A Tőr Tolvaj

19.

Nehéz lett volna összefoglalnom mit érzek. Ismét olyan információkkal bővült a táram, amiket lehetetlenül nehéz volt megemésztenem. És Adam. Kiszámíthatatlan, csapongó, megbízhatatlan, öt percenként változik a viselkedése, a gondolatai, a céljai. Több millió év alatt nem sikerült eldöntenie ki ő valójánban. Tisztában vagyok vele, hogy ennek meg van az oka. A szülei, hogy kik ők, hogy mekkora szakadék áll az anyja és apja közt, és az elvárások, nyomás. Mindenki vár tőle valamit, megváltást, vagy pusztítást, hogy legyen vezető, hogy tűnjön el a föld színéről. Még én is várok tőle valamit. Valószínűleg az én problémám a legcsekélyebb, ami a listáján van, mégis nekem segít. Próbáltam latolgatni, hogy miért. Eszembe ötlött, hogy valószínűleg valamiféle hasznot húz belőlem és Aaron-ból, de arra még nem jöttem rá, hogy pontosan mit. Vannak opciók, talán valami vuduzás, amihez egy ikerpár vére kell. Esetleg el akar oda jutni, ahol a testvérem van, a túlvilágra, talán az édesanyját akarja kiszabadítani, vagy bezárni teljesen a kapukat a démonok körül. Esetleg pusztítani akar. A kis tárgykutatásának is szerepe van, és köze hozzám, már csak az a kérdés, hogy pontosan mi. Néha elhiszem, hogy őszintén törődik velem, vagy érdeklem. Ostobának érzem magam. Megnyílt előttem az előző éjjel, végre keveset láttatni engedett, mi lapul a fal mögött. Valami sérült, fájdalmas. És elszúrtam, amint közeledem, a falak visszahúzódnak. Ezt megfogadtam, többé nem közeledem.

-Pontosan hogyan is jutunk el ebbe a menedékbe?- kérdezte Blake, ahogy a reggelinket gyűrtük magunkba a konyhapult köré gyűlve.
-Egyáltalán hol van?-tette hozzá Harper, ahogy a hatodik vajas croissant-t tömte magába.

Adam vett egy mély levegőt, a szemét forgatva.-Egy kapun keresztül. A menedék nem a földön van.

-Akkor hol?-értetlenkedtem. Adam csak az ég felé mutatott.-A menedék pontosan az, aminek hangzik. Egy menedék, mindenkinek, akinek békés a szándéka, aki Á'inához hűséges, aki nem ártani akar az emberiségnek, és a föld lakóinak. Oda csak úgy lehet eljutni, ha tiszta szándékkal mész, és tudod a módját, hogyan nyiss portált. Mindenki más szeme elől teljesen rejtett.

-Mégis hogyan rejtik el? Ez hogyan lehetséges?
-A fivéreim félig energia őrzők. Harper is el tudja magát rejteni. A srácok több millió évesek, isteni energia hatalommal, nem ilyen bohóc mutatványokkal.-biccentett Harper felé, aki gúnyosan kinyújtotta rá nyelvét, duzzogva grimaszolt.
-Tehát ők képesek elrejteni egy egész épületet, ami csak úgy lebeg a levegőben?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Várost. A menedék egy város.

Mindenki összeszedte a cókmókját, már csak Adam-et vártuk, hogy megnyissa a bizonyos kaput. Aggódtam a szüleimért, késztetést éreztem, hogy felhívjam őket, és megbizonyosuljak, minden rendben. De nem szabadott, azzal belenyúkáltam volna Adam varázslatába, vagy mi a szöszt művelt velük. Blake-hez fordultam.

-Van valami ismerősöd Prescott-ban, aki esetleg rá tud pillantani a szüleimre és meggyőződni róla, hogy nincsenek árnyak, vagy más dögök a környékükön?
-Körbetelefonálok.-hálásan bólintottam, ő pedig elvonult a szobájába néhány percre.
-Egy jóbarátom Phoenix-ben van. Levajaztam, hogy heti 3-szor nézzen rájuk.
-Örök hálám.-szívem szerint a nyakába ugrottam volna, de tisztában voltam vele, hogy halhatott engem és Adam-et előző éjjel, reggel óta ridegen, tömören válaszolt mindenre.

-Készen álltok kölykök?-lépett be Adam. Mit tetvészkedett ennyit? szinte semmiféle csomagja nincs, csak a kard. A medál a ruhám alatt, a szívem fölött pihent. Harper-nek és Blake-nek nem beszéltünk róla. Ez Adam magánügye, én pedig csak segítettem megszerezni, és hordani. Számunkra alig lehet hasznos amúgy is.
-Pattints ide egy kaput, tata.-mondta Harper izgatottan.