Serendipity | Jimin ff

6. Ismerjük meg egymást

Jimin POV.

Hétfőn újra elutazok, és csak hétvégére fogok hazaérni. Apa halála óta ebből áll az életem. Munka, ivás, egy kis alkalmi szex aztán minden elölről. Gyűlölöm minden egyes percet. Azt, hogy itt hagyott minket minden figyelmeztetés nélkül, azt, hogy az öcsém teljesen összetört és még a házból sem hajlandó kilépni. Anya, ahogyan csak tudja, tartja magát. Tart engem, hogy kibírjam a nyomást, ami rám nehezedett a semmiből. Tartja öcsémben a még megmaradt lelket. Egész életében csak tartotta a hátát mindenért és most is azt teszi. Nagyon erős nő. Miatta és a testvéremért muszáj csinálnom, még ha le is kellett mondjak az álmaimról emiatt. Nem hagyhatom veszni édesapám munkáját.

Kwan bácsi gyakran mondja, hogy megváltoztam. Mosolyogjak többet. Beszélgessünk, mint régen egy sör mellett a lépcsőkön. De már semmi nem olyan, mint régen. Valóban megváltoztam. Úgy érzem magam mintha a lelkem egy része kiszakadt volna, az a része, amiben az öröm, a boldogság, a szeretet volt. Maradt a közöny, a komorság, a fájdalom. Mióta az öcsém elköltözött innen a betegsége miatt senkivel sem osztottam meg az életem. Néha otthon vagyok vele és anyával, de azon a pár napon kívül csak én vagyok magammal. Mindig kiábrándító volt az üres lakatlan lakásba haza térni és szembesülni azzal mennyire egyedül vagyok.

Bár HwaNa hűvösen viselkedett velem, amit meg is értek, hisz érdekesen ismertük meg egymást mégis örülök, hogy itt van. 

Még korán van az alváshoz, így arra a döntésre jutottam, hogy nézek egy filmet. Mivel a szobámba nincs külön TV ezért lehuppantam a kanapéra és keresgélni kezdtem.

- Mi lenne ha...? – gondolkoztam el egy pillanatra majd a lány ajtaja felé indultam.

Arra gondoltam megkérdezem, nem e lenne kedve neki is egy filmhez. Elvégre nem lenne rossz jobban megismerni. Bekopogtam, de semmi válasz nem érkezett. Megismételtem újra, de ismét semmi. Lassan lenyomtam a kilincset és benyitottam. Meglepetésemre a szobában nem láttam őt. Beljebb lépve körbenéztem a szobán, szinte a lakója lelkébe lehetett látni általa. A falakat rengeteg kép díszítette, minden bizonnyal a családjáról, barátairól. Minden passzolt egymáshoz, rendezett volt mégis annyira otthonos és kényelmes. Nem hittem volna,hogy ennyit kilehet hozni ebből a szobából. Csak a megfelelő ember kellett. Az íróasztalán rengeteg kütyü volt, amiket jól ismertem. Keverők, mikrofon, hangszerek, kották, jegyzetek. Kezd egyre érdekesebb lenni számomra ez a lány.

Egy gyengéd fuvallat simított végig arcomat minek hatására az ablak felé fordultam. A hatalmas ablakot egy csipkés, fehér függöny fedte mögötte pedig a teraszon ott ült HwaNa. A terasz tele volt virágokkal, növényekkel. A lány egy díszes hintaszékben pihent, egyik lábát felhúzva tartotta, másikat pedig a földön hagyva hintáztatta magát. Fülét fejhallgató takarta ölében pedig egy laptopot petyegtetett. Olykor bólogatott egyet kettőt, majd a száját csücsörítette vagy harapdálta. Kellemes látvány nyújtott amin akár egész nap pihentetném a szemem. A lány felém pillantott majd vissza a képernyőre. Egy töredéknyi hatásszünet után realizálódott benne, hogy mit is látott, hirtelen újra rám nézett majd kikerekedett szemekkel kapkodva és zavartan állt fel. Majd leejtette az öléből az eszközt meglepettségében.

- Kopogtam! – bukott ki belőlem még mielőtt bármit is mondott volna.

- Nagyon sajnálom, nem hallottalak. Épp egy egyetemi feladaton dolgoztam. – magyarázkodott hebegve de ahoz képest egészen nyugodt hangon miközben fülesét és laptopját letette az asztalra.

Nekem kellene magyarázkodnom hisz én sértettem meg a személyes terét azzal, hogy engedély nélkül beléptem a szobájába. Jómagam biztosan nem így reagáltam volna.