Fekete Gyémánt

Ötödik fejezet

Mikor beléptünk az ajtón körülbelül már ötvenen várakoztak bent. Kellemes zene szólt és úgy tűnt, mindenki jól érzi magát. Megpillantottam pár egyetemi tanáromat akik lelkesen beszélgettek, a szüleim pedig úgy döntöttek, hogy odamennek megismerkedni. Aron, Madison és David elindultak felfedezni a helyet, ami ezúttal még szebben nézett ki mint délelőtt. Én egyedül maradtam és tanácstalanul körbenéztem, majd hirtelen észrevettem egy ismerős alakot, aki a kezében egy óriási csokor virágot tartott.

Jax volt az.

Elkezdett felém lépkedni én pedig odasiettem hozzá és átöleltem.

- A virágra vigyázhatnál azért! - kiáltott fel én pedig felnevettem és átvettem tőle. - Gondoltam egyszer úriember leszek de úgy látom szabotálni szeretnél. 

- Dehogy is, köszönöm! - nevettem fel. - Mikor érkeztél?

- Kissé elcsúsztak a dolgok, szóval úgy körülbelül fél órája értem haza. - válaszolta és ha jobban megfigyeltem az arcát, láttam, hogy jót tenne neki egy kiadós alvás, mégis inkább ide sietett.

- Nem kellett volna... - kezdtem bele Jax viszont félbeszakított. 

- Dehogyisnem! - szólt rám. - Nem hagytam volna ki ezt te is jól tudod.

- Persze csak... Jó, semmi! Nem akarok veled veszekedni ezen és igazából tényleg nagyon jól esik, hogy eljöttél. - mondtam hálásan.

- Izgulsz? - nézett rám érdeklődve.

- Borzasztóan. - ismertem bele.

- Hé, hé, nyugodj meg. - simította meg a vállamat. - Ott leszek az első sorban, le is foglaltam a helyemet. Valami vén nyugger akart oda leülni, elzavartam.

- Jézusom, halkabban! - nevettem fel. - És hagyd a potenciális olvasóimat békén! Főleg ha idősek!

- Nyugi, csak viccelek. Fel akartalak vidítani Rackham! - tört ki nevetésben, én pedig csóválni kezdtem a fejemet.

- De ettől függetlenül tényleg ott leszek. Szóval majd nézz rám ha elbizonytalanodsz. - mondta kedvesen én pedig bólintottam. - Vagy pedig ne, mert akkor elfelejtesz mindent.

Nevetve vállon löktem majd együtt előre sétáltunk. Úgy éreztem minden szempár rajtunk van, viszont próbáltam nem ezzel foglalkozni. Élvezni akartam ezt a helyzetet én nem csak túlélni. Egyszer van ilyen az életemben és nem akarom végig stresszelni. 

Hirtelen kilépett Amber a tömegből és felém lépkedett.

- Avery! Lassan ideje lenne kezdeni, már elég sokan itt vannak. Gyere a mikrofonhoz! - mondta lelkesen, én pedig Jaxre pillantottam aki bíztatóan bólintott.

Mikor felléptem a kis színpadra hirtelen szembe kerültem a most már több száz vendéggel akik mind miattam jöttek ma el. Láttam a szüleimet, a legjobb barátaimat, az egyetemi tanáraimat és sok-sok híres és átlagos alakot. Egy közös volt bennük ebben a pillanatban: mindannyian rám voltak kíváncsiak. 

Kis hezitálás után a mikrofon elé léptem és boldogan körbenéztem.

- Üdvözlök mindenkit a Szürke Szivárvány bemutatóján! - szóltam bele majd megvártam a rövid taps végét és folytattam. - Sokat jelent számomra, hogy mindannyian idefáradtak a mai estén. A könyv ami holnaptól megjelenik országszerte nem mást tartalmaz, mint az én féltve őrzött történetemet, amit évekig szégyelltem. Viszont rá kellett jönnöm, hogy a saját félelmemet le kell győznöm, hiszen valakinek pont erre a segítségre lenne szüksége, vagy egyszerűen az a tudat nyugtatná meg, hogy nincs egyedül.