Touch (Jikook FF)

[12]

Jungkook pov.

A füleimben apró szilánkok törését hallottam, a külvilág megszűnt számomra létezni, most a figyelmem elterelése sem segített. Megijedtem, hogy nem hagy alább a rohamom, s levegőt is alig kaptam. Hallottam a két fiút idegesen kiabálni egymással, tehetetlenek voltak, akárcsak én. Valahol legmélyen a sok önpusztító gondolat között éreztem, hogy csak Jimin nyugtathat le. Képtelen voltam beszélni, látásom pedig homályos volt zokogásom miatt, annyira féltem. Leginkább az ismeretlentől, hiszen ennyire erős egyszer sem volt az évek alatt a rohamom. Magamat hibáztatom, hiszen rossz barát vagyok és miattam veszekednek, a távolból Yoongi hangját hallom tompán, ahogy kétségbeesetten kiabál a szőkével, hogy csináljon valamit. Jimin magához húzott és ajkaimra hajolt, miközben arcomat simogatta.

- Próbálj az orrodon levegőt venni. - suttogta fülembe, s a csókok között hagyott időt amig próbáltam rendezni a légzésem.

- Nagyon ügyes vagy, most pedig számolj velem.

- Egy. - kezdte, majd megint megpuszilt. Még nem voltam teljesen rendben, de nem adta fel.

- Kettő. - fogta meg a kezem és a szívére tette, éreztem mennyire fél ő is, de higgadt maradt.

- Három. - folytatta szemeimbe nézve.

- Négy. - mondtam vele egyszerre, mire barátom felsóhajtott mellettünk.

- Nagyon büszke vagyok rád. - ölelt magához, én pedig teleszívtam tüdőmet  nyugtató, s mámorító illatával.

- Kölyök a frászt hoztad rám. - ölelt át barátom is.

- Jimin kérlek magunkra hagynál, beszélni szeretnék Jungkookal. - kezdte Yoongi, mire a szőke így is tett volna.

- Ne! Kérlek ne menj ki. - kapaszkodtam felsője aljába.

- Rendben, akkor előtte beszélünk.

- Figyelj, ez nem olyan téma, amiről szívesen beszélek, de tudnod kell, hogy nagyon idegesít, hogy nem tudsz semmit és a karjaiba rohansz azok után amit tett. Félek, hogy ismét összetör én pedig képtelen leszek a szemeidbe nézni, mert látni fogom azt az éned aki el van veszve. Hihetetlenül nehéz volt téged újra rendbe hozni és most úgy érzem felesleges volt, hiszen ugyan ott tartunk ahonnan indultunk. Fontos vagy nekem Jungkook, nem akarom, hogy szenvedj. Rossz belátni, de talán mégis csak Jimin tudja rendbehozni a dolgokat, most is meg tudott nyugtatni. Miatta vannak a rohamaid, de talán miatta is múlhatnak el. Viszont értsd meg, hogy féltelek és nem bízom benne, amíg nem bizonyít. Szeretném, ha néha hallgatnál rám, nem akarom, hogy tönkremenjen a kapcsolatunk. - fejezte be a végét suttogva, én pedig döbbentem néztem szikla barátom, aki talán soha nem volt ilyen érzékeny.

- Én sem akarok veszekedni, de fogadd el, hogy adtam egy esélyt Jiminnek, hogy tisztázza magát. Ettől független ugyan olyan fontos vagy nekem. - öleltem át. Hiányzott már, hogy ismét jóban legyünk.

- Sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled. - mondtam. Miután letisztáztuk a dolgokat várt még egy hasonló kör rám a szőkével. Yoongi hazament és a fiú lelkére kötötte, hogy vigyázzon rám.

- Készen állok rá, hogy újra az életem része legyél és elmeséld a múltunkat. De kérlek, ne hagyj el többet. - szegeztem neki, miközben már a nappaliban ültünk egymással szemben.

- Nekem is nehéz ez az egész, Kook. Remélem, ha kiderül minden nem te fogsz elhagyni engem. - felelte.

- Tiszta lappal kezdtünk, rémlik? Viszont, szeretném, ha ez még nem lenne hivatalos. Nem akarok fejest ugrani az ismeretlenbe, hiába ismerlek.

- Egyet értek, csak kis lépésekben haladunk, mindennek eljön majd az ideje. - zártuk le. Aznap este Jimin nálam aludt, ha esetleg történne velem valami. Nem volt rémálmom, de a távolságot betartottuk, hiszen megbeszéltük, hogy lassan haladunk. Viszont mikor elaludt, hozzá bújtam, lehetetlen kibírni, hogy ne érjek hozzá, ha egy karnyújtásnyira fekszik tőlem. Igaz, nem vagyunk együtt, de ez belefér, betudom annak, hogy szükségem volt erre a nyugodt alvás érdekében. Azonban Jimin nem aludt ilyen nyugodtan, éjszaka többször is hallottam, hogy azt mondogatja sajnálja és, hogy ne menjek el. Hihetetlenül kíváncsi vagyok mi történt, de látom, hogy nem áll készen. Titkon lehet, neki nehezebb, hogy szembenézzen önmagával és amit elkövetett a múltban.

- Jimin, itt vagyok. - suttogtam, mikor álmában megöleltem. Elkapott a bűntudat, hiszen átgondoltam a dolgokat és éppen szó nélkül akarok távozni. Haza fogok utazni a szüleimhez, tudom, hogy ők sem mondtak el mindent, de eljött a pillanat, hogy velük is beszéljek. Tisztáztam a dolgokat Yoongival és Jiminnel is, viszont nem szólok nekik az utazásról.
Fáj bevallani még saját magamnak is, hogy létezésem egykori értelme, talán nem lehet a jövőm része, hiába tettünk ígéretet. Félek, hogy olyat tett amit nem tudok majd megbocsájtani, ezért próbálok a jelenben ragadni. Minden apró dolgot ami történik megőrzök, s elrejtem az éjszaka sötétjében, hogy erőt adjon mikor talán ő már nem lesz. A kötelék, mi kettőnk közt van erős annyira, hogy miután visszataláltam hozzá, együtt is tartson minket? Talán baj lehorgonyozni egy olyan személy melett, akit szeretsz anélkül, hogy tudnád kit is szeretsz? Rengetegszer töprengtem a helyes megoldáson, míg a hiányzó láncszemet kerestem, többször belebuktam de, ha nem hibázok, honnan tudom, hogy tényleg hibáztam? Jimin bizonyítani szeretne, be szeretné fejezni a közös történetünk utolsó lapjait, én pedig a kezébe adtam a tollat, amit a balesetem után vettem kezeimbe. Az éjszaka hosszú volt, de talán nem elég hosszú, hogy rajta gondolkodjak. Reggel összepakolok és leutazok a szüleimhez pár napra, tudnom kell ők mit titkolnak, s ahogy eljött a reggel Jiminnek mennie kellett, de azt mondta később még keres, én pedig a zöldteám után összepakoltam és elindultam a vasútállomásra. Az úton lesz időm gondolkozni, s elnyomni a félelmem, hiszen nem tudom mi vár. Nem akarok csalódni a fiúban, de annyira azt súgja a múlt, hogy fogok. Két óra után leszálltam a vonatról és szüleim háza felé vettem az irányt, annyiszor kívántam, hogy bár ne ültem volna autóba aznap este, bár ne történt volna ez a baleset velem. A poklot éltem át, torkomat szorította egy átlátszó madzag, amit képtelen voltam leszedni. Odaértem a házhoz, táskámat leraktam a földre, kezemet kopogásra emeltem, s becsuktam szemeim.

- Vigyázni fogok rád, angyalom. - jelent meg Jimin képe a kórházi ágyam felett.