Ahogy telt az idő, úgy köszöntött be a tél is, s ezzel együtt eljött a következő Roxmorts-os napunk, most viszont Oliver helyett az ikrekkel és a barátnőimmel vágtam neki. Kivételesen, ahelyett, hogy lemaradtam volna és mögöttük kullogtam volna, most Fred mellett helyet foglalva hallgattam a többieket és néha-néha még be is csatlakoztam a beszélgetésbe.
- Ezt hallgassátok! – lépett elénk Julie – Mi a különbség a mák és egy kisbaba között? – kérdezte, de már látszott rajta, hogy alig bírja vissza fojtani a nevetését.
- Fogadok, hogy megint valami morbid dolog lesz! – súgtam a mellettem álló vörös felé.
- A mák nem sír, ha darálják! – kacagott fel a barátnőm saját viccén, amitől én is nevetni kezdtem.
- Julie! – tettem a kezemet a vállára – Ez nem volt vicces! – közöltem vele, s közben próbáltam megállítani a nevetésemet.
- Mégis röhögsz! – nevetett még jobban.
Fejemet ingatva léptem egyet oldalra, ám ekkor nekem jött valaki és ha Fred nem kap el, akkor arccal a hóban landoltam volna. Mérgesen fordultam a támadóm felé, viszont senki nem volt a közelünkben. Nagyokat pislogva néztem körbe, majd értetlen tekintettel a többiek felé fordultam, akik mintha semmit nem vettek volna észre az egészből. Egyedül az engem tartó fiú kereste hozzám hasonlóan azt, aki meg lökött.
- Oké-oké! – nevetett fel Julie – Még egy utolsót! Miért ejtette le a kisfiú a fagyiját? – vihogott, és közben végig nézett rajtunk.
- Na, miért? – kérdezett vissza Mel.
- Mert elütötte a villamos! – robbant ki belőle a röhögés.
- Istenem... - temettem az arcomat a kezembe.
- Ugyan már Frey! – lépett hozzám a barátnőm vihogva – Tudom, hogy szeretsz!
- Csak szeretnéd, hogy szeresselek! – néztem barna szemeibe, próbálva tartani a komolyságomat.
- Persze! – legyintett – Nekem nem tudsz hazudni!
- Inkább menjünk be végre, mert szét fagyok! – dörzsöltem össze a tenyeremet a Három Seprű előtt.
Julie elvigyorodott, majd győzelmét ünnepelve besasszézott a fogadó ajtaján. Szemforgatva indultam utána, ám pontban ekkor lábnyomok rohantak el mellettem. Összeráncolt szemöldökkel meredtem a hóba mélyedt nyomok után.
- Menjetek csak, mindjárt jövök én is! – intettem a többieknek feléjük se nézve és követni kezdtem a nyomokat.
Sejtettem ki lehetett kitől származhattak, de biztosra akartam menni. Útközben összetalálkoztam Ronnal és Hermione-val, akik szintén a nyomok után eredtek, én pedig gyorsan hozzájuk csapódtam. A lábnyomok egészen az erdő széléig vezettek, ahonnan hangos szipogást hallottunk. Aggódva összenéztünk, majd intettem nekik, hogy maradjanak. Lassan elindultam a hang felé, és óvatosan lehúztam a fiúról a köpenyt. Harry rám emelte szomorú tekintetét, amitől összefacsarodott a szívem.
- Mi történt Harry? – kérdeztem halkan.
- A barátjuk volt és elárulta őket! – mondta lehajtott fejjel – A barátjuk volt! – üvöltötte. Tudtam kire gondol. Éreztem, hogy kifut az arcomból a vér, és tettem egy lépést hátra.
- Remélem megtalál! – jelentette ki – Ha megtalál, meg fogom ölni!
- Harry, ne csinálj hülyeséget! – pirítottam le a szemüvegest – Ő nem akárki, ő...
YOU ARE READING
I still... /Fred Weasley ff.
Fanfiction"A vonatállomáson, mivel nem volt senki, akitől búcsúzhattunk volna a lányokkal, így csak gyorsan elköszöntünk a Weasley családtól, és már fel is szálltunk a vonatra. Szerencsére hamar találtunk egy üres fülkét, amit én és Mel be is foglaltunk, ám J...
