Touch (Jikook FF)

[15]

Jungkook pov.

Reggel, mikor felkeltem, Jimin szorosan hozzám bújva szuszogott még, mire akaratlanul is elmosolyodtam. Olyan szokatlan még ez, hiába volt ez természetes régebben, nekem új még. Kimásztam mellőle és a szekrényhez mentem, valami pulóver után kutatva, hiszen hideg is volt és nem mehetek ki félmeztelenül, félreértenék, hiszen Jimin nem bújkálhat örökre, jobb lesz túlesni a dolgokon. Felkapom a fejem, mikor a szőke elkezd tapogatózni maga mellett, majd felkapja a fejét és ijedten néz körbe, de mikor meglát mintha megnyugodott volna.

- Na mi történt? - kérdezem mosolyogva.

- Azt hittem megint itt hagytál. - vált csalódottá a feje, én pedig gondolatban fejbe csaptam magam, amiért nem olvastam el a levelet, amíg aludt. Nem igazán tudtam mit reagálni ezért csak leültem mellé az ágyra és megsimogattam az arcát.

- Nem megyek sehova, viszont remélem, tudod, mi jön most. - felelem, mire először értetlen, majd perverz fejet vág és felemeli a takarót, jelezve, hogy bújjak be mellé.

- Bolond vagy, arra gondoltam, hogy le kéne mennünk a szüleimhez.

- Jó ötlet ez? - kérdezi bizonytalanul.

- Komolyan gondolod velem? - kérdezem, mire azonnal rávágja, hogy igen.

- Akkor muszáj lesz, minél hamarabb túlesni ezen.

- Tudom csak félek, nem állok készen, hogy elveszítselek, ha kiderül a dolog. - néz a másik irányba, ugyanis a szemeimbe képtelen.

- Bízol bennem? - fogok arcára kezeimmel, majd szembefordítom magammal, hogy ne tudjon máshova nézni, csakis a szemeimbe.

- Teljesen. - feleli.

- Akkor nincs mitől félned! - jelentem ki, mire egy kicsit alábbhagy az aggodalma.

- Gyere öltözzünk fel. - mosolygok rá, majd kihúzom az ágyból.

Mielőtt kiléptünk volna az ajtón biztatóan ránéztem és összekulcsoltam ujjainkat. Már az emeletről hallottuk szüleim hangját a konyhából, ezért elindultunk a helyiség felé. Egyre erősebben hallottam édesanyám hangját, és mikor megálltam az ajtóban először csak engem láttak, hiszen Jimin még takarásban volt.

- Jó reggelt, szívem. Hogy aludtál? - kérdezte anya mosolyogva, de mikor a szőke előrébb lépett, szüleim lefagytak és megdöbbenve néztek összekulcsolt kezeinkre.

- Ez mit keres itt? - jön az első, cseppet sem kedves kérdés.

- Jimin a neve. - javítom ki.

- Nem kell bemutatnod, jól ismerjük sajnos. - szólal meg apa is.

- Azonnal tűnj a házamból és engedd el a fiam kezét! - szegezi az anyám a fiúnak, majd megindul felé, de én magam mögé húzom.

- Hogy képzeled, hogy azok után csak úgy visszakönyörgöd magad?

- És te.. - néz szemeimbe.

- Hogy fogadhattad vissza? Egyáltalán elmondta neked mit művelt? - kérdezi kiabálva.

- Nem, még nem. - felelem egyszerűen.

- Undorító, amit vele tettél és remélem, elhagy, ha rájön, nem érdemled meg őt! - szegezi ismét a fiúnak kiakadását.

- Nem nézem végig újra, ahogyan tönkremegy miattad, otthagytad és.. - nem hagyom, hogy folytassa, bármennyire is érdekel az igazság, megígértem Jiminnek, hogy ezt csakis tőle fogom végighallgatni.

- Elég, ne most kezd el játszani az aggódó szerepet, volt alkalmad rá, hogy elmond. Majd Jimin elmondja, ha úgy tartja kedve, el tudom dönteni, hogy mit csinálok! - emeltem fel én is a hangom. Anya annyira ideges lett, hogy engem félrelökve egyszerűen felpofozta Jimint, mire én azonnal elhúztam őt a fiútól.

- Remélem büszke vagy magadra, hogy újra tönkre teheted. - néz a szőke szemeibe, mire Jimin most először megszólal.

- Nem fogom tönkretenni, soha nem is akartam, mert szeretem. Bármennyire is hihetetlen, nekem ő a mindenem és, ha kell életem hátralévő részében, csak azon leszek, hogy ezt bebizonyítsam és rendbehozzam. - miután befejezte derekamnál fogva magához húz és megcsókol a szüleim előtt. Tompán hallom anya hangját és egyáltalán nem érzékelem a külvilágot. Mikor elvált tőlem, anya tovább folytatta, hogy mennyire csalódott bennem, milyen naív vagyok és persze Jimin ócsárolása sem maradt ki.

- Most inkább menjetek ki egy kicsit. - szólalt meg apa is, ő egészen máshogy kezelte ezt az egészet, de tudom, hogy neki is lesz egy két szava hozzám később.

- Tudod anya, én benned csalódtam, elnézted, ahogy szenvedek és fogalmam sincs, mi zajlik körülöttem, elvoltam veszve, te pedig csendben végignézted. Már nem kell a magyarázatod, hiszen most is csak Jimin ellen beszéltél, fogalmad sincs, mit érzek. Hogy üthetted meg, akit szeretek? Talán hibázott, de én adtam egy esélyt neki, hogy kijavítsa, miért akkora bűn ez? - hagytam magára a szüleim, Jimint magammal rángatva az emeleti fürdőig, amit jó hangosan becsaptam magunk mögött.

- Ez egészen könnyen ment. - nevet fel a szőke, hogy oldja a rossz hangulatot, de fejemet látva elhallgat.

- Sajnálom, hogy miattam ennyire összevesztetek. - mondta a szőke.

- Én azt sajnálom, hogy miattam megütött, teljesen elment az esze. - hüledezek.

- Ne aggódj, egyébként pedig megérdemeltem. - felelte, mire még idegesebb lettem.

- Mi az, hogy megérdemelted? El tudod képzelni ezt milyen rossz érzés volt nekem végignézni? Miért nem képes megérteni senki, hogy én mit érzek? - kelek ki magamból hisztérikusan, majd nehezebben kezdem venni a levegőt.

- Jungkook kérlek, nyugodj le, nem szeretném, ha rosszul lennél. - ültetett a mosógépre, majd lábaim közé állva szorosan megölelt.

- Édesem, én megértelek, de anyukádnak is igazat adok, viszont nem mindenben, ahogy beszélt veled az sem volt valami kedves. Oka van rá, hogy utál engem, viszont nem téged kéne bántania. Köszönöm, hogy kiálltál mellettem és hagyod, hogy én mondjam el. - simogatta a hátam, én pedig csendben hallgattam őt.

- Szeretném, ha megértené, hogy a múlt az nem a jelen és nem fog többet megismétlődni. - mondtam halkan.

- Mit szeretnél, most mit csináljunk? - kérdezte.

- Egy kicsit még itt maradhatnánk kettesben? - néztem fel rá, mire bólintott.

Érzem a köteléket kettőnk között és egyre alábbhagy az érzés, hogy én esetleg elhagyom őt, ha kiderül az igazság. Bele lehet szeretni valakibe újra és újra? Megnyugszom a közelségétől, érintésétől, hangjától és illatától. Szerintem nem bűn a második esély, ráadásul igyekszik, törődik velem és a támaszom, mikor ellenem fordult mindenki. Én szembe mentem a világgal miatta, de fogalmam sem volt arról, hogy a szerelem ennyire elvakíthat. Az érintése feltölt, s légzésem is rendezettebb, jobban hozzábújok, és többet akarok, azt hogy soha ne engedjen el.

- Jimin? - kérdezem, mire hümmög, jelezve, hogy figyel.

- Szerinted baj, hogy megint ilyen közel érezlek magamhoz?

- Egyáltalán nem baj, ők is megbékélnek majd idővel és remélem, hogy te is. - feleli.

- Ezt, hogy érted?

- Nem tudsz mindent és az nem elég, hogy én azt szeretném, velem maradj, de bízom benne, hogy amit te érzel, az viszont az lesz. - ezután fogalmam sincs meddig lehettünk még így, hogy én a mosógépen ülök, ő pedig engem ölel, de sikerült lenyugodnom és már a szüleim hangját sem hallottam kintről.