Fekete Gyémánt

Nyolcadik fejezet

KAIDEN 

Avery látogatása a munkahelyemen akkora hatással volt rám, hogy a napom hátralevő részében szinte semmire sem tudtam rendesen koncentrálni. Lauren többször is megjegyezte reggelizés közben, hogy milyen unott és szótlan voltam.

- Nem akarok tapintatlan lenni... - mondta miközben cukrot tett a kávéjába. - De nincs véletlenül köze a hirtelen rossz kedvednek ahhoz a nőhöz aki bejött ma reggel? 

- Miről beszélsz? - kérdeztem vissza mert csak a kérdése utolsó fele jutott el az agyamig.

- Az a nő, tudod, ma reggel. Barna haj, kék szem, rendkívül impulzív megnyilvánulás. - sorolta én pedig bólintottam. 

- Tudom kiről beszélsz és nem. - tagadtam le és megszakítva a szemkontaktust folytattam a reggelit.

Nem szerettem, ha bárki is Averyről kérdez. Mióta szakítottunk ő számomra egy olyan seb volt legbelül ami már akkor fájni kezdett ha rágondoltam, nem beszélve ha a szüleim vagy bárki más rákérdezett. Egyedül akartam feldolgozni és tovább lépni. 

- Harapós kedvedben vagy, pedig reggel lelkes voltál. - vágta hozzám a szemét forgatva.

- Fáradt vagyok, ennyi. - zártam rövidre a beszélgetést. 

Laurennel soha nem volt problémánk; mindig a maximumot hozza a munkahelyen és természetéből adódóan egy nagyon kedvelhető személy, de alkalmanként szereti beleütni az orrát más magánéletébe, ami nekem a halálom. 

- Igazán lehetél kedvesebb még akkor is ha untatlak! Vagy ha megbántottalak mondd el. - mondta sértődötten.

- Tudod jól, hogy nem szeretek magamról beszélni, mégis erőlteted. Sajnálom ha emiatt bunkónak tűnök, de ez van. - néztem rá és reméltem ezúttal megérti végre. 

Nem az első alkalom volt, hogy rászóltam.

- Értelek. - válaszolta majd felpattant a székéről. - Ha keresel, tudod hol vagyok. 

Majd sarkon fordult és kiviharzott a vendéglőből. Miért kell jelenetet rendeznie amikor csak egyszerűen arra kértem, hogy ne kérdezősködjön? 

Valóban nem volt jó kedvem és az egyetlen oka Avery volt. Vagyis nem ő, hanem az, hogy így visszautasította a kedvességemet. Szeretném azt mondani, hogy ismerem őt, de félek az elmúlt évek alatt annyit változott, hogy minden amit idáig tudtam semmibe veszett. Mégis jó lenne tudni, hogy valahol az új énje alatt ott rejtőzik a régi Avery. Akit annyira szerettem, és ő is engem.

AVERY 

Miután minden teendőmet elrendeztem elhívtam Madisont és Aront kávézni, hátha a két legjobb barátom kitalál majd valami szuper ötletet a helyzetemre. Mivel az a gond, hogy fogalmam sincs hogyan juttassam oda Kaidenhez a pénzt amivel "tartozom". Már ha mondhatjuk így. 

- Bementél hozzá ma reggel? - nézett rám csodálkozva Aron. 

- Hát hogyne! Nem is fogom szó nélkül hagyni. - válaszoltam majd idegesen belekortyoltam a kávémba. Madisonék kávézója semmit nem változott az évek alatt és még mindig itt a legfinomabb a kávé. 

- Egytől tízes skáláig mennyire volt meglepődve? - kérdezte nevetve Madison.

- Szerintem tizenegy, de lehet nem is érdekelte annyira. Úgy tűnt nagyon elvolt a munkatársával... - válaszoltam kissé morcosan.

- Kivel? - néztek rám mindketten.

- Valami nő.. Ott hízelgett neki majd mikor miattam ki kellett mennie az irodából azt hittem leszúr a magassarkújával vagy valami. - válaszoltam.

- Szerintem csak egy újabb jelölt, de sokra nem fog menni. - mondta Madison nevetve.

