TheRipperologist
Link to CommentCode of ConductWattpad Safety Portal
Szervusztok!
Úgy gondoltam, hogy megosztom veletek az írásomat :) Természetesen, nem a főprojektemből publikáltam az első fejezetet, hanem az egyik mellékből.
Folkhorror a zsánere és egyben történelmi fikció. Akit érdekel, az oldalamon megnézheti!
Érdekel a véleményetek! :)
TR.
TheRipperologist
Szervusztok!
Egy kis helyzetjelentést hoztam :)
Most már mondhatom, hogy sikerült befejeznem a regényemet. Természetesen, ez csak az első piszkozat, s még nem álltam neki a javításnak, de nagyon örülök, hogy idáig eljutottam!
200ezer feletti szószámmal zártam, 540 oldallal, 20 fejezettel és 215 lábjegyzettel! A könyv írása összesen 323 napba került, úgy, hogy mindennap írtam minimum 1 oldalt.
Nagyon köszönöm @SilfylSellon -nak, hogy végigolvasta nekem! ♡♡
A közeljövőben tervezek részleteket megosztani, azonban azt csakis a javítás után fogom tenni!
Jelenleg írom a második (komolyabb) regényemet, ami hasonlóan az előzőhöz, társadalomkritika. Persze, ezt feldobtam azzal, hogy gótikus stílusú, s történelmi fikció szintúgy :)
TR.
TheRipperologist
@_cringefighter :)) aranyos vagy Ki tervezem adni, de addig még hosszú az út xd wattpadra lehet, hogy a másik sztorimból az első fejezetet kirakom, de azt is ki szeretném adatni Fuha, a mindennapos írásról nagyon sok mindent tudnék elmondani, de röviden összefoglalom: Rutint kell kiépíteni — ez az első. Mondjuk az ember minden nap ír 200 szót eleinte; lassan lehet növelni ennek a számát. Minden lehetőséget megragadni — tehát amikor van szabadidőnk, írjunk; mivel nekem nem olyan dús a szociális életem ez elég könnyű De úgy konkrét tanács: készíteni a sztorihoz egy timeline-ot, hogy körvonalazódjon a cselekmény és done. Ha az ember biztos abban, hogy mit fog írni és az később fontos lesz a sztoriban, sokkal könnyebben megy neki a napi 1 oldal. Ja, és folyamatosan rávenni magunkat az írásra, még ha nem is akarjuk. Meglesz a gyümölcse. Kellemetlen először, de meg lehet szokni.
•
Reply
_cringefighter
úristen, kíváncsian várom
ki tervezed adni, vagy wattpadon lesz olvasható? ja, és hogy tudsz minden nap egy oldalt írni?
•
Reply
TheRipperologist
Szervusztok!
Lassan egy éve nem írtam ide, ezért gondoltam megosztom ennek okát. Viszont, mielőtt felfedném mindezt, elmondom, hogy nagyon szeretném folytatni az esettanulmányt, azonban ihlet igenis kevés hozzá, ezért ha van valami téma a Hasfelmetsző-gyilkosságokkal kapcsolatosan, ami érdekel titeket, kérlek, írjátok le!
Nos, a lényegre térve, az igazság az, hogy jelenleg egy regényt írok. :) Nagyon elfoglalttá tesz ez, borzalmasan sok kutatómunkával küszködöm. Egy történelmi fikció a könyvem, naplóregény formájában (Gondolom kitaláltátok, hogy a viktoriánus Angliában játszódik). Krimi elemekkel átszőtt társadalomkritika. No, de ennyit erről.
Próbálok majd visszatérni ide. Köszönök mindent! <3
(És wow, lassan megvagyunk kétszázan! :))
TR.
TheRipperologist
@_cringefighter Sajnos, nem, de tervezem kiadatni :)) Persze ez nagyon bizonytalan, hisz még életemben nem adattam ki regényt. Emellett még az első piszkozatot írom, szóval van még munka hátra. De lehetséges, hogy felrakok egy részletet.
•
Reply
TheRipperologist
Szervusztok!
Kikerült az újabb rész! :)
https://www.wattpad.com/story/240043448?utm_source=android&utm_medium=link&utm_content=story_info&wp_page=story_details_button&wp_uname=TheRipperologist&wp_originator=K7i0bUvRKronM8rZumNK99OOiYzGxfq6hWq4vyABGg3spfCPdgSKXaKMAKHz2h8zTUCKVfaTUbBIC8%2BUSEPzYoCuKDCzHnQmc2ecGzh%2BcwQOEP56nVR%2BKuWggrmOu43n
TR.
TheRipperologist
Szervusztok! :)
Egy kis meglepetés ennyi kihagyás után…
https://www.wattpad.com/story/240043448?utm_source=android&utm_medium=link&utm_content=story_info&wp_page=story_details_button&wp_uname=TheRipperologist&wp_originator=K7i0bUvRKronM8rZumNK99OOiYzGxfq6hWq4vyABGg3spfCPdgSKXaKMAKHz2h8zTUCKVfaTUbBIC8%2BUSEPzYoCuKDCzHnQmc2ecGzh%2BcwQOEP56nVR%2BKuWggrmOu43n
TheRipperologist
Szervusztok!
Nem nagyon szokásom ilyesfajta bejelentéseket tenni, de ezt úgy érzem, hogy muszáj.
Kedves jóbarátom ír egy könyvet, melynek a neve 'Lights of Hope'. Tudom mennyit szenvedett, évekig dolgozott a wattpados történet írásán, nagyon igényes és szép munkát végzett. Hihetetlenül tehetséges, szerintem több figyelmet érdemel.
Igazi fantasy műfajú könyvről van szó. Mindenkinek ajánlom. Ha van kedvetek, akkor mindenképpen nézzétek meg!
Megtalálhatjátok @SilfylSellon profilján, vagy a második olvasólistámban.
Köszönöm segítségeteket!
További szép estét!
TheRipperologist
Szervusztok!
Sajnálom, hogy az elmúlt fél évben eltűntem, nem írtam ide. Kissé megterhelő volt számomra a sok fordítás és kutatás, emiatt úgy döntöttem pihentetem ezt.
Nem tudok biztosat mondani, viszont mindenképpen be szeretném fejezni az ismeretterjesztő munkáimat; félkészen nem hagynám őket itt. Nem tudom mikor, és hogyan fogok valójában visszatérni ide, ezért nem ígérek semmit.
Ennyi lenne ez a kis bejelentő.
További szép vasárnapot mindenkinek!
TR.
_cringefighter
Ne, eltűntél :((
TheRipperologist
@absvrdartist Jaj, köszönöm szépen, de nincsen. ^^ Csak inkább a fontosabb dolgokra koncentrálok jelenleg és a wattpaddal ezért nem foglalkozom :) TR.
•
Reply
TheRipperologist
@absvrdartist Szervusz! Elnézést kérek az inaktivitásért… ^^' Egy hosszabb „szabadságon” vagyok a wattpadról. Viszont… mivel látom, hogy egyre több ember fedezi fel az esettanulmányom, ezért nagyon esélyes, hogy visszatérek a közeljövőben, és befejezem a könyvet. Aztán a többit még meglátjuk. Tehát, hamarosan próbálok jelentkezni :) TR.
•
Reply
TheRipperologist
Szervusztok!
Ez nem egy fontos bejelentő lenne, hanem inkább egy köszönet. Látom, hogy egyre több embernek jutottak el ismeretterjesztő írományaim, aminek nagyon örülök! Tehát, szeretném megköszönni a sok-sok támogatást amit kaptam.
Emellett, kisebb információkat osztok meg veletek a jövő évi terveimmel kapcsolatban:
Leginkább folytatnám az esettanulmányomat, viszont ehhez kell nekem az, hogy türelmesek legyetek — ritkán, de hosszabb szakaszok fognak érkezni belőle.
Amint befejeztem munkálataimat, tehát a fordítással, esettanulmánnyal és a viktoriánus ismeretterjesztővel végeztem, nem kívánkozok tovább itt maradni. — Ez viszont változhat idő folyamán, de egyelőre nézeteim ezek.
Köszönök mindent, és jövő évben visszatérek!
További szép délutánt kívánok mindenkinek!
TR.
TheRipperologist
@VictoriaDarkmoon Sajnos szándékomban áll, de valójában még nem dőlt el teljesen...
•
Reply
TheRipperologist
Szervusztok!
Kikerült a fordítás második része! Ezúttal befejezve a Gerich-Ház történetét, a közeljövőben belevágunk a Régi barátok c. novellába. Ezeket a történeteket igazán nehéz megérteni a videójáték ismerete nélkül, ajánlom hogy próbáljatok ki, mielőtt olvasnátok!
Itt elérhető a fordítás: https://my.w.tt/VeTLLqqvicb
Jó olvasást és további csodás estét kívánok mindnyájatoknak!