A Tőr Tolvaj

12.

–Mi volt ez az egész vér dolog, Langdon? –kérdeztem a jótékonysági estet követő reggelen. Annyi volt az impulzus és az akció, hogy elfelejtettem néhány lényeges dolgot.
–Semmi közöd. –felelte hűvösen. Várható volt.
–És mire jó az amulett? –még mindig nálam volt, Langdon azt mondta, tartsam magamnál. A nyakamban hordtam a pólóm alatt.
–Képes megmutatni az irányt. A helyes irányt. És a megfelelő kézben megtisztíthat egy lelket.
–Olyasmi, mint egy feloldozás? Mint egy gyónás?
–Igen, ahhoz hasonló. Megszabadíthat egy olyan embert a vétkeitől, aki őszintén megtisztulásra vágyik.
–Te is ilyen vagy? –kérdeztem, az arcát fürkésztem, de semmi érzelem nem mutatkozott.
–Semmi közöd.-Lehetetlen alak.

   Hazafelé első osztályon utaztunk. Bántam, szerettem volna látni Langdon elgyötört arcát, ahogy újra bepréseli magát az ülések közé.
   A szüleim a repülőtéren vártak minket. Anyám arca szinte sugárzott. Gyanítottam, hogy talán már tudtomon kívül használta rajtuk Langdon az erejét. A körülményekhez képest túl nyugodtak és kiegyensúlyozottak voltak.
-Milyen volt? –kérdezte anyu csillogó szemekkel.
–Fantasztikus. –karolta át Langdon a derekam és egy könnyed puszit lehelt a hajamba. Beleborzongtam és idegesített. Felhúzott, hogy ilyen könnyedén színlel ilyesmit, egyik percben egy isten verte faszfej, a következőben pedig illedelmesen és szeretetteljesen jópofizik a szüleim előtt. Bár, ez még a jobbik eset volt, az alapján, amit az őrökkel tett, vagy korábban velem, vagy akár saját magával. Bármelyik pillanatban küldhetett volna félelmet, vagy kómát a szüleim felé. Vagy akár a torkukat is kitéphette volna, ha útban vannak. Talán szorult bele némi jóság.
–Hétvégén lesz a szüleim 50. házassági évfordulója. –fordult Adam felé apám. –Lesz egy kis összejövetel a vén rókáknál, szeretnénk, hogy te is elgyere.
–Örömmel, Trevor.–mosolygott rá Langdon. Engem meg, mintha pofon vágtak volna. Egyfelől azért, mert nem értünk rá családi banzájokra, mert a kard után kellett volna kutatnunk, hogy megkíméljük Aaron-t. Másfelől azért, mert rosszul lettem a gondolatától, hogy az egész családom előtt kell színlelnem felhőtlen boldogságot Langdonnal.

Péntek este volt, és hiányzott a Redwood. Hiányzott Brie, és a többi kollégám. A szakács srácok állandó cukkolódása, ahogy a pincérlányokat ugratják. Prescott népe, még az az átkozott Blake Redwood is. Kíváncsi voltam, hogy esetleg puhult-e. Kezembe vettem a mobilom, és megerőltettem magam, hogy felhívjam Blake-et.

–Ally? Minden rendben? –kérdezte aggodalmasan.
–Miért kérdezi ezt mindenki?
–Azt hittem, csak akkor hívnál, ha valami baj lenne. –nevetést elnyomva felhorkantam. Férfiak, és a lehetetlen logikájuk. Mintha egy bajabesett hölgy lennék egy középkori mesében. Nevetséges.
–Csak érdekelt mi a helyzet. –feleltem szórakozottan. Mókásnak tartottam, hogy majdnem ugyanolyan önelégült seggfej, mint Langdon. Azt hiszik tényleg képesek olyan szinten megbántani, hogy valóban elforduljak a remélt segítségtől. Alábecsültek engem, és a bátyám iránti hűségem és szeretetem. Ahhoz, hogy valóban megbántsanak, és ne csak felületesen duzzogjak, vagy mérgelődjek, mélyebb beléjük fektetett bizalom kéne. Az pedig elég foghíjas volt.
–Minden rendben,-sóhajtott hosszasan- bár hiányolnak téged az emberek a bárban. Sokat kimaradtál mostanság, ami érthető volt, tekintve a helyzeted. De Brie teljesen kiakadt, mikor megtudta, hogy felmondtál. Én nem haragszom rád Ally, bármikor visszajöhetsz dolgozni.
–Tényleg? –kicsit lelkesebben fogadtam, mint szerettem volna. Túlreagáltam, és tényleg hiányzott a bár
–Persze. És szeretnék bocsánatot kérni. Tudom, milyen nehéz, amin most keresztül mész. Sőt, talán nehezebb, mint nekem, vagy a többi Őrzőnek.
–Én is sajnálom, hogy úgy kiakadtam. –dünnyögtem megadóan.
–Akkor béke? Visszajössz?
–Béke.

   Vészesen közeledett a szombat délután, és a családi muri. Délelőtt végig azon agyaltam, hogy mi lehet Langdon, és mit tehetett a múltban, amiért az amulett nem engedi, hogy megérintse. Egyértelmű, hogy kegyetlen, és fölényeskedő, öntelt, kissé ördögi. De színtisztán gonosznak nem gondoltam, vagy olyannak, aki hobbiból ölne. Ezt már rég elvetettem. Ha ez a fajta lenne, gondolkodás nélkül kinyírta volna a családom, engem pedig felhasználhatott volna a céljaira, vagy mégrosszabra, a képességeit használva.
De akkor milyen ember ő? Már, ha egyáltalán ember. Említette, hogy vannak civilizált, emberi démonok. Ő is az lenne? Lehet ennyire emberi? Nem volt elég információm a démonokról, hogy milyen fajtáik vannak, ezért csak tippelgetni tudtam. Az is eszembe jutott, hogy netán őrző. Halálhozó, vagy Sötétség gyermeke. Azok elég félelmetesnek és ridegnek tűntek. A képességeikkel nem voltam tisztában, hiszen senki sem volt hajlandó beszélni róluk. Bár, amennyire Langdon megvetette az Őrzőket, ez is halovány tippnek tűnt.