- Hogy érted? - néztem rá értetlenül.

Nem Kaiden magánéletét akartam kibeszélni ma, de ha már ide jutottunk kíváncsi vagyok mit tudnak. 

- Mondjuk úgy, hogy nem volt nagy sikere senkinek nála az elmúlt években. - vette át a szót Aron. - Nem volt komolyabb kapcsolata, sokkal inkább egy bezárkózott, munkamániás ember lett.

- Ezt nem is gondoltam. - válaszoltam csendesen.

Vajon miattunk? Ami történt ennyire megviselte?

- Szóval, bárkit is láttál nem fog sokáig legyeskedni. - mondta büszkén Madison.

- Ezt úgy mondod, mintha érdekelt lennék én ebben. Kaiden nagyfiú, azzal jár akivel akar, hol érdekel az engem? - kérdeztem vissza.

Mindketten rámnéztek majd felnevettek.

- Győzd meg magad előbb szerintem. - mondta Madison.

Szúrós tekintettel néztem rájuk, de nem tudtam mit válaszolni mert valahol igazuk volt. Csak nem akartam beismerni. Abban a pillanatban rezegni kezdett a telefonom.

JAX: Merre vagy? 

Elmosolyodtam majd gyorsan visszaírtam.

AVERY: Madisonék kávézójában. 

JAX: Nem zavarok? Szívesen odamennék.

AVERY: Gyere :) 

- Na ki az akinek így mosolyogsz? - nézett rám kiváncsian Madison.

- Jax. Erre járt és ide jönne. Nem zavar ugye? - kérdeztem vissza és mindketten bólogattak.

- Egyáltalán nem, viszont én úgyse tudok sokat maradni, van még egy jó pár elintéznivalóm. - válaszolta Madison, én pedig bólintottam majd Aronra néztem.

- Te maradsz? - kérdeztem.

- Hát, ha nem zavarok... - válaszolta csendesen.

- Dehogy is! Miért zavarnál? - kérdeztem értetlenül.

Madison és Aron egymásra néztek majd Aron bólintva belekezdett.

- Csak mert észrevettük, hogy eléggé... összemelegedtetek. - mondta finoman.

Ez nem igaz!

- Ezt honnan veszitek? - kérdeztem zavartan.

- Ugyan, a csávó odavan érted! Észrevettem egy ideje de te mintha vak lennél. - nevetett fel Madison.

- Nem igaz, csak jóba lettünk egyetem alatt... - válaszoltam szűkszavúan. 

- Akkor figyelj oda mert mi látjuk a szikrákat. - kacsintott Madison majd felállt és mindkettőnket megölelt. - Később még beszélünk.

Miután Madison lement a lépcsőn Aron felém fordult.

- Biztos, hogy nem alakul valami köztetek? - kérdezte komolyan.

- Én... Nem tudom, de nem hiszem. - válaszoltam de én sem tudtam, hogy az amit mondok mennyire igaz. 

- El kellene ezen gondolkodnod. Tudom, hogyha másképp nem, de barátilag szereted őt és te sem akarod megbántani. Jó lenne idő előtt tisztázni vele. Ez csak tanács, bízok benne, hogy te jól fogsz dönteni. - mosolyodott el én pedig viszonoztam.

Tényleg ez lenne a helyzet? Az tény, hogy jóban vagyunk mióta egy egyetemre jártunk és elég sok közös pontunk is van, de az egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy ebből több is lehetne. 

- Sziasztok! - lépett hozzák Jax én pedig a hirtelen meglepetéstől megijedtem. - Bocsesz! Nem akartalak megijeszteni.

- Semmi gond, csak kicsit elvesztem a saját gondolataimban. Tudod, szokásom. - nevettem fel majd Aron kuncogni kezdett.

- Tudom, ismerlek. - nevetett majd leült mellém és átölelt. 

*** Bocsánat, hogy ilyen hosszú szünetet tartottam, viszont most már tervezek rendszeresen új fejezeteket posztolni. Rendkívül hálás vagyok a sok kedves kommentért a Szürke Szivárvány és Fekete Gyémánt fejezet alatt. <3 ***