I still... /Fred Weasley ff.

Tizenharmadik

Fred arcáról leolvadt a vigyor, és percekig csak bámultunk egymás szemébe. Fogalmam sem volt róla mi járhat a fejébe, de én gondolatban jól párszor fejbe csapkodtam magam. Nem akartam hazudni a fiúnak, hisz valójában ő volt az, aki a szívemet birtokolja, és nem Cedric. A Diggory fiú számomra teljesen közömbös volt, csupán egy minimálisan ismertem és az bőven elég volt. Fred közelébe sem ért, semmilyen téren.

- Fred... - kezdtem volna magyarázkodni, ám a fiú félbe szakított.

- Elmondhattad volna hamarabb is, hogy ő a titkos kiszemelted. – mosolyodott el ismét.

- Én nem... - ismét közbe vágott.

- Apa már biztosan tűkön ül. Szerintem ennyi fa elég lesz egyelőre.

Fred ellépett mellettem, majd a fejével intve jelezte, hogy induljak utána. A visszaúton összetalálkoztunk a George-Melissa párossal, így már négyen folytattuk az utat a táborunk felé. Mr. Weasley kicsattanó örömmel fogadta négyesünket, valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy Julie nem tért vissza velünk. Miután lepakoltuk az összeszedett fát, a férfi elhessegetett minket és neki látott tüzet csiholni. Az ikrek kényelmesen elhelyezkedtek a sátor előtt, a fűben, Mel levetette magát George mellé, én pedig csak szimplán megálltam mellettük. Párszor felajánlottam a gyufával játszadozó Mr. Weasley-nek, hogy ha szüksége lenne rá akkor szívesen segítek neki, de makacsul ragaszkodott hozzá, hogy ő maga csinálja. Egészen addig szórakozott, míg Harry-ék vissza nem tértek, és Hermione át nem vette a gyufásdobozt azzal a szándékkal, hogy megtanítsa a férfit annak használatára. Kissé sértettnek éreztem magam, hiszen tőlem semmilyen jellegű segítséget nem fogadott el.

A maradék három Weasley fiú pont akkor jelent meg, mikor apjuk hozzálátott a sütéshez. Percy persze fennhangon megjegyezte, hogy hopponáltak, mintha az ott jelenlévők nem lettek volna ezzel tisztában. A fejemet az erdő irányába fordítottam, ahol megpillantottam egy csuklyás alakot. A szívem felgyorsul, és éreztem, hogy az arcomból kifut a vér.

- Mindjárt jövök. – szóltam a földön ülők felé, és válaszukat meg sem várva, gyors léptekkel indultam meg a fák felé.

Ahogy közeledtem az erdőhöz az alak megfordult és lassú léptekkel haladt egyre csak beljebb, így eltartott egy ideig mire utol értem. Remegő lábakkal lépdeltem utána, majd, amikor megállt, én is úgy tettem. Lassan fordult meg, ám még így sem lehetett be azonosítani az arcába lógó kapucnitól. Tett felém egy lépést, majd még egyet, egészen addig, míg csak alig egy karnyújtásnyira volt tőlem.

- Miért vagy itt? – próbáltam határozottnak hangzani, ám a kérdés végén megcsuklott a hangom.

- Szerette volna tudni, hogy biztonságban vagy. – felelt a férfihang.

- Hagyjuk a süket dumát. – nevettem fel keservesen – TI soha nem vagytok nyomós ok nélkül bárhol. Mégis mit terveztek? Ő is itt van? – az alak nem felelt, így hátat fordítva neki lassú, de magabiztos léptekkel vissza felé vettem az irányt.

- Freya! – szólított meg, mire megtorpantam – Az álmod, hamarosan be fog következni. Hamarosan visszatérnek, és senkin nem kegyelmeznek majd!

- Ezt miből gondolod? – fordultam vissza.

- Ő is látta!

Mire visszaértem a táborba két új arc is csatlakozott a Weasley tábor köreihez. Az egyik a Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztályának vezetője volt, Ludo Bumfolt, míg a másik Percy hőn imádott főnöke, Barty Kupor volt. Ránéztem a fejét fogó Mel-re, amolyan miről-maradtam-le tekintettel, mire ő csak egy nem-akarod-tudni grimasszal válaszolt. Miután összeszedtem a gondolataim oda hajoltam a barátnőmhöz, és elmeséltem neki, hogy mit hallottam. Az arcából kifutott a vér, és kétségbeesetten elkezdte körbe kémlelni a kempinget.

Miután a „vendégek" távoztak, az izgalom egyre csak fokozódott. Este felé a varázslók többsége már nem is foglalkozott a szabályokkal. A sátrak között mozgó árusok hoppanáltak ide-oda. Sok féle dolog volt fellelhető náluk, ám mivel nem voltam egy nagy quidics rajongó, így nem igazán foglalkoztam velük. A Weasley családon viszont nem lehetett nem észre venni, hogy melyik csapatnak szurkolnak. Egyszer csak megszólalt egy mély gongszó, majd a stadionhoz vezető piros és zöld lámpa sorok is kigyulladtak.

- Itt az idő! – csapta össze a tenyerét izgatottan Mr. Weasley.

Bár, amint mondtam nem a kedvencem a sportág, mégis izgalmasnak találtam a meccset, sőt még élveztem is. A mellettem álldogáló Mel-ről viszont ez nem volt elmondható, amit eleinte furcsálltam, ám hamar rájöttem a feszültségének az okára. Tekintetét le sem vette rólam.

- Minden oké? – kérdeztem, próbálva túl kiabálni a tömeget.

- Ma megpróbáltam! – jelentette ki, mire én bólintottam egyet, jelezve, hogy folytassa – Míg te oda voltál, félre hívtam és a lehető leggyorsabban elhadartam neki, de annyira zavarban voltam, hogy észre sem vettem, hogy George helyett Fred jött velem, és most azt hiszi, hogy őt kedvelem. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy félre értés történt, de nem hallgatott végig, aztán közölte velem, hogy adjak neki gondolkodási időt. – olyan gyorsan beszélt, hogy szinte alig értettem. – Én nem így akartam esküszöm, azóta is próbáltam beszélni vele erről, de folyton leráz, és ha ezt George megtudja...

- Hé, nyugi! – tettem a kezemet a vállára – Minden rendben, bízd rám, oké? – néztem mélyen a szemeibe, mire ő hezitálva ugyan. de bólintott.

Vettem egy mély lélegzetet, majd Fred mellé léptem, megbökdöstem a karját, mire felém kapta a fejét. Amikor meglátta, hogy én vagyok az rám mosolygott és közelebb hajolt.

- Mi a baj hercegnő? – kérdezte.

- A meccs után beszélni szeretnék veled! – feleltem.

Végig mérte az arcom minden szegletét, valami árulkodó jel után kutatva, majd bólintott. Visszatértem Melissa mellé, és küldtem felé egy biztató mosolyt, amit ő rögtön viszonzott is. A meccs után visszatértünk a sátrunkba. A visszaúton össze szedtük Julie-t és a barátját is, akit meginvitáltunk magunkhoz. Mel és én a tanácstalanul figyeltük az ikreket, ahogy épp kifigurázzák, ismét, az öccsüket. Velünk ellentétben a másik barátnőm, és annak barátja jól szórakozott a műsoron. Ahogy Fred-re néztem, éreztem, ahogy a gyomrom görcsbe rándul, de tudtam, hogy most már nem futamodhatok meg. Felkeltem az asztaltól és megindultam a fiú felé.

- Fred! – szóltam neki, mire abbahagyta öccse ugratását és teljes figyelmét nekem szentelte – Akkor beszélhetnénk? – biccentettem egy csendesebb sarok felé, mire bólintott.

- Mit csináltam már megint? – kérdezte mosolyogva miután félre vonultunk.

- Semmit – vágtam rá rögtön – Mármint... Mindegy. – legyintettem – Mel elmesélte, hogy mi történt. – a fiú arcáról lehervadt a mosoly.

- Freya én nem... - kezdett volna magyarázkodni, de én félbeszakítottam.

- Nem szerelmes beléd! – jelentettem ki határozottan – Soha eszébe sem jutott, hogy több legyen köztetek barátságnál. – Fred arcán zavartság látszott. – Ő George-t szereti, és az egész csak egy félre értés.

- Hazudsz! – lépett közelebb, amitől kihagyott egy ütemet a szívem.

- Nem, - nyeltem egyet, majd bele néztem a szemeibe – mivel kettőnk közül én vagyok az aki beléd van esve.