Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
( ez csak szerkesztés, nem Kook van a képen :3 ) 🤍
JUNGKOOK
– Hű de kicsípted magad haver! – veregette meg a vállam egy mosoly kíséretében DongMin, miután elment a vendége és volt egy kis szabadideje.
– Köszönöm Hyung. – mosolyogtam vissza rá, miközben a fehér ingem ujját tűrtem kicsit feljebb, hogy megnézzem az időt. Borzasztóan izgultam már, hiszen végre eljött a várva várt nap, miszerint Linust újból láthatom. Kegyetlen lassan telt az idő attól számítva, amikor felszállt a gépre. Akkor beszéltünk utoljára hívásban és megígérte, hogy amint leszállt a gépe, hívni fog.
– Mikorra kell Lináért menned a reptérre? – kérdezte, miközben a recepciós pulton lévő naptárba firkantott valamit.
– Van még két órám. Most van háromnegyed öt, ami azt jelenti, hogy kábé hétre. Viszont előbb el fogok indulni, mert a reptér fele mindig hatalmas dugó szokott lenni.
Mitagadás, rettentően izgultam és azt akartam, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön. Gukot, a fekete németjuhász kutyámat is elhoztam a nagyiméktól, hiszen a sok munkám miatt ami az utóbbi időben a háromszorosára nőtt, elvittem hozzájuk. Mivel anya allergiás a kutyaszőrre, így nem volt kérdés hogy a nagyszüleimhez viszem az én négylábú blökimet.
Otthon a házat Taehyung segítségével teljesen kitakarítottam, és vettünk Linának egy csomó csajos dolgot. Tisztában voltam vele, hogy nyilván fog magával hozni erre a három hétre, de úgy voltam vele, hogy jobb előre gondolni. A vendég szobában amit neki alakítottam át, egy aranyos plüss macit is raktam az ágyára, hiszen tudtam hogy imádja a plüssöket.
Igencsak hosszadalmasan, de az a hátralevő idő is eltelt, amíg várnom kellett. Amint Lina hívott, hogy leszállt a gép, kiszálltam az autóból a repülőtér parkolójában, és gyomromban hatalmas görccsel indultam a terminál fele. Nem lepődtem meg az ember tömegen, hiszen baromi sok turista látogatja meg az év minden szakaszában kicsiny kis hazámat, ám mégis irritált az a sok ember.
– Szia Taehyung. Mit szeretnél? – szóltam bele a telefonba, hiszen miközben Linát kerestem, drága legjobb barátom hívott fel telefonon.
– Ott vagy már Lináért? Átjöttök majd hozzám, ugye?
– Igen, de ma biztos nem. Tuti nagyon fáradt lesz. – magyaráztam, továbbra is a tömeget vizslatva. Ott álltam a hering tömeg közepén, mint egy szerencsétlen és már kezdtem pánikba esni, hiszen én voltam felelős Lina épségéért. Fejben már legalább háromszor elképzeltem, miként fog az anyukája megfojtani, ha megtudja hogy elvesztettem a lányát Busanban.
