Serendipity | Jimin ff

19. Viszlát

Jimin POV.

Már három napja. Három napja nem láttam HwaNa-t. Nem hajlandó beszélni velem. Nem válaszol a hívásaimra, se az üzeneteimre. Csak annyit tudok róla, hogy most DaSom-nál van. Tettem egy próbálkozást, hátha beszélhetek vele, de még ajtót sem nyitott senki. Megérdemlem. Hazudtam neki. Most már tényleg semmim sem maradt. Csak ez a nyűg rajtam. YeRin. Három nap alatt az összeg, amit követel a kétszeresére nőtt. Csak azért segítek neki, hogy HwaNa-nak, nehogy baja essen. Magamat már nem féltem semmitől. Az első részét a pénznek már odaadtam neki, de ez az összeg még egy nálam gazdagabbnak is sok ezért ma elutazok, hogy megsürgessek egy még folyamatban levő munkát. Minél hamarabb kész annál hamarabb jutok sok pénzhez és végre vége lesz ennek a rémálomnak. Nehéz szívvel hagyom itt a lakást tudva, hogy YeRin-t egyedül hagyom benne. De nincs más választásom. Hwa szobáját már első este bezártam, a kulcsot pedig mindvégig magamnál tartottam, hogy nehogy hozzáérhessen semmihez ez a kígyó. Szeretném ha minden ugyanúgy fogadná amikor visszatér.

DaSom POV.

Már három napja. Három napja, hogy HwaNa sírva érkezett hozzám. Sehogy sem tudok életet lehelni bele. Úgy érzem, hogy csak az idő tudja begyógyítani a sebét és remélem, hogy pár nap múlva már jobban lesz. Csak fekszik a szobámban. Nem hajlandó beszélni, enni, tekintete nyúzott, szemei karikásak a sok sírás miatt. 2 nappal ezelőtt Jimin telefonon felkeresett. Csak sokadik próbálkozásra vettem fel neki, nagyon haragudtam rá, amiatt, hogy fájdalmat okozott a barátnőmnek, de úgy éreztem annyit joga van tudni, hogy itt van nálam a lány. Később el is jött a házunkhoz, de ide már nem engedhette be. Nem akartam én döntést hozni HwaNa helyett.

HwaNa POV.

Már három napja. Három napja, hogy nem vagyok önmagam. A Jiminbe vetett bizalmam elveszett, semmit sem értek, ami körülöttem történt. Olyan, mint egy kártyavár. Már az utolsó simításokat végzed, amikor hirtelen összedől az egész egy rossz mozdulattól. Talán így kellett lennie? Túlságosan függője lettem egy férfinek. Amikor a kezembe vettem a telefonom láttam meg a rengeteg nem fogadott hívást és üzenetet, ami tőle jött. „Beszéljünk", „Nem akartam ezt", „Félreérted". Most pedig úgy fáj a hiánya, mint még soha semmi, de talán a csalódás még jobban fáj. Nem tehetem ezt se magammal, se DaSom-mal. A nagyszülei a nyarat kihasználva elutaztak egy jó időre, ezért őket nem zavarom. Muszáj talpra álljak még ha bele is pusztulok.

- Felébredtél szívem? – tolta beljebb az ajtót DaSom kezében egy tálcával – Hoztam reggelit.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá halványan. Leült mellém az ágyra, majd az ölembe helyezte a friss ételt – Nagyon jól néz ki.

- Ez azt jelenti, hogy ma meg is eszed? – csipkelődött, hisz az elmúlt napokban nem ettem semmit.

- Meg. – mondtam erőtlenül majd egy falatot helyeztem a számba – Da, sajnálom, hogy a terhedre vagyok.

- Ne legyél hülye. Nem vagy a terhemre. Tudod, hogy olyan, vagy mint a testvérem. Mindent megtennék érted. – fogta meg kezem, hogy magához szoríthassa.

- Tudom, de akkor sem tehetem ezt veled. Rendbe jövök, megígérem. Nem akarok ismét összetörni. Most erősnek kell maradnom.

- Te nagyon erős vagy. Már az is sokat jelent, hogy kimondod ezeket.

- Ma elmegyek pár holmimért.

- Biztos vagy benne? Ne menjek én? – kérdezte.

- Nem, jobb lesz, ha én megyek. Gyorsan túlesek rajta. Remélhetőleg nem lesz ott senki.

- És ha... találkozol vele? – tette fel félve kérdését.