrületes sor volt előttem , ezért a lányok vitték fel a további megrendelést .

VonzódásDonde viven las historias. Descúbrelo ahora