Touch (Jikook FF)

[13]

Jungkook pov.

Az ajtóban álltam, teljesen meglepetten, megint váratlanul ért ez a dolog. Jimin bent lett volna nálam a kórházban és ha igen, utána hova tűnt?
Nem volt időm ezen gondolkodni, ugyanis az ajtó kitárult előttem.

- Szia, kincsem. Na mi az szellemet láttál? - kérdezte jókedvűen édesanyám, majd magához ölelt. Ők még nem tudják, hogy ismét kapcsolatba léptem a fiúval.

- Apád még nincs itthon, hirtelen ért minket, hogy jössz. - beléptem az ajtón, majd lepakolva a konyhába mentünk.

- Meddig maradsz? - érdeklődött.

- Pár napig terveztem. - feleltem.

- Olyan szótlan vagy, baj van? - simított arcomra.

- Nincs, csak hosszú volt az út. - vágtam rá. Az igazat megvallva félek, hogy mit találok itt és mit szólnak, hogy szó nélkül eljöttem. Az emlékről az ajtóban nem is beszélve, megint kuszák a gondolataim.

- Főzök neked egy zöld teát, addig pakolj le a szobádban. - így is tettem. A baleset óta nem töltöttem sok időt itthon, beleőrültem volna, hogy nem mondanak semmit. Régen nem léptem már át a saját szobám küszöbét, kezeim picit remegtek, igaz, hogy már nem itthon laktam a baleset előtt, de rettenetesen féltem, hogy feltörnek az emlékek. Mikor beléptem, elsőre nem láttam változást, megvetett ágy, bútorok. Azonban sehol nem volt semmi emlék, a képkeretek üresen sorakoztak az asztalomon, minden ami itt volt, eltűnt. Emlékszem a dolgokra, de a részletekre nem, így fogalmam sincs pontosan mi tűnt el. A táskámat leraktam a földre majd az ágyra feküdtem. Örülök, hogy anyáék elraktak mindent, de egyben idegesít is. Muszáj lesz a kezembe vennem a dolgokat és megkeresni a képeket és apró tárgyakat, csak nem dobták ki őket.

- Kincsem, készen van a teád. - állt meg az ajtóban anya.

- Köszönöm, megyek már. - sóhajtottam.

- Miért vagy ilyen letört? - sétált elém.

- Csak fáradt.. - nem hagyta, hogy befejezzem.

- Az igazat!

- Történt valami, aminek nem biztos, hogy örülnétek. Ezenkívül szeretném, ha elmondanátok mi történt a baleset előtt, közben vagy után. Nekem mindegy, csak kérlek mondj valamit, szükségem lenne a tárgyaimra is, hogy emlékezzek.

- Ezt már megbeszéltük. - zárta le, én viszont kezdtem nagyon ideges lenni.

- Nem vagyok már gyerek! Jogom van tudni mi történt, az én életem! - emeltem fel a hangom.

- De gyerek vagy, az én gyerekem és nem fogom végignézni, hogy újra rohamaid lesznek.

- Már vannak. - feleltem unottan.

- Mi, miért nem mondtad? - nézett rám aggódóan.

- Felesleges lett volna.

- Az a kis.. Ő tehet róla. - gondolkozott el.

- Kicsoda anya? Csak nem Jimin? - néztem rá idegesen.

- Te miről beszélsz? - tettetett értetlent.

- Tudod mit? Hagyjuk, én most elmegyek! - rohantam a bejárat felé.
Annyira csalódott vagyok, nem szerettem volna veszekedni, de annyira megnehezítik a dolgom. Elindultam a házunkhoz közeli parkba, régen szerettem itt lenni a hűvös levegő pedig segít kiszellőztetni a fejem. Ahogy leültem egy padra, telefonom elkezdett rezegni, megnézve pedig számtalan hívás és üzenet volt a képernyőn. A két fiútól jött az összes, leginkább aggódó és ideges üzenet. Elkapott a bűntudat, hogy lehetek ilyen önző? Megígértem, hogy türelmes leszek, viszont rólam van szó, ezért tehetetlen vagyok.

Jimin: Kook, nagyon aggódom és hiányzol, kérlek válaszolj.

Szeretném, ha most itt lenne velem, annyira elveszettnek érzem magam.

Én: Te is hiányzol.

Ezután eltettem a telefonom és egy óra ücsörgés után, hazaindultam. Apa is hazaért és látni szeretném, már sikerült lenyugodnom is. Mikor beléptem az ajtón anya rohant hozzám aggódva.

- Hol voltál? Többet ne merészelj így eltűnni egyébként is, hogy értetted..

- Drágám, hagyd már egy kicsit. - lépett ki a konyhából apa, én pedig szorosan megöleltem, nagyon hiányzott már.

- Nem menekülhet el, ha kedve tartja ezt meg kell beszélni. - folytatta.

- Nem tűnt fel, hogy ti menekültök? Itt vagyok, miért nem adtok vagy mondtok valamit? - kérdeztem ingerülten.

- Kook pihenj le, biztosan elfáradtál ma, én beszélek anyáddal. - adott egy puszit fejemre apa, majd úgy tettem, ahogy mondta. Ő valahogy mindig nyugodtabban kezelte a helyzeteket, ami megnyugtat. Azonban eszemben sem volt lefeküdni, ahogy kiléptem a konyhából már nem láttak rám, így az emelet helyett a pincét vettem célba. Soha nem zártuk ezt az ajtót, azonban most lakat díszítette, ami eléggé gyanús volt. Ma este, ha a szüleim már lefeküdtek, be fogok ide jutni bármi áron, elegem van. Fel alá járkáltam a szobámban, már késő délután volt így reméltem hamarosan akcióba léphetek. A pince ablaka a kertbe nyílik, ott talán be tudok mászni zaj nélkül. Megígértem magamnak, hogy bármit találok nem pánikolok be, a legrosszabb még úgy érzem hátra van, de azért bízom benne, hogy azt nem ma fogom megtalálni. Telefonom folyamatosan rezgett, így kikapcsoltam, muszáj makacsnak lennem, különben ebben a helyzetben fogok ragadni. Mikor a szüleim lekapcsolták a folyosón a lámpát, vártam pár percet, majd elindultam halkan a hátsó ajtóhoz. Volt egy kis rés, ahol be tudtam nyúlni, így ki is tudtam nyitni az ablakot. Elég szűkös volt, de megtámaszkodtam, majd elrúgtam magam a földtől, s már egyik térdem fent is volt a párkányon. A falon mindig van felakasztva pár elemlámpa, így levettem onnan egyet és körbenéztem. Mindenhol dobozok, zsákok és fehér lepedővel letakart régi bútorok. Elkezdtem középen, a dobozokra rá volt írva, hogy kinek a holmija van benne. Egy Jungkookal ellátott dobozhoz nyúltam, de nem jártam sikerrel ugyanis kinőtt ruhákkal volt tele. Már vagy fél órája nyitogattam a dobozokat és zsákokat, azonban még mindig rengeteg volt. Nem fogom feladni, de eddig semmi érdekeset nem találtam. Mikor álltam volna fel, véletlen nekimentem egy doboznak, ami felborult nagy zajt csapva.

- Basszus! - estem kétségbe, nehogy meghallják.

Azonban a dobozra nem volt írva semmi, annyira szem előtt volt, s mégsem vettem észre. Lehúztam a tetejéről a ragasztószalagot, vettem egy mély levegőt és felnyitottam. Ott volt, benne van egy rakás fénykép rólam és Jiminről, a képek alatt pedig levelek voltak. Az összes nekem van címezve, a képek nagyrésze pedig összegyűrve és széttépve foglalt helyet a dobozban. Voltak benne kisebb ékszerek, ruhadarabok én pedig megsemmisülve néztem a doboz tartalmát. Tudtam, hogy igaz, akkor miért vagyok ennyire szétesve? A kezemben fogom a leveleket, azonban rettegek a tartalmától. Félek, hogy elvesztem Jimint, azonban tudnom kell legalább egy kis részletet, ha ehhez pedig az kell, hogy újra átmenjek a poklon, nézek elébe.