Roseanne, az elátkozott gyermek

Egy elfeledett ismerős - tizedik fejezet

Rose szemei szinte kipattantak, ahogy a fény az arcához ért reggel, már öltözött is és nagyon reménykedett benne, hogy Ginny már a nagyteremben lesz, mikor ő odaér. Szerencséje volt, Ginny már az asztalnál ült egyedül, a reggelijébe feledkezve. Rose odarohant hozzá, és az előző este gondosan kidolgozott mondatokkal megpróbálta rávenni Ginnyt, hogy egy órára szabaduljon meg a naplótól.

- Helló, Ginny! Tudod, azon gondolkodtam, hogy talán tegnap tévedtem, lehet hogy nem veszélyes valójában a napló, viszont szeretném én is jobban megismerni Tomot. Ha neked ennyire szimpatikus, akkor mindenképpen szeretnék én is többet tudni róla, nem bánod? - mondta Rose a lehető legmeggyőzőbben.

- Ezt hogy érted? Nem szoktad ilyen könnyen megváltoztatni a véleményed. - Ginny gyanakodva nézett fel a reggeliből.

- Tudom, de gondolkodtam rajta. Csak azt szeretném kérni, hogy a következő óránkra add oda a naplót, neked úgyis repülés lesz, nekem mágiatörténet óra, az alatt tudok eleget beszélni Tommal, hogy megismerjen engem is.

- ...Jó. Vidd, de ha nem adod vissza az óra után, akkor ne számíts semmi jóra. - húzta össze a szemöldökét Ginny. Rose nemtudta biztosan eldönteni, hogy komolyan gondolja-e, vagy csak viccel, de nem is foglalkozott ezzel sokáig, mert semmiképpen nem akart egy óránál többet a naplóval tölteni és elérte amit akart, szóval inkább elballagott a Mardekár asztalához és ő is nekilátott a reggelijének. Idő közben megérkeztek a többiek is, Nita és Polly leültek a két oldalára, de legnagyobb meglepetésére Polly mellé leült még három fiú. Malfoy, Crak és Monstro. Rose hirtelen Pollyra nézett, de Polly fülig érő mosollyal csevegett csak Malfoyjal, észre sem vette, hogy Rose valamilyen magyarázatot vár. Ellenben Malfoyal, ő észrevette.

- Mi van Weasley, irigykedsz? - vigyorgott kajánul.

- Elnézést, hogy mondod? - rökönyödött meg Rose. - Mire kéne irigykednem?

- Arra, hogy a barátnőd népszerűbb nálad. - folytatta.

- Arra gondolsz, hogy beszélgetnie kell veled? Kicsit sajnálom miatta, de hát ez van. - vonta meg a vállát Rose, és inkább Nitához fordult, hogy ne is kelljen látnia a többieket. A hogy Nitával beszélgetett, egyre jobban a tudatába kúszott a hidegség, amit a napló miatt érzett, de próbálta minél jobban kizárni. Alig várta, hogy ismét megszabaduljon tőle, de előtte, kerüljön bármibe is, meg fog róla tudni amennyit csak lehet.

A naplóba írni az óra közben egyszerűbb volt mint gondolta. Még a hátsó padba sem kellett beülnie, egyszerűen csak elővette a kis könyvet, és elkezdett bele írni. Senki nem kérdőjelezte meg, hogy jegyzetel-e vagy mást csinál, az óra anyagát pedig esti meseként olvasgatta már évek óta, semmiről nem fog lemaradni. Először nem tudta, hogy hogyan kezdje a beszélgetést, nem volt biztos benne, hogy mit kéne írnia Tomnak, végül úgy döntött, hogy nem gondolja túl a dolgot, egy egyszerű köszönés megteszi majd.

" Szia! Roseanne Weasley vagyok! Ginny, ha jól tudom már bemutatott engem." - írta le kissé tétován Rose.

"Szia, Roseanne! A nevem Tom Riddle. Te is Weasley vagy, ezek szerint?" - jött a válasz pillanatokon belül.

"Igen, Ginny a testvérem, a Weasley családban nőttem fel." - Rose kissé összehúzta a szemöldökét, szinte biztos volt benne, hogy múltkor Ginny megemlítette, hogy ki is ő pontosan, miért lepődne meg akkor valaki a vezetéknevén? Lehet hogy elfelejtette. Lehet egy naplónak memóriája?

"Értem, Ginny mondta nekem, hogy a mostohatestvére vagy. Sokat mesélt már rólad is és a barátairól is, de rólad mesélte a legérdekesebbeket."

"Mi olyan érdekes rajtam?"

"Azt mondta, a szülei az utcán találtak, magadra hagyva, az éjszaka közepén, csupán három hónaposan."

"Ó, ez egyáltalán nem olyan érdekes, mint azt először gondolnád. És miért kérdezted meg megint, hogy Weasley vagyok-e, ha már tudtad előtte is?"

"Tudni akartam, hogy te is ismered-e magad annyira, mint én. Van bármi ötleted arról, kik lehettek a valódi szüleid?" - jött a válasz Tomtól. Roset meglepte a kérdés, soha senkivel nem beszélt még erről. Talán azért nem, mert illetlennek találták volna, ha barátai csak úgy megkérdezik, hogy kik voltak a szülei? Ő maga is próbálta a múltat elfelejteni, amennyire csak lehetett, mert emlékezni vagy csak rá gondolni minden alkalommal méreggel és csalódottsággal töltötte el. Emellett pedig tiszteletlennek érezte, ha Mrs. Weasleyre nem tekint saját anyjaként, elvégre az élete sokkal nagyobbik részében ő gondoskodott róla.

"Nem. Nem tudok róluk semmit és nem is szoktam rajtuk gondolkodni. Ők otthagytak volna meghalni az út szélén, ha nincs Mr. és Mrs. Weasley." - válaszolt Rose, talán egy kicsit túl indulatosan.

"Sajnálatos. Én azonban biztos vagyok benne, hogy a történeted sokkal izgalmasabb, mint ahogy te gondolod." - jött a titokzatos válasz. Vajon mit tudhat Tom, amit más nem. Érdekes, megmagyarázhatatlan érzés töltötte el Roset, mintha egész életében erre a beszélgetésre készült volna, úgy is, hogy nem tudott róla.

"Te talán ismered a szüleimet? Furcsa érzés veled beszélni, mintha már találkoztunk volna."

"Tudod, én ötven évvel ezelőtt éltem. Ez persze nem jelent semmi konkrétat. Egyenlőre ennyit tudok mondani."

"Várj, mit értessz ez alatt?"