Interneten keresztül | jjk|

7.

– Várj meg itt, helyezd magad kényelembe addig. – vettem elő a kamu mosolyomat, hogy Jungkooknak ne tűnjön fel, mennyire nincs rendben semmi sem. Borzasztóan éreztem magam, amiért legalább nyolc darab palacsintát toltam be a hotelban és mellé még azt a nem kevés öntetet is, amelyben nem kevés kalória volt. Hiába ugyan, hogy próbáltam visszafogni magam és keveset enni, sajnos a kalória bombának nem tudtam megálljt parancsolni. Jungkook mosolyogva bólintott egyet, majd elkezdett nézelődni a nappaliban, míg én felrongyoltam az emeleti fürdőszobába és magamra zártam az ajtót.

Eleve alig vártam már, hogy megérkezzünk hozzánk, hogy jól meghánytathassam magam, ezzel megkímélve testem a felesleges kalória mennyiségtől. Persze Jungkooknak ebből semmi sem tűnt fel, hiszen az utat végig csacsogta, amit nagyon aranyosnak találtam. Ám mégis végig arra tudtam gondolni, hogy egy ilyen testalkatú lánnyal, mint amilyen én vagyok, egy fiú sem jönne össze józan ésszel. Hiába voltam magas, ám nem tartottam magam abszolút csinosnak, holott próbáltam adni a külsőmre. Mindezidáig el is hittem, hogy valamennyire jól nézek ki, mígnem egy tőlem százszorta szebb és jobban kinéző lány el nem sétált előttem.

Sosem rendelkeztem túl sok önbizalommal, ám ez a kamasz éveimre olyannyira változott, hogy az valami hihetetlen. És nem pozitív irányba.

A suli miatt kialakult egyfajta szorongásom. Nem tudtam aludni éjjelenként, nappal állandóan fáradt voltam és feszült, illetve étvágyam sem volt. Kábé csakis zöld teát ittam, és hébe-hóba ettem csak egy kisebb műzli szeletet. Ehhez nagyban közre játszott az is, hogy mennyiszer szekáltak és közösítettek ki az osztályban. Mindig én voltam az a személy, aki a viták során a balhét vitte, holott nem is én voltam sokszor a hibás. A lány, aki egésznap egyedül ül a padban és alig beszél. A lány, aki senkinek sem kell.

Amikor Jungkook belépett az életembe, akkor kezdtem érezni, hogy mégsem vagyok annyira magányos, ám nagyon nehezen tudtam csillapítani a betegségem. Felül akartam kerekedni rajta, ám sokszor maradtam alul abban a csatában. Jungkooknak véletlenül sem említettem meg, hiszen nem akartam, hogy tudjon erről az oldalamról.

Mint aki jól végezte dolgát, úgy álltam fel a vécé mellől és lehúzva azt lépdeltem oda a csaphoz, hogy alaposan átöblítsem a számat és megmossam az amúgy is rosszul kinéző arcomat. Megindultam a szobám felé, ám ekkor Jungkookkal találtam szembe magam, aki keresztbe tett karokkal állt a fürdőszoba ajtó előtt, szigorúan méregetve.

– Jungkook én..– kezdtem bele pánikolva, idegesen hajamba túrva. Nem tudtam, mit kéne csinálnom, hogy ne lepleződjön le előtte a betegségem. Jungkook csak megrázta a fejét, nyelvével ciccegve, majd rövid idő után szólásra nyitotta a száját.

– Ha tudom, hogy rosszul leszel a palacsintától, nem engedem, hogy ennyit egyél belőle egyszerre. – közölte, engem ezzel rendesen meglepve. Akkor hallotta, hogy hánytam, ám azthitte csak gyomorrontásom van?

– N..na igen. Ez van, ha túl sok palacsintát eszem. – nevettem el magam, ám kissé erőltetettre sikeredett. Jungkook is elmosolyodott, majd utat engedve nekem a szobámba engedett. Egyből a szekrényemhez léptem és kivettem belőle egy fehér pulcsit és egy szaggatott bőfazonú farmert. Kint egyre jobban gyülekeztek a fekete felhők, így minél hamarabb elszerettem volna indulni, hogy odaérjünk a plázába.

– Nem maradunk inkább nálatok? – jött hirtelen a kérdés Jungkooktól a hátam mögül, mire hirtelen megfordultam, hogy rátudjak nézni. Az ajtófélfának volt támaszkodva, miközben úgy vizslatta körbe a szobámat sötétbarna íriszeivel. – Most hánytál, kint az idő egyre rosszabb és amúgy is ráérünk még plázába menni.

– Hm.. – csupán ennyit tudtam kinyögni, hiszen egészen meglepett Jungkook figyelmessége felém. Hogy elsősorban azért nem akart elmenni csavarogni, mert "rosszul lettem a palacsintától". Iszonyatosan jól esett ez tőle, hiszen innen is látszott hogy valóban sokat jelenthetek neki, csakúgy mint ő is nekem. – Nem lenne baj neked Kooko? Hiszen szerettél volna elmenni. – biccentettem félre a fejem. Jungkook hitetlenül megrázta a fejét, egy apróbb mosolyt eleresztve.

– Linus, néha olyan jókat tudsz kérdezni, de komolyan. – ellökte magát az ajtófélfától, és úgy sétált be a szobámba, előttem megállva. Sötét barna szemeivel fürkészett, hajamat simogatva, miközben egyik kezét derekamra helyezte. – Nyilván ha baj lenne, azt mondtam volna. Amúgy meg, néha kell ilyen is. Most végre tudunk film maratont tartani. – vonta meg a vállát, egy szélesebb mosoly kíséretében. Boldog arcát látván, szám sarka nekem is felfelé görbült és két kezemmel szorosan fogtam közre Kook derekát, miközben mellkasába fúrtam a fejem. Kellemes illata egyből orromba kúszott, és testemet átjárta az a nyugodtság, amit azelőtt régen éreztem már.

JUNGKOOK

Egy ezerwattos mosoly kíséretében néztem Linát, amint visszatért a nappaliba kezében két nagyobb, rendkívül puhának tűnő pokróccal. Sejtésem beigazolódott, miszerint esni fog, ugyanis kint dörgött és villámlott megállás nélkül, az eső pedig úgy szakadt, mintha dézsából öntenék.

Bevallom őszintén sokkal jobban örültem neki, hogy ott maradtunk Lináéknál. Amúgy sem lett volna kedvem emberek közé menni, így meg pláne, hogy Lina is rosszul lett a sok palacsintától. Egyedül abban tudtam reménykedni, hogy a két félnótás barátom nem ázott el, ugyanis ők eldöntötték, hogy hajókázni fognak a Dunán, így már azelőtt leléptek, hogy mi Linával elindultunk volna.

– Melyik pokrócot kéred? – állt meg előttem Lina, két kezében egy unikornisos és egy sima, fekete színű pokróccal. Azonnal egyértelmű volt számomra, melyiket is választom.

– Unikornisos! – Lina jól láthatóan meglepődött, ám utána egy egyszerű mozdulattal rám terítette a pokrócot, majd lehuppant mellém a kanapéra és ő is betakarózott. Bekapcsolta a tévét, és elkezdett a csatornák közt nézelődni, amit én is figyelemmel kísértem. Mindeközben próbáltam minél észrevétlenebbül közelebb húzódni hozzá, hiszen azt a kis távolságot is olyannak éreztem, mintha minimum a kanapé másik végére ült volna.

– Egyébként mit nézzünk? – fordult felém, kíváncsian fürkészve, várva a válaszomra. Kapásból rá vágtam volna, hogy Titanic, ám nem tudtam, hogy Lina mennyire szereti a romantikus filmeket, így helyette inkább a második dolgot mondtam, ami eszembe jutott.

– Nézhetnénk animációs vígjátékot. – vetettem fel az ötletet, hiszen közel álltak hozzám az ilyen filmek, illetve maga a műfaj is. – A Zootropolis például nagyon jó kis film. – Lina kissé elnyitotta a száját, úgy kezdett el agyalni a felvetett film ötletnek, ám utána egy vállrándítás kíséretében beleegyezését adta.Interneten megkereste a filmet, majd rákattintott  és hagyta kicsit töltődni. Utána felállt a kanapéról, beleburkolózva a pokrócba és a konyha felé vette az irányt. Mivel hallottam a mikró csapódását, így tudtam, hogy popcornt ment csinálni, hiszen az alap film nézéshez.

Még kényelmesebb poziatúrába helyeztem magam, miután Lina pár perc elteltével egy nagy tálnyi popcornnal jött vissza. Lehuppant mellém, és elindította a filmet, míg a tál popcornt közénk rakta. Mindezidáig normális volt a pulzusom, amíg meg nem éreztem fejét a vállamon, amint azt kisajátítva párnának használja. Hiába, hogy csak a vállamra hajtotta a fejét, mégis a szívem dobott egy hátraszaltót mellkasomban.

Megőrjített ez a lány.