A nagy teremben a szokásos jó hangulat uralkodott, s már mind alig vártuk, hogy elkezdődjön a vacsora, ám mint mindig, most is húzták az időt. Hatalmas meglepetésemre, a tanárok között megpillantottam egy ismerős arcot. A férfi, akivel a vonaton találkoztam Piton professzor mellett foglalt helyett, és tekintetével a diák sereget fürkészte. Mellettem Mel és Julie épp az ikrekkel próbáltak szót érteni, én pedig csak mosolyogva hallgattam őket. Nem szóltam közbe, nem volt szokásom. Valószínűleg azért, mert rettegek bármilyen kommunikáció jellegű dolgot kialakítani a két Weasley fiúval. Mióta a Roxfort diákja vagyok rajongok a két srácért, és mindig is hatalmas vágyam volt, hogy a barátjuk legyek, ám amint beszélni próbalok velük összefolynak bennem a szavak és elkezdek össze-vissza habogni.
- Nem, felejtsétek el! – ellenkezett Mel – Nem rakunk festéket a prefektusi fürdő vízébe!
- Most miért nem? – kapta fel a vizet George.
- Mert mi is szoktunk ott fürdeni. – feleltem unottan magam elé meredve, mire mindannyian elhallgattak. – Mi van? – néztem a barátaimra.
- Te tudsz beszélni? – tátotta el a száját eljátszva a meglepettet Fred, mire éreztem, hogy az összes vér az arcomba tódul.
- Mi-Miért ne tudnák beszélni? – dadogtam halkan, ám ekkor Dumbledore szólalt fel.
- Istenhozott benneteket az idei évnyitón! – tárta szét a karját – Szólnék pár szót, még mielőtt az ínycsiklandozó vacsora megrészegít minket.
- Remek – csúsztam lejjebb a székemen elkényelmesedve. – Akkor itt ülünk holnapig! – suttogtam a mellettem ülő Julie felé, mire ő halkan felnevetett. – Pedig már szívesen megrészegednék!
- Először is, köszönteném az új Sötét Varázslatok Kivédése tanárunkat, - mutatott a sebhelyes arcú férfira - R. J. Lupin professzort! Sok sikert!
Az arcomból ki futott a vér, amikor meghallottam a nevét a férfinak, akivel a vonaton összefutottam.
- Minden oké Frey? – simított a vállamra a másik oldalamon ülő Mel, mire lassan bólintottam egyet, bár a beszéd további részéből semmit nem tudtam felfogni.
A fejemben folyamatosan a Lupin név visszhangzott. Nem először hallom ezt a nevet, otthon többször találkozhattam vele, mikor nagyanyám az édesanyámmal vitatkozott. A legtöbbször pont ez a bizonyos Lupin volt a vita szítója, ám fogalmam sem volt róla, hogy valaha is találkozok ezzel a személlyel.
A kövér dáma előtt állva, teli hassal próbálkoztunk bejutni a klubhelyiségbe, ám a nő nem volt hajlandó beengedni minket, mivel épp egy poharat próbalt szét repeszteni a hangjával. Amíg a többiek próbálkoztak én neki támaszkodtam a lépcső korlátjának és próbáltam ébren tartani magam kisebb nagyobb sikerrel. Már épp lecsukódott a szemem, amikor valaki szorosan mögém állt, és két oldalról megtartott. Ijedtemben kissé összerándult a testem, majd a fejemet oldalra fordítva, álmos tekintettel próbáltam kivenni, hogy ki áll mögöttem.
- Semmi baj hercegnő, csak én vagyok az! – suttogta a fülembe az ismerős hang, mire éreztem, hogy a gyomrom borsónnyira zsugorodott, a szívem pedig felugrott a torkomba. Az állát a vállamra helyezte, kezeit pedig átfonta a hasamnál. A nyakamnál éreztem minden levegő vételét, amitől már majdnem az ájulás szélén jártam, ám ekkor a dáma hangosan elsikoltotta magát, aminek következtébe úgy megijedtem, hogy kiugrottam az engem tartó fiú karjaiból és közben sikeresen meg is fejeltem.
- Úristen Fred! – kaptam a szám elé a kezeimet – Annyira sajnálom!
- Semmi gond! – nevetett hangosan, majd elmenve mellettem belépett az immár nyitott ajtón.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
I still... /Fred Weasley ff.
Фанфик"A vonatállomáson, mivel nem volt senki, akitől búcsúzhattunk volna a lányokkal, így csak gyorsan elköszöntünk a Weasley családtól, és már fel is szálltunk a vonatra. Szerencsére hamar találtunk egy üres fülkét, amit én és Mel be is foglaltunk, ám J...
