Roseanne, az elátkozott gyermek

Kételyek - hatodik fejezet

Rose szörnyű hideget érzett maga körül és mindenhol a testében, majd arra eszmélt, hogy valami hideg kövön fekszik. Körbetakogatózott maga körül és csak ekkor vette észre, hogy szemei csukva vannak. Gyorsan ki is nyitotta, hogy körül tudjon nézni és rájöjjön micsoda helyen van, de meglepetésére egy kék szempár nézett vissza rá. Mellkasában egyre nehezebb lett a hidegség, kiáltani akart, hogy valaki segítsen neki, de a fájdalom egyre erősödött, nem tudott megszólalni, a szempár pedig egyszer csak izzó vörössé változott. Rose összeszorította a szemét, és olyan lendülettel kezdett vergődni, hogy nagynehezen sikerült mozgásra bírnia megbénult tagjait és ülő helyzetbe tornáznia magát. Mire ismét ki merte nyitni szemeit, baldahinos ágyát látta és a függöny rései között a Mardekáros hálókörletüket. Végignézett magán, egész teste verejtékben úszott és szaporán vette a levegőt, pizsamája teljesen körbecsavarodott rajta, lassan tudatosult benne, hogy csak egy rossz álom volt, de mégis annyira valóságosnak tűnt. Apró zöldes fénysugarak szűrődtek be az ablakokon át, de ebből még nem tudta megállapítani, hogy mennyi lehet az idő, mivel a hely továbbra is víz alatt volt. Egyszerre elöntötték elméjét az emlékek, eszébe jutott, hogy a Roxfortban van és, hogy a Mardekárba osztották be és hogy menyire nem szeretne itt lenni. Nem törődve azzal, hogy valószínűleg az iskolában rajta kívül mindenki alszik, felöltözött és úgy döntött, hogy elmegy reggelizni, ott talán találkozik majd később testvéreivel vagy legalább Lunával vagy Hazellel. Kisétált halkan a hálóból egyenesen a klubhelységbe, körülnézett, szemügyre vette a kandallót amiben még parázslott kicsit az előző esti tűz, az ablakokhoz sétált, figyelte, ahogy a sellők egymással kergetőznek a víz alatt. Nem akarta magának beismerni, hogy egészen kellemesnek találta a helyet, tartani akarta magát ahhoz, hogy neki nem itt van a helye, a sötét varázslótanoncok között, becsvágyó, kétszínű banda, soha nem fog ide tartozni.
- Mi van, Weasley? Nem olyan mint a ti koszos házatok, mi? - szólalt meg hirtelen a semmiből egy gúnyos hang. Rose összerezzent és gyorsan megfordult.
- Malfoy. Mit csinálsz itt? - válaszolt Rose hasonlóan barátságtalanul.
- Inkább te mit keresel itt. Szégyen a Mardekárnak, hogy egy Weasley jár közénk. - lépett közelebb Malfoy összekulcsolt kezekkel.
- A Mardekárosok örülhet, hogy tisztességes ember is jár közéjük. - Rose már indult volna, nem volt kedve Malfoy sértegetéseit hallgatni, minél hamarabb ki akart jutni a pincéből, de még pont hallotta a választ.
- Ha a Mardekárosok szerinted nem tisztességesek, akkor te sem vagy az, tudod, valamiért ide kerültél. Egyébként nem is illessz még a családodba sem, nálatok mindenki koszos és vörös, a helyedben inkább örülnék, hogy megszabadultam tőlük. Húzd meg magad, Weasley, különben nem lesz jó dolgod köztünk. - Rose mostmár pontosan értette, hogy miért nem szeretik Ronék ezt a srácot, ilyennek képzelte el elmondások alapján is, de most, hogy megtapasztalta, mégjobban utálta őt és az egész Mardekárt. Magában mérgelődve baktatott fel a Nagyterembe, ahol valóban elég kevés diák reggelizett még csak. Körülnézett, keresett valaki ismerőst, hogy ne kelljen saját asztalához ülnie, de sajnos nem talált senkit, akivel együtt ehetett volna, ígyhát a lehető leglassabban lépkedve indult a bal szélső asztal felé. Piton professzor, aki a terem másik végében fekvő tanári asztalnál reggelizett most felállt és egyenesen Rose felé sétált. Rose ráncolni kezdte a szemöldökét, de gyorsan rendezte vonásait, nem akart rossz benyomást tenni az iskola legszigorúbb tanárára.
- Az órarendje, Miss Weasley. - nyújtott egy pergamendarabot Rose felé Piton.
- Köszönöm, tanár úr! - bólintott Rose és bátortalanul mosolygott. Piton mintha észre se vette volna a próbálkozást, már hátat is fordított és visszavonult folytatni reggelijét. Rose gyorsan szemügyre is vette a beosztását. Első órája a Roxfortban dupla bájitaltan volt, majd átváltoztatástan, gyógynövénytan és bűbájtan, remek, a bájitaltantól kicsit tartott, bár nem a tantárgytól, sokkal inkább Piton professzortól, akiről sokat hallott már testvéreitől, és ezek között csak kevés jó dolgot. Vagy inkább semmi jót. Így eltervezte, hogy nagyon össze fogja magát szedni az első találkozásukkor.
Időben visszament a pincébe, hogy még véletlenül se foghassa rá senki, hogy elkésett, a terem elejébe sétált és az első padban ült le. Könyveit szépen elrendezte a pad tetején, így várta az órát. Lassan megtelt a terem diákokkal, a bájitaltan órák a griffendélesekkel vannak, szóval Rose csak arra várt, hogy végre Ginny is belépen a terembe, de csak nem jött. Nita és Polly viszont megérkeztek, látszólag jól összebarátkoztak, csevegve jöttek be a terembe, köszöntek Rosenak és leültek a mögötte lévő padhoz. Mikor az óra már majdnem elkezdődött lóhalálában beesett  végre Ginny, körbepillantott és odasietett Rose mellé, majd levágódott az ülésre. Rose kerek szemekkel meredt rá és kérdőn mosolygott, hogy Ginny elmagyarázza, mi ez a nagy sietség és miért nem jött időben pont Piton órájára.
- Bocsi, Lunával reggeliztem, neki meg ma az első órája nincs megtartva, szóval elbeszéltük az időt. - súgta. Rose kicsit irigy volt, hogy neki volt kivel reggelizni és nem teljes letargiában kellett kezdenie az első napját, de ezt nem akarta szóvá tenni, szóval csak megértően bólogatott. El akarta Ginnynek mesélni, hogy reggel találkozott Malfoyyal és el akarta mondani, amiket mondott neki, de már erre nem volt ideje, mert kivágódott még egyszer utoljára a terem ajtaja és berepült rajta fekete köpenyében Piton professzor.
- Az én órámon nem fogtok pálcákkal hadonászni és varásigéket mormnolni. Nagyon keveseknek van érzéke a bájitalfőzés bonyolult művészetét elsajátítani, de kis szerencsével talán ti is tanulhattok itt egyet s mást, ha kellő alázattal álltok az óráimhoz. - kezdte köszönés nélkül a professzor. Az összes diák kissé rémülten hallgatta Piton professzort ahogy folytatta, Rose minden szavát próbálta memorizálni, sokkal jobban tetszett neki ez a tantárgy, mint amire számított. Teleírt jegyzetekkel egy tucat pergament minden érdekes vagy fontos információval, majd az óra végén egy gyógyító főzetet kellett keverniük. Piton köztudottan kivételezett a Mardekárosokkal, ettől függetlenül Rose nem izgult kevésbé, mint mellette testvére, Ginny. Lázasan aprították és keverték a hozzávalókat, Rose néha segített kicsit Ginnynek, így a végeredmény Rose szerint majdnemhogy kiváló lett. Óra végén Piton körbement a padok között és leellenőrizte, hogy a bájitalok megfelelően készültek e. Mikor Rosék asztalához ért, elismerően bólogatott, de azért hozzátette.
- Szép munka, Miss Weasley, de ha még egyszer két bájitalt főz egyszerre az órámon, a saját házamtól is kénytelen leszek pontot levonni. - Rose és Ginny egymásra néztek, nem gondolták, hogy ez ilyen súlyos probléma lenne, de Pitonnal nem éri meg vitába szállni. - Ezért most öt pontot vonok le a Griffendéltől, ne forduljon elő többet. És Miss Weasley, - nézett jelentőségteljesen Rosera - óra után váltani szeretnék pár szót négyszemközt. - Rosenak összeszorult a torka. Rögtön az első nap négyszemközt Piton professzorral? Ezt még Fred és George sem tudja felülmúlni. Az óra többi része szinte elrepült, Piton professzor második feladatként egy gyógyító főzetet kért a csoporttól, amit Rose ismét hibátlanul készített el. A csengő után megvárta, amíg mindenki elhagyja a termet, Ginny egy utolsó bíztató pillantást vetett rá, mielőtt kiment majd Rose, táskájával az oldalán a tanári asztalhoz sétált.
- Nagyon régen láttam már, hogy egy első éves az első bájitalát tökéletesen elkészíti. Csinált már ilyet ezelőtt, Weasley? - Piton úgy nézett Rosera, mintha a puszta tekintetével kiszedhetné belőle a választ. Rose nem tervezett hazudni, az lett volna az utolsó gondolata, így elmesélte, hogy majdnem minden tankönyvet kívülről tud, amit testvérei az itt töltött éveik során használtak.
- Valóban elismerésre méltó teljesítmény. De azzal, hogy a testvérének segít, még nem lesz ő is okosabb. Azt ajánlom, tartsa meg magának a tudását, másoknak is ugyan úgy maguknak kell megszerezni azt. - Piton mintha nagyon halványan elmosolyodott volna. - Elmehet. - Rose bólintott és kisietett a teremből. Piton megdícsérte, valóban megdícsérte őt. Történt már ilyen valaha valakivel? Hát a Weasleykkel biztos nem. Bár Weasley még Mardekáros sem volt soha, ez a gondolat kicsit elvett Rose hirtelen jött jókedvéből.
A nap többi órája is hasonlóan sikeres volt, bár más professzorok nem marasztalták a tanóra végeztével külön dícséretre. Átváltoztatástanon neki sikerült elsőnek tűvé változtatnia a gyufáját, óra végére már apró mintákat is tudott rá varázsolni. Rajta kívül csak Ginnynek sikerült látható változást előidézni a gyufán, bár neki is csak egy kissé vastag és tompa tűt sikerült összehozni. Gógynövénytanon semmi különös nem történt, nem kellett varázsolniuk, növényekhez sem nyúltak egyenlőre, de Rose szinte minden kérdésre tudott válaszolni. Azért ügyelt arra, hogy ne jelentkezzen mindig, nem akart nagy feltűnést kelteni, legtöbbször az orra alatt motyogta a választ, de még így is sikerült tíz pontot szereznie a Mardekárnak. Mikor végül meghallotta, hogy melyik háznak szerezte a pontokat, megint ártört a rosszkedv, onnantól kezdve óra végéig meg sem szólalt. Bűbájtanon pedig Flitwick professzor megengedte neki, hogy egy könyvet emeljen fel a toll helyett a Wingardium Leviosa bűbájjal, mert egy kis toll láthatóan már túl könnyű volt neki az óra végére. Ginnyvel megbeszélték, hogy a délutánt a tó mellett töltik, mivel szeptember lévén még nagyon jó idő volt odakint. Csatlakozott hozzájuk Luna és Hazel is, majd később megérkezett Fred és George Ronnal, Harryvel és Hermionéval. Fred a Rictusempra bűbájt gyakorolta Georgeon, akinek nem annyira tetszettez a felállás, de Ron és Ginny jót nevettek rajtuk, Lunáék a tóban figyeltek nagyon valamit, talán látták az óriási vízi polipot, Hermione pedig egy könyvet bújt a bokrok árnyékában. Csak Rose ült magányosan a fa tövében azon gondolkodva, miért nem lehet ő is olyan felhőtlenül boldog, mint barátai. Csak annyi kellett volna neki, hogy a Griffendélbe osszák és akkor nem lenne semmi, ami a lelkét nyomja. Teljesen elmerült gondolataiban, amikor egyszercsak valaki megszólította.