18

1.5K 81 7
                                    

Csak álltunk ott a suli udvarán. Én az ingjét markoltam és könnyeimet hullatva mellkasán sírtam, ő pedig a fejemen támasztotta meg az állát és úgy karolt.

- elmondod mi a baj ? - tolt el egy picit magától.

- nem. - ráztam a fejem. Azért az nem tartozik rá.

- hát jó. - rántott egyet a vállán.

- öhm...bocs az ingedért. - néztem a cipőmet.

- semmi baj. Nekem megérte. - mondta mire én felemeltem a fejemet.

- én most megyek...majd találkozunk még...szia. - mondtam és ott hagytam.

Lassú léptekkel szántottam a haza felé vezető utat. Végül bánatomban nem haza mentem, hanem az egyik elhagyatott játszótérre.

Leültem az egyik hintára és gondolkozni kezdtem. Ha tudta, hogy a mi kapcsolatunk ezzel jár , akkor miért akarta ? Ezért nem akartam, tudtam milyen. Mégis rá kellett jönnünk, hogy nagyon is igaz az a mondás, az érzelmeinket nem lehet irányítani. Lehet el kellett volna mondanunk a szüleiknek ? Akkor meg ők választottak volna el. Nem akarom elveszteni őt. A legrosszabb az az, hogy nem is mutathatjuk ki az érzelmeinket most. Anyu és apu furcsálná, ha mind a ketten hűvösen viselkednénk egymással és utána meg azért faggatnának. Nem is tudom melyik a rosszabb.

Szomorkásan löktem egyet a hintán. Hirtelen a mellettem lévő hinta is megmozdult, de senki nem volt ott. Rémülten ugrottam fel a hintáról. Sose bírtam a természetfeletti lényeket. Lehet csak a szél volt az. Már nem mindegy ? Fogtam magam és vissza ültem. A játszótér háta mögött lévő boltnál kiabálásokat lehetett hallani. Érdeklődve kaptam a hangforrás irányába a fejemet. Egy kocsi állt a parkolóban ami alatt egy kis tűz volt. Megfordultam a hintán és néztem a kis lobogó lángot. A boltból hordták ki a vizet és próbálták oltani a lángokat. Ami nem nagyon jött össze nekik. A láng csak jobban növekedett.

- Töpszli ? - hallottam meg Daehyun mély hangját.

- Pápaszem ? - fordultam hátra egy kicsit.

- mit csinálsz te itt ? - ült le a másik hintára.

- gondolkozok. Mindig ide szoktam jönni. - döntöttem a fejem a láncnak. - és te ?

- múlt héten találtam rá erre a helyre. Megtetszett amiért ilyen csendes és az a kis tó is bejön.- mutatott hátra a kicsi tó felé. Felé fordítottam a fejem és jobban végig mértem. Tetőtől talpig feketében van, haja belelóg szemébe, szemüveg nem volt rajta.

- hol a szemüveged ? - löktem meg magam egy kicsit.

- otthon, kontaktlencse van . - mutatott a szemére.

- és még színes is. - mosolyogtam.

- bizony. - húzta ki magát. - megkérdezhetném miért is sírtál ?

- megkérdezheted, de választ ne várj rá. - fordítottam a fejem a tűz irányába, ami már majdnem elnyelte a kocsit.

- a barátod ? - kérdezte mire fájdalmasan szorítottam össze a szemeimet és hajtottam le a fejem . - szóval igen. - motyogta.

- az mindjárt robban ! - álltam fel és mutattam a lángoló kocsira. Ahogy kimondtam robbant is. Nem volt nagy robbanás , de elég volt ahhoz hogy megijedjek.

- beszari ! - nevetett Pápaszem.

- kuss Pápaszem...- ültem vissza.

- miért nem hívják a tűzoltókat ? - sóhajtotta.

- nincs ész. - vontam meg a vállam.

- azért nekünk sincs sok , hogy itt ülünk és nézzük ahogy egy kocsi lassacskán porig ég. - kuncogott.

Szüleim Titka (Felix ff.) Befejezett Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon