Roseanne, az elátkozott gyermek

Találkozás - második fejezet

A kislány, Roseanne szokatlanul nagy hangzavarra kelt, ami a konyhából jött. Tíz év is eltelt már mióta egyedül hagyták őt az utcán és mióta Harry Potternek köszönhetően Voldemort nagyúr elvesztette minden hatalmát. Mióta az eszét tudja a Weasley család tagjaként élt, sosem merült fel benne, hogy érdeklődne a valódi szülei után. Annyira szeretett itt élni, hogy sosem gondolta, hogy bárhol máshol jobb dolga lenne. Persze néha rosszul érezte magát hét féltestvére között, főleg ha arra a témára terelődött a szó, hogy mennyire hasonlít az összes Weasley-gyerek. Természetesen a Weasleyket egy szempillantás alatt fel lehetett ismerni, a család minden tagjának lángvörös haja volt, arcukat tömérdek szeplő borította. Rose néha elgondolkozott, hogy van-e valahol a világban valaki, akire ő is ennyire hasonlít, de mindig eszébe jutott ilyenkor, hogy a szülei magára hagyták egy utcán, ilyen emberekre nem is igazán szeretett volna hasonlítani.
Rose lustán kinyitotta szemét, pislogott párat majd felült az ágyban. Ginnyre pillantott, aki a szobájukban lévő másik ágyon feküdt és látszólag ő is éppen most ébredt fel.
- Mi a fene folyik odalent? Hogyan bosszanthatták fel az ikrek anyát már ilyen korán reggel. - dörzsölte a szemét duzzogva Ginny. Valóban nagyon korán lehetett, Rose még csak most pillantott fel az ablakra, de látta, hogy a nap épphogycsak  elkezdett derengeni a fák mögül.
- Szerintem új rekordot állítottak fel ezzel. Gyere, nézzük meg, hogy mit csináltak most. Aztán én már jövök is vissza olvasni.  - Rose egy nagy sóhajjal tápászkodott fel az ágyból, igazán aludt volna még egy kicsit. Már előre eltervezte, hogyan fogja tölteni a délutánját, csak bírja ki addig ébren. Nemrég elcsent egy könyvet testvére, Percy szobájából, az egyetlen tankönyvét, amit nem örökölt még meg senki, az ötödik évben szükséges haladó bájitaltan könyvét. Rose imádott olvasni, főleg ha ezzel ismereteit terjeszthette, Ginny ezzel ellenben nem tudta elképzelni, hogy Rose ebben mit élvez, de legtöbbször inkább ráhagyta, úgysem lehetett Roset lebeszélni az olvasásról, ha már egyszer elkezdte.
- Hogy tudsz folyamatosan olvasni? A világ összes könyve sem lenne elég neked. - csipkelődött.
- Nekem ez, neked a repkedés. - ingatta a fejét Rose. Úgy ahogy Ginny nem volt oda a könyvekért, Rose nem volt oda a kviddicsért, pedig minden testvére hatalmas kviddics szurkoló volt. Az ilyen apró nézeteltérések ellenére felhőtlen volt a viszonya a két lánynak, senkiben nem bíztak meg jobban, mint egymásban. Néha azt lehetett volna hinni, hogy ők is ikrek, leszámítva, hogy egyáltalán nem hasonlítottak. Ginny, mint minden Weasley csupa szeplő volt, derékig érő lángvörös hajú, nyúlánk, beszédes kislány. Rose ezzel szemben világítóan világos, levendula lila, vállig érő hajjal rendelkezett, bőre makulátlan volt, szinte angyalian tökéletes, jobb napjain hófehér, néha hamu szürke és legalább egy fejjel alacsonyabb volt Ginnynél.
Leballagtak a rengeteg kanyargós lépcsőn, közben egyre hangosabban hallották Mrs. Weasley pörölését a fiúkkal.
- Hogy képzeltétek, hogy csak úgy ellopjátok? Apátokra nem is gondoltatok? Ki is rúghatták volna, ha valaki meglát titeket! - Molly Weasley hangja bezengte az egész konyhát, Fred, George, Ron és a lányok nagy meglepetésére Harry Potter álltak vele szemben, mind igencsak megszeppenve. Rose és Ginny találkoztak már egyszer Harry Potterrel a kilenc és háromnegyedik vágánynál. Ginnynek be nem állt a szája róla egész nyáron, folyamatosan azzal nyaggatta Ront, hogy az előző évi hősies kalandjukról meséljen Tudjukkivel. Rose is nagyon várta, hogy megismerje őt, de álmában sem gondolta volna, hogy ilyen körülmények között kell majd viszontlátniuk egymást.
Ginny kerek szemekkel nézett Rosera, látszott rajta, hogy mondani akar valamit de nem jöttek ki szavak a száján. Végül Rose úgy döntött, hogy megkérdezi ő, amit feltehetően Ginny akart.
- Mi történ, Molly néni? - szólalt meg mire Mrs. Weasley összerezzent, észre sem vette, hogy a lányok megjelentek mögötte a lépcsőn.
- Jajj, drágáim! Gyertek reggelizni, a többit majd ezek a jómadarak elmesélik. - fordult hozzájuk mondata végénél egy fejbiccentéssel Mrs. Weasley. Ginny és Rose is összeráncolt szemöldökkel néztek az ikrekre.
- Ne nézzetek így ránk, nem a mi ötletünk volt. - védekeztek azonnal.
- Először azt mondjátok el, hogy mi volt az ötlet. - tette keresztbe a karjait maga előtt Rose egy rosszalló pillantással. Ron lehorgasztott tekintettel mesélte el, hogyan mentették ki az éjszaka folyamán Harryt a lerácsozott ablakú szobájából és hozták őt ide, az Odúba. Ginny és Rose minden pillanatot csodálva hallgattak, egyrészt amiatt, hogy miként juthatott eszükbe ilyen őrült ötlet, másrészt pedig elképzelni sem tudták, hogy hogyan sikerült ezt a tervet majdnem tökéletesen kivitelezni.
Mire Ron a történet végére ért, éppen megérkezett Mr. Weasley is, aki egész vidáman fogadta a hírt, hogy a fiai ellopták az autóját az éjjszaka. Mrs. Weasley idő közben elkészült a reggelivel, így mindenki az asztal felé vette az irányt. Ginny és Rose maradtak utoljára, nekik maradt az utolsó két hely az asztalnál, az egyik Fred és Mr. Weasley között, a másik pedig Harry és Mrs. Weasley között. Rose elindult Fred felé, de Ginny hirtelen elkapta pizsamája ujját, mire a lány kérdőn nézett rá. Ginny csak még nagyobbra nyitotta a szemét és rémült arckifejezéssel megrázta picit a fejét.
- Jajj, Ginny ne legyél már ennyire betojva. Még beszélgethetnétek is. - mosolygott Rose huncutul de Ginny csak még jobban megszorította, egy szót sem tudott kinyögni. - Jólvan na, tessék. - adta fel végül és elindult a Harry és Mrs. Weasley közötti székhez. Nem értette, hogy mi ez a hirtelen jött zavar Ginnynek Harryvel szemben mikor egész nyáron róla áradozott, szinte el sem lehetett hallgattatni. Rose leült Harry mellé és rámosolygott, amit a fiú viszonzott. Furcsán ismerős volt neki a fiú, nem a híre miatt, nem is amiatt, mert az állomáson már találkoztak, ez inkább olyan érzés volt, mintha egy nagyon régi barátját látná viszont. Ez persze lehetetlen, Harry egy muglivárosban él, messze tőlük, tudta, hogy ők sosem voltak barátok, mégis megmelengette a szívét ez az érzés.
- Holnap korán kell indulnunk, több iskolai felszerelést kell megvennünk mint tavaly és Ginnyéknek még a pálcájukat is be kell szerezni. - jelentette be Mrs. Weasley miközben az asztalra hordta a rengetek finomságot. Rose szedett is magának egy kis zabkását, isteni volt, mint mindig.
- Ez lesz az első évetek a Roxfortban? - kérdezte Harry Rosetol, aki meglepődött a kérdésen, de boldogan bólogatott. - Sok sikert! Biztos ügyesek lesztek. - bólintott bátorítóan Harry is és bekapott még egy falat sültkolbászt.
- Ha olyan évünk lesz, mint a tavalyi, akkor nem hiszem - kuncogott Rose. Harry kérdő pillantására hozzátette. - Ron mindent elmesélt. Igazság szerint többször is, mint kellett volna. - itt jelentőségteljesen Ginnyre nézett. Harry elmosolyodott ezen.
- Elég rendkívüli volt, az biztos, de idén talán nyugtunk lesz. - bizakodott Harry, mindketten őszintén remélték, hogy valóban ez egy nyugodt év lesz a Roxfortban mindenféle halálos veszély nélkül.
- Ha mindenki végzett, menjetek a dolgotokra. Elfér a segítség nekem a konyhában apátoknak meg a kertben. Fred