Kimondatlan érzelmek

12.fejezet

*Light szemszöge*

-LIIIIIGHTTT!- az alapjáraton zajos szobát Ryuzaki hangja tette még zajosabbá.

-IGEEEEN?-kiabáltam vissza, majd fel keltem, mivel tudtam hogyha ő nem jön ide nekem kell.

-MONDTAM, HOGY..-kiabált még mindig.

-Ne süketíts meg, kérlek. Itt vagyok.- vágtam mondatába, mert körülbelül 10 centiméter lehetett közöttünk.

-Jajj, szia Lámpa. Naszóvaal. Mondtam, hogy ne rakd el a sampont mert még terveztem fürdeni.- mondta, mire csak annyit kapott válaszul, hogy az ajtókeretnek dőltem, majd felhúztam egyik szemöldököm.-Ne csináld ezt Light! Te nem látod mennyire le vagyok izzadva?! Mert én igen.

-De drágám, te így is gyönyörű vagy.- felhorkantott, majd tovább keresgélt kistáskájában.

-Ahelyett, hogy itt engem a szerelmedről próbálnál meggyőzni, inkább hozd ide azt a cseszett sampont!- csak átöleltem hátulról, és egy csókba szereztek volna invitálni. -Majd akkor kapsz csókot, ha idehoztad.

Miután láttam, hogy a helyzettel nem tudok mit csinálni, kiballagtam és a neszesszert kivéve a meg tömött bőröndök egyikéből, lehajtott fejjel kullogtam vissza.

-Köszönöm Fény!- mondta, majd egy apró puszit nyomott ajkaimra.

*TK 69.o avagy Time skip *

-Ryuzaki..mindened megvan?- kérdeztem a kelleténél ingerültebben.

-Lámpa, mondtam, hogy igen, nem értem miért nem fogod fel, hogy mindent beraktam. Az előbb csak a fülhallgatómért ugrottam be.- válaszolta szemetforgatva.

-Nekem te ne forgasd a szemed cica, mert fönnakad.- erre már nem kaptam választ, csak simán, mintha meg sem hallotta volna, hátradőlt az anyósülésen.

Egy pár pillanat múlva elővette telefonját és mintha írogatna valakivel, vagy keresne valamit, de még én sem tudom mit. Mikor telefonját kikapcsolni készül még benyomja az autó Bluetooth módját, és én már itt tudom, hogy nincs menekvés...

Egy ismerős dallam csendül fel, majd az enyhén hamis ének is követi. Pontosan, ez azt jelenti, hogy egész úton musicaleket fogunk hallgatni.

-Ryu...neeee, kérlek kímélj meg!!...- nyüszítettem fel, majd a piros lámpa előtt megállva a kormányra hajtottam fejem kínomban.

-Na már becézgetünk életem?- nézett rám vigyorogva.

-Hát ne haragudj de még mindig jobb mint a te 'lámpád'.- válaszoltam, majd próbáltam az útra figyelni, ezzel ignorálva. Egyre jobban mosolygó szerelmem.

-Tudom, hogy élvezed, ne is tagadd!- ezzel elfordult tőlem, és a combomra rakta kezét, majd újra telefonját kezdte nyomkodni.

Végül beletörődtem a dologba, és újra az utat kémleltem.

*Time skip megint, mert miért ne lol*

Az út végülis kifejezetten jól telt, énekeltünk, nevettünk és még játszottunk is. Egy örökkévalóság után pedig végre odaértünk.

Ryuzaki kikapta kezemből a ház kulcsát, majd úgy szaladt be a házba, mint egy gyerek. Fel alá rohangált, ki, be a házból, mindent átnézett.

Mindez alatt én is a ház elé értem, ott hagytam autónkat, nyitott ajtókkal és csak azt néztem, ahogy szerelmem mosolyogva integet a második-szinti ablakból.

Boldogságomból, a telefonom csengőhangja zökkentett ki. Az a valaki, aki hívott, pedig nem más volt mint szerelmem húga, Beyond. Újra elmosolyodtam, majd dalok hanggal felvettem a telefont.

-Szia Beybey, mizu? Megvagytok?- szóltam bele a telefonba, miközben az autóhoz sétáltam, hogy kivegyem bőröndjeinket.

Viszont egy olyan személy szólt bele a telefonba akit életemben nem hittem volna.

HY GYS! Na szóval, lassan már egy éve nem írtam részt és sajnálom, de egyszerűen nem jön az ihlet. Hiába van már meg a sztori teljesen a fejemben, egyszerűen nem tudom, hogy hogy írjam meg. A hibákért ne haragudjatok! Találkozunk legközelebb, remélem nem olyan sokára.
~Adios~