ᴍʏ ᴛɪᴍᴇ

Ａ ｓｚíｖｅｄ ｓｚíｖｅｍｍｅｌ

-És most mi lesz?

-Most hazamegyünk.-kicsit nehézkesen tápákoztunk fel a földről. Legalábbis én igen. Nem ittam sokat, de ahhoz épp eleget, hogy érezzem ahogyan forog a világ.

Jimin a nyakamba csimpaszkodott és adott még egy csókot amire felnevettem.

-Gyere nem érünk rá egész naap

-Hozzád vagy hozzám?-kérdezte de én nem igazán tudtam volna elmondani ebben az állapotban, hogy merre is lakom.

Jimin arcát kémleltem egész végig, és nem hittem volna, hogy megint képes vagyok ilyen szerelmes lenni belé, az érzéseim valójában mintha sosem tudtak volna meghalni iránta és a híd közöttünk talán összeomlott.

De mind a ketten átúsztuk a folyót ami közénk ékelődött és középen találkozva mintha csak úgy fogta volna a kezemet mint most, és arra gondoltam, hogy bár soha sem engedné el azt.

Idiótán vigyorogtam egész úton, még akkor is amikor a lakásába értünk.

Egyből ajkai után kaptam majd a kanapéra leülve húztam jobban magamhoz.

-Jungkook hiszen te részeg vagy

-Ez a te hibád, de nem érdekel. Jimin én annyi időt töltöttem nélküled hogy rájöttem arra, hogy az életem semmit nem ér ha nem vagy itt. Hallasz engem? Semmit és nem tudok nélküled élni és őszintén soha nem is akarok.

Mély csókba hívtam és a múlt zenéje már nem szólt akkor mikor ajkait táncba hívva csókoltam úgy, mintha az egész életem múlna rajta.

Elhalkultak a zenék, a fájdalom zenéi és az az eső ami az arcomon hullott le néhány magányba burkolózott éjszakán, azok a dallamok szólaltak fel amiket sosem hallottam, de igazából mindig is. Talán csak nem ismertem fel eddig azt a kétségbeesett szerelmet amit iránta éreztem.

Talán sosem láttam igazán mennyire felemelt ő engem, csak mikor elveszítettem, sosem eshettem nagyobbat, és nem voltam hibátlan sohasem, és talán ő sem.

De ezért voltunk tökéletesek együtt és fényesebben ragyogtunk mint a csillagok, fényesebben mint a sztárok és fényesebben mint a karrierem.

Az összes ihletem belőle szivárgott a vérző szívemből és a szerelmem könnyeiből.

A my time eredménye pedig az volt, hogy megtanított engem egyedül lenni, egy kicsit élni nélküle is, az a dal rólam szólt de most ahogy egybeolvadt testünk árnyékában néztem lehunyt szemeibe

Akkor már egy pillanatra sem tudtam azt gondolni, hogy van bármi is az életemben ami nem róla szól.

Lehunytam a szemeimet én is és a csipőnk gyenge, lassú hullámzása pendült fel a húrokon, és együtt egy szebb dallamá váltunk mint külön külön

A verejtékünk összekeveredett majd találkoztunk a csúcson ami elvitt minket a mennyország kapuiba.

Majd a testem a testére ernyedt és azt gondoltam többet mondott ez, mint ezer szó és valamiért mind a ketten elmosolyodtunk.

A hálószobájába mentünk és a takaró alá burkolóztunk. Szorosan öleltem körbe Jimin testét és ő is így tett.

Bekapcsoluk a tévét de igazán csak háttérzajnak ment mert egyikünk sem azt nézte.

Egymást néztük, és nem tudtam nem megcsókolni.

Sokáig fent voltunk, a kérdések hadával találkoztam én is, csakúgy mint ő.

A mellkasomon feküdt én pedig a karját simogattam és szőke hajával játszottam, aztán most, kissé már kijózanodva fedeztem fel testén néhány dolgot.