Jungkook pov.
Életem kirakós darabjai összeálltak és újra értelmet nyertek, mikor megpillantottam magam csillogó szemeiben. Régi énem árnyéka azt suttogta, megtaláltad. Ajkaim már ezerszer érintették az ő puha, finom párnáit, azonban ez most mindent elsöprően édes volt. Ahogyan a konyha közepén álltunk, szorosan egymással szemben annyira hihetetlen volt, valóban ő az. Jimin az a személy, aki régen az életem része volt, s most végre remélem megint az lesz.
- Ne pazaroljunk több időt kettőnkből, kérlek. - bújtam hozzá, utolsó könnycseppem, ami lezuhant arcomról pedig kabátja szívta magába. Annyira ragaszkodó vagyok, vele kapcsolatban, hiszen végre visszakaptam.
- Fáj még az arcod, vagy az orrod? - utaltam a kisebb összetűzésre az étteremben, hiszen barátom ellátta a baját.
- Ne aggódj, nem fáj. - engedett el közben és egy seprűt és lapátot keresett, az üvegszilánkok eltüntetéséhez.
- Már nem is mondom, hogy érezd itthon magad, hiszen végülis itthon vagy. - feleltem mosolyogva, közben megtörölve orrom, ő pedig halkan kuncogott.
- Maradj ott, nehogy belelépj egy szilánkba. - mondta.
- Yoongi azt mondta, nem segít nekem, ha megint lelépsz, ezt hogy értette? - tűnődtem el.
- Azt beszéltük, lassan haladunk, ne akarj rohanni. - zárta le. Annyira hűvös néha és magabiztos. Fogalmam sincs, hogy ezt a stílust csak nemrég vette fel vagy régen is ilyen volt, de nem mindig tetszik. Látta rajtam, hogy elgondolkoztam ezért félbehagyta a szilánkok szedegetését és odasétált hozzám.
- Nézd, megbeszéltük, hogy hagyod nekem elmesélni a dolgokat, mikor úgy érzem már mindketten készen állunk rá. Most kezdelek csak visszakapni, butaság lenne elijeszteni ismét magamtól.
- Ez önzőség. - tettetem sértődöttséget.
- Inkább csak vágy és hiány. - kacsintott.
- Egyébként beszéltetek Yoongival? - kérdezte, mire szomorúan nemlegesen megráztam fejem.
- Ne aggódj szeret téged és nagyon félt, de biztos vagyok benne, hogy ki fogtok békülni. Nem akarom, hogy esetleg miattam rosszban legyetek szóval, ha kell bevállalok még pár ütést. - nevetett, de én ezt egyáltalán nem találtam viccesnek.
- Ugyan már, vicceltem. - ölelt meg.
- Van egy olyan érzésem, hogy ezeket a poénokat régen sem szerettem. - húztam közelebb magamhoz.
- Vissza szeretném adni a kulcsaidat, nem volt helyes, hogy megtartottam. Majd visszaadod, ha úgy érzed megint kiérdemeltem. Hiszen lassan haladunk, emlékszel? - adta kezembe a kulcsokat.
- De nem zavar, hogy nálad van, hiszen..
- Akkor add vissza, ha kiérdemeltem. Addig nem fogadom el. - zárta le. Ezután mit sem törődve velem folytatta a takarítást én pedig nem akartam zavarni, úgysem mondana el semmit egyelőre. A hálószobába mentem keresni valami filmet, hogy lefoglaljam magam, ameddig úgy érzi nem érdeklem megint. Annyira elmerengtem, hogy észre sem vettem, hogy lefekszik mellém.
- Látom nem köt le. - nézett hol rám, hol a filmre.
- Halljam, min töprengsz? - szegezte rám minden figyelmét.
- Miért akartál annyira távol maradni tőlem az elején?
- Nem tehettem meg, hogy nem törődve semmivel visszalépek az életedbe. Úgy láttam jónak, ha távol maradok tőled. Sőt teljesen megértem Yoongi kiakadását és jogosnak tartom. A rohamaid kellett szem előtt tartanom, nem azt, hogy én mit akarok.
- De, ha lassan haladunk talán javul az állapotom. - jegyeztem meg.
- Megteszek mindent ennek érdekében. - simított arcomra.
- Taehyung említette, hogy zárkózott voltál mostanában.
- Kémkedsz utánam? - nevetett.
- Ezt én kérdezhetnem. - mosolyogtam.
- Ne foglalkozz vele, rendben? - kérdezte.
- Miattam? - folytattam.
- Jungkook, ennyi elég most. - fordította figyelmét a filmre. Azt hittem könnyebb lesz ez az egész vele, de rá kellett jönnöm, hogy hiába ismerem, annál nehezebb őt megfejtenem. Próbáltam elterelni a figyelmem, hiszen nem akartam faggatni, hogy esetleg kihúzzam nála a gyufát és távol kerüljek tőle. Biztos vagyok benne, hogy nem bírnám ki megint, ha elveszítem. Közelebb bújtam hozzá, majd betakaróztam és a film nézése helyett nyakába temettem arcom, mámorító illatát magamba szívva és megpróbáltam pihenni, a szervezetem egyre nehezebben viseli a rohamokat, muszáj őket elkerülnöm.
- Itt leszel, ha felkelek, ugye? - suttogtam.
- Igen, itt leszek. - simított hajamra. Nem sokkal azután, hogy majdnem elaludtam, hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Yoonginak van csak kulcsa, ezért megrémültem de szemeimet csukva tartottam és szorosan hozzá bújva maradtam Jiminhez, akinek izmai befeszültek.
- Te meg mit keresel itt? - hallottam meg barátom hangját.
- Alszik, kérlek ne csinálj balhét.
- Kurvára nem érdekel, azt kérdeztem mit keresel itt? Nem volt elég a múltkori? - hallottam közeledő lépteit.
- Nem kéne kopognod? - kérdezte Jimin.
- Rohadtul nincs jogod pont neked számonkérni engem! Ugye nem értél hozzá egy újjal sem? - célzott rám, mire Jimin az arcomra simított. Más esetben tetszene, hogy játszik a tűzzel, de most nagyon rossz helyen tapogatózik.
- Nem gyerek már és amúgy sem csinálnék olyat, amit nem akar. - felelte a mellettem fekvő.
- Persze, mert te tudod ő mit akar, akkor mégis hova tűntél, mikor szüksége lett volna rád? - lett idegesebb Yoongi.
- Megbántam, próbálom jóvá tenni.
- A rohamait nem veszed figyelembe?
- Talán pont attól van kevesebb, hogy a közelében vagyok. - felelte Jimin.
- Nehogy már ezt magyarázd be magadnak. Gyere ki, beszédem van veled! - nem akartam, hogy Jimin itt hagyjon, ezért átdobtam rajta a kezem és a lábam.
- Nem tudok, sajnos. - hallottam a gúnyt hangjában, mire barátom felkapta a vizet.
- Gyűlölöm, hogy a közelében vagy, én voltam ott neki, mindig, erre csak te létezel számára, neked kellett volna abban a rohadt autóban ülni. - kiáltotta Yoongi. Bennem pedig összetört valami, magamat hibáztattam, kezeim remegtek, szemeim égtek és elviselhetetlen fájdalom száguldott végig rajtam.
- Jungkook. - szólt Jimin, szemeim már barátom mondata végén kinyitottam, azóta pedig szüntelen érzem a roham közeledtét.
- Én vagyok a hibás! - kapkodtam a levegőt.
- Kölyök, ez nem igaz, kérlek nyugodj le. - jött oda hozzám barátom is. Talán hibát követtem el, mikor mindent félredobva szaladtam Jimin karjai közé. Rémülten figyeltek mindketten, nekem pedig ellepte a köd az agyam, képtelen vagyok elengedni őt, hiszen a lelkem már az övé, akkor miért ilyen nehéz szeretnem őt? Inkább őrzöm a keserűséget, mint hogy semmi ne maradjon belőle.
YOU ARE READING
Touch (Jikook FF)
Fanfiction"Hozzáért a kezemhez és beugrott, hogy ez a kéz már érintett engem korábban. Nem tudom ki vagy és miért kereszteződött a sorsunk, de megszerezlek, megint." Vajon Jungkook képes lesz feldolgozni az őt érő ezernyi múltból felbukkanó, felkavaró érzelmi...
