15. Hiányoztál

82 6 1
                                    

HwaNa POV.

Másnap is átmentünk Jiminékhez. De annak érdekében, hogy ne zaklassuk fel Jihyun-t én most nem mentem be hozzá. Az ajtóban csücsülve hallgattam, ahogy beszélgetnek, néha-néha Jimin megemlített engem. Megbeszéltük, hogy fokozatosan adagoljuk neki egy új személy jelenlétét. Hátha nagyobb sikerrel járunk.

Pár napig Jimin-nek bent kellet dolgoznia a cégnél így már ha jól emlékszem ez a 4. nap, hogy nem láttam, mivel mire ő hazaér én már rég az igazak álmát alszom és reggelre el is tűnik. Hiába van itthon, ha mégsem. Ugyan úgy hiányzik így is mintha több ezer kilométerre lenne tőlem, pedig sokszor csak pár lépés választ el minket egymástól.

Az időm nagy részét még a nyári szünetben is a munkának és a zenének áldozom. Nam-mal sok időt töltöttünk eddig is az egyetemen, kihasználva a nyugalmat és az időt. Ez most sincs máshogy. Már reggel 9 óta bent vagyunk, hogy a dalainkon dolgozhassunk.

- Fáradtnak tűnsz. – szóltam az ásítozó fiú felé.

- Az is vagyok. Az este randim volt. – bazsalyogott.

- Hogy micsodaaaa. – karoltam át vigyorogva vállát – Tán csak nem SunJi a szerencsés??

- Azt kell, hogy mondjam ... de. – mondta azzal a tipikus Nam-os arccal.

 – mondta azzal a tipikus Nam-os arccal

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

- Ajjj de örülök. Na végre már tesó. Itt volt az ideje. – paskoltam meg hátát.

Nam és SunJi már megismerkedésük pillanatától, az az nagyjából már két éve szimpatizálnak egymással. Mindig próbáltam őket uszítani a másikra, de be kell látnom, csak hagyni kell a dolgokat a maguk idejében megtörténni.

- Na és te? – fordult felém.

- Én mi?

- Hogy állsz a pasiddal?? – nézett sejtelmesen.

- Milyen pasimmal te bolond??!! – nevettem fel – Nincs nekem pasim. – jelentettem ki majd a keverőpult felé fordultam székestől, hogy ejthesse a témát.

- Hát akkor Jimin? Ő talán nem pasi? – folytatta – Mi van köztetek?

- Hát, ismerkedünk, minden rendben, elvagyunk. – még sosem kellett senkinek ilyen dolgokról beszélnem. Hogy mi is van köztünk? Kapcsolat. Lelki kapcsolat. Ő az én lelki társam. Ebben biztos vagyok.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Hazaérve ismét csak az üres lakás fogadott. Már délután 5 óra volt, mégis tikkasztó meleg. A póló és nadrág kombinációt egy kényelmesebb és szellősebb nyári ruhára cseréltem. Vékony pántjai tartották a könnyű anyagot, ami alatt csak a bugyim takarta testem. Mezítláb tettem vettem, szerettem otthon elengedni magam. Kitakarítottam, kimostam az összes szennyest, főztem és még le is tusoltam, de még úgyis csak 8 órára járt az idő.

Serendipity | Jimin ffTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang