ᴍʏ ᴛɪᴍᴇ

Ｂｕｓａｎ

A repülő út elég rövid volt. Aludni sem volt időm szinte, nem is tudtam és nem is bírtam volna lehunyni a szemeimet.

Kate tanácsára gondoltam, és arra, hogy mennyire is igaza van. Habár a számomhoz semmit nem tudtam hozzátenni érdemjében.

Nem volt meg az ihlet mintha az érzéseim is megfagytak volna, mintha minden érzésem belefagyott volna a szakításba, ezért nem tudok újrakezdésről énekelni.

Megköszörültem a torkomat, természetesen Taehyung is velünk tartott. Hálás volt és boldog, nekem is mosolyt csalt az arcomra a boldogsága.

Meghívtam a koncerte őt és az egész családját.

Busan fényei beragyogtak mikor leszálltunk, a nosztalgia megcsapott.

Beharaptam az ajkaimat.

Lekell zárnom a dolgokat, és ha Jiminnel találkozok, akkor sem leszek majd egy lúzer, mint eddig. Férfi vagyok, felnőtt férfi, énekes, zenész.

Tudom, hogy hibáztam, de már éppen ezerszer megbántam ahhoz, hogy bocsánatot kérjek. Magamtól is kellene hiszen földbe tiportam magamat is. Nem ragadhatok a hibáimba örökké.

Jiminnek új kapcsolata van, értem és felfogtam, hogy már nem kellek.

De a 2 év könnyei után megmutatom neki és magamnak is, hogy nem kell, nincs szükségem erre már nekem sem.

Túl sok számom szól róla, és remélem tudja, és érezte, hogy az én szívemben mindig otthonra lelt volna, mielőtt elment innen, mielőtt elhagyott.

Kizártam a fejemből őt és a vele kapcsolatos gondolataimat, legalábbis megpróbáltam.

A reptéren sok rajongó várta az érkezésemet, mosolyogva köszöntettem őket, sajnos nem tudtam aláírni és fényképet készíteni, de a koncert után akartam és terveztem is. Próbáltam ezt a rajongók tudtára adni, akik olyan édesek voltak, hogy már a puszta látványom miatt is boldogak voltak, és örültek.

Mosolyogtam, igazán feldobták a kedvemet, kiérve a reptérről autóba szálltunk. Taehyungal már csak a koncerten találkozunk, hazavitték egy másik autóval.

Az elsuhanó tájat néztem. Az érzelmek megrohamoztak, csak összeszorítottam szemeimet.

Nem akarom...

Jiminről villantak be az emlékek, róla villant be minden.

A sok randi, nevetés, könnyek, szenvedély.

Felsóhajtottam. Mit nem adnék azért ha visszakaphatnám, ha visszakaphatnám őt, de az élet nem így döntött, én pedig nem vagyok olyan erős, hogy ez ellen tegyek.

A menedzserem kissé ideges volt a késésünk miatt.

És jött a legroszabb rész amit csak eltudok képzelni. A jópofizás, nem értettem, hogy minek kell. Lehúzni a másikat, vagy éppen erőre törni a másik hírnevében, sosem értettem meg, de nem is igazán akartam.

És ide tudom kapcsolni Hyunát is. Egy lány, egy előadó lány akivel összeakarnak hozni, én pedig természetesen nem akarom és semni kedvem nincs hozzá, főleg nem az ostoba fényképezésekre.

De meglepetésemre nem ő volt a teremben. Hanem egy srác, úgy tippeltem rapper lehet, az arcát láttam már valamerre.

A kattogó vakuk fényének közepette lazán sétáltam oda hozzájuk, és fogtam kezet a sráccal, ezek szerint azt hiszem vele lesz a fotósorozatom.

Csak megvontam a vállamat.

Egy rövid és unalmas megbeszélés után a modell ügynökséghez mentünk ahol a képek fognak rólunk készülni. Éppen öltözködtünk, csöndben, mikor megszólalt.