Artemisz lánya (átírás alatt)

Bevezetés

Forró szél fújt, belekapott a hajamba, és homokot fújt a szemembe. Halkan tüsszentettem egyet. A hőség kezdett nagyon megviselni. Nem is csodáltam, hiszen egész délelőtt ezen a magaslaton figyeltük az alattunk elterülő poros utat.
- Ha eddig nem járt erre ellenséges őrjárat, akkor ezután sem fog. - szólalt meg mellettem egy fiú. Sápadt bőre és barna haja volt, amely rikító kék szemébe lógott. Egy évvel volt idősebb nálam és azóta szeretem őt, hogy először találkoztam vele. Sajnos ő ezt nem tudja, ugyanis nem mertem neki bevallani.

A nevem Leila Blackheart. Huszonnégy éves mesterlövész vagyok. Tizenöt éves korom óta ez az álommunkám, így nem csoda, hogy érettségi után rögtön jelentkeztem a katonasághoz. Itt már a kiképzésen is kitűnően bizonyítottam, ezért miután az befejeződött szinte azonnal bevettek egy elit osztagba. Mivel ez nem egy gyakori szakma a nők körében, az összes társam fiú. Négyen vannak: Luke, Anders, Mike és Liam. A családom szerencsére mindig is támogatott a munkámban, annak ellenére, hogy csak örökbe fogadtak. Ez egy elég hosszú, és furcsa történet, de az osztag vezetőjén kívül senki nem tud róla.

Mellettem egy szőke fiú szólalt meg.
-Az osztagvezető azt mondta, hogy az ellenséges tábor a közelben van. Máshol nem lehet őrjárat! - vitatkozott Lukekal. Anders a tökéletes katona. Mindig tökéletesen hajtja végre a parancsot. Soha nem kérdőjelezi meg a felettesét, és a végsőkig védi őt. Ennek ellenére nem szeretem túlságosan. Túl hűséges, mintha nem is lenne saját lelke. Lehet, hogyha az osztagvezető azt parancsolná, hogy lője le saját magát, azt is megtenné.
- Fiúk, ne vitatkozzatok! - szóltam rájuk. Én vagyok a lefiatalabb az egész osztagban, de nekem kell rájuk felügyelnem. Ha, ezek ketten egy percre felügyelet nélkül maradnak rögtön egymás torkának ugranak. Nem is csodálom, hiszem míg Anders a végsőkig hűséges az osztagvezetőhöz, addig Luke teljes szívéből utálja őt. Megnyomtam a mikrofon bekapcsológombját a fülhallgatómon.
- Osztagvezető, itt Különleges Végrehajtó Egység. Vétel.
Egy középkorú férfi hangja hallatszott a fülünkben.
- Különleges Végrehajtó Egység, itt Osztagvezető. Mit akarnak? Vétel.
- Az ellenséges őrjáratok még nem jártak ezen az úton, a jelentésben pedig az áll, hogy óránként kellene ideérniük. Reggel hét óra óta rohadunk itt, de nemhogy négy, de egy sem jött. - hallottam Luke feldúlt hangját. Láttam ahogy Anders dühösen néz rá, de én csak nyugtatóan a karjára tettem a kezem.
- Osztagvezető, itt Blackheart másodparancsnok. Elnézést kérek a társam előbbi kirohanásáért, de tudom kezelni a helyzetet. Várom a további utasításokat. Vétel.
- Blackheart másodparancsnok. Várjanak még fél órát, aztán térjenek vissza a bázisra. Vétel, vége. - mondta a férfi, majd csend lett.
Ahogy sejtettem néhány másodpercen belül a fiúk már egymást tépték.
- Hogy merészelsz így beszélni az osztagvezetővel?! - kérdezte dühtől fojtott hangon Anders.
- Mint mondtál?! Hogy én hogy merek így beszélni vele?! Te egész nap a sarkában loholsz és a talpát nyalod, mint valami kutya! - vágott vissza Luke.
- Fiúk! - dörrentem rájuk - Úgy viselkedtek, mint az óvodások! Nem hiszem el, hogy érett felnőtt létetekre nekem kell felettetek anyáskodnom! - erre mindketten elhallgattak. Nem szoktak meg tőlem ilyesfajta kirohanásokat. Most, hogy csönd lett kicsit nyugodtabban folytattam.
- Az osztagvezető azt mondta, hogy ha az elkövetkező fél óra alatt nem történik semmi, akkor térjünk vissza a bázisra. Van ellevetés? - kérdeztem, majd miután láttam, hogy Luke szóra nyitja a száját gyorsan folytattam - Nagyszerű. Akkor fél óra múlva indulunk.
Láttam, hogy a barna hajú társam megvetéssel, míg a szőke inkább hálásan néz rám. Ez kicsit szíven ütött, hiszen szerettem Lukeot, de tudtam, hogy itt nincs helye ilyen kirohanásoknak. Az elkövetkező fél órában azonban nem történt semmi. Miután letelt felálltunk és leporoltuk magunkat. Meghúztam a mellettem lévő kulacsot. A víz benne forró volt, de jól esett a kiszáradt torkomnak. Miután összecsomagoltunk elindultunk az árnyékban álló kocsi felé. Ott már ketten vártak ránk. Az egyikük egy magas, izmos sötétbarna hajú alak volt, a másik egy vékonyabb, szemüveges, fekete hajú. Előbbi Liam volt. Ő a csapat legrejtélyesebb tagja. Senki nem tud róla semmit, még csak a vezetéknevét sem. A másik Mike, az osztag esze. Az összes technikai dologban ő a legjobb, az agya helyén pedig egy kész könyvtár van. Beszálltunk a homokszín terepjáróba, és Mike elfordította a kulcsot. Az autó gyorsan haladt a régi, elhagyatott úton de a bázis még így is egy jó másfél órányi utazás volt. Mikor odaértünk egyenesen az osztagvezető irodája felé indultunk. Mire odaértünk, a férfi már várt minket. Őszesbarna haja volt, valamikor talán Liaméhoz lehetett hasonló. Beléptünk az ajtón és egyszerre tisztelegtünk.
- Osztagvezetőnek jelentem, hogy a jelentés téves volt. - szólaltam meg. A férfi rám nézett.
- A jelentés nem volt téves. - válaszolt meg a felettesem - a sereg rekordgyorsasággal bontott tábort és haladt tovább dél felé két kilométert. - mondta.
- Parancsolja, hogy újra kimenjünk? - ajánlkozott Anders.
- Nem, ennél égetőbb dolgunk van. - szólt a osztagvezető és mélyen a szemembe nézett - Leila, itt az ideje, hogy megoszd a titkodat a társaiddal.

________________________________________

Ez az első könyvem úgyhogy kérem azt aki olvassa hogyha valami tetszik vagy éppen nem tetszik akkor azt írja le kommentben hogy tudjak változtatni rajta.
Helyesírási hibákért felelősséget nem vállalok:-P
Jó éjt mindenkinek!