A Tőr Tolvaj

16.

Langdon kikötötte, hogy csak akkor megyünk Glasgow-ba, ha az apja magángépét használjuk. Kivételesen nem bántam. Harper pedig kifejezetten kicsattant a lehetőségtől. Egész úton fel-alá cikázott a gépen a bőrülések között, halálba idegesítve az utaskísérőket, és Blake-et.

–Tudod mennyit eszik? –suttogta nekem Blake, áthajolva az ülésemhez, Harper felé biccentve. Fáradtnak tűnt, fáradtabbnak, mint általában. –Mint legalább négy felnőtt férfi. Ha nem többet... A bárban nem győzöm hordani neki a kaját a konyháról. Bratt azt hiszi, valami szeretetszolgálatnak hordok ennyi ételt, vagy egy eltitkolt családot etetek. Elmebaj. –panaszkodta a halántékát dörzsölve. Hiába a szavak, amik elhagyták Blake ajkait, láttam, hogy csodálattal néz a lányra.
–Biztos az energiához kell. A kaja valószínűleg üzemanyag neki. –suttogtam.
Langdon türelmetlenül dobolt ujjával a túloldalon. Egy könyvet bújt, amit egyikünk sem értett rajta kívül.
–És a sötétség hercege milyen? –mutatott felé Blake.
–Százszor inkább vállalnán a kölyköt. –Blake elmosolyodott, együttérzően megveregette a térdem.
–Harperrel ránéztünk a szüleid házára, az árnyak teljesen eltűntek.
–Remélem nem tudnak elég gyorsan repülni, mikor beesteledik.
–Attól tartok, a tengerentúlon is bőven akad belőlük.
Vajon az ottani árnyak skót akcentussal fognak karattyolni?
Megállapodott a tekintetem Langdon-on egy hosszú pillanatra. Kirázott a hideg, nem jó értelemben. A kettőnk közötti izzó feszültséget leszámítva ki nem állhattam. Kegyetlen volt és arrogáns. Minden meg volt benne, amit megvetettem, amitől irtóztam. Csillámos, vonzó csomagolásba bújtatott halálos, veszélyes fegyver volt. Minden erőmmel azon kellett dolgoznom a közelében, hogy a libidóm ne kerekedjen felül a józaneszemen és az érzéseimen. Mert rájöttem, hogy valóban nem kötnek lágy érzelmek Adam Langdon-hoz. A félelmen kívül semmilyen érzés nem kötött hozzá. Az egyetlen közös nevezőnk pedig az volt, hogy ugyanazt kerestük. A bátyámat. Tudtam, hogy akar tőle valamit ő is, csak azt nem, hogy mit. Eljuttat a célomhoz, és a célegyenes előtt megszabadulok tőle, ez volt a terv. Saját magamat nem féltettem tőle, de a testvéremet, Blake-et, és Harpert igen. Sőt egész Prescott-ot.

Glasgow-ban is volt egy háza Langdonnak. Ezen már meg sem lepődtem. Ha luxusról és kegyetlenségről van szó, Adam Langdon lassan nem tud újat nyújtani.
Egy viktoriánus korabeli felújított ház volt a város peremén. Magas kőfalak, háromszögletű kiugró homlokzatélek, hófehér ablakkeretek, csúcsos tető. A ház félelmetes is lehetett volna, de a táj meseszép volt. Virágos, gyepesített elő és hátsókert, hatalmas fák, csiripelő madarak. A hosszú feljárón virágágyással körbevett kisebb méretű szökőkút. Már csak egy szivárvány hiányzott volna, és elkezdek koboldokat és aranyat keresni a végében.

–Érezzétek otthon magatokat. –mondta langdon, majd körbevezetett minket a házon. Ismét flexelt, rám már nem hatott, és Blake-re sem, de Harper izegve-mozogva kapkodta a fejét és szaladgált egyik helységből a másikba.
Jóval szerényebb volt, mint amit eddig láttam. Nem volt olyan fényűző, mint a Manhattan-i, vagy Watson melletti ház. Családias volt, otthonos, meleg. Úgy volt berendezve, hogy egy gyerekekkel ellátott nagyobbacska család is kényelmesen lakhatott volna benne. A nappali volt a legjobb, hatalmas, szürke mészkővel kirakott kandalló, könyvespolcok, ameddig a szem ellát és bársonyozott Chesterfield kanapék és fotelek. A padló is kő volt, rajta hatalmas perzsaszőnyegekkel.

–Holnap este meglátogatjuk S'eun-.t–kezdte Langdon. –Készüljetek fel minden eshetőségre. Bár S'eun tisztességes házigazda, amennyire egy Grádh az lehet.
–Ha az Őrzők szövetségesei, akkor valószínűleg nem lesz gáz, nem? –kérdezte Harper, hangjában, mintha egy csipetnyi aggodalom lett volna, ezért gyorsan folytatta, leplezve félelmét. –Mármint, ha gáz lenne sem probléma, nem bánom a balhét.
Gondolatban a fejemet ingattam. Volt a lányban egy egyfajta bájos pökhendiség. Csodáltam érte.
–Nem minden fekete-fehér, ezt te is tudod, Harper. Az Őrzők sem tökéletesek. Sőt... Bár legjobb tudomásom szerint S'eun mindentől és mindenkitől pártatlan, kivéve az istennőjét. - mondta Blake.
–Istennőjét? –néztem rá kérdőn.
–Á'ine. Ő a Soill-ok számára afelé istenség. Az anyjuk. –felelte Langdon. –Kölyök, segíteni fogsz nekem. –fordult Harper-hez. A lány arca pirosodni kezdett.
–Haver, ne hívj kölyöknek!-morogta ökölbeszorult kézzel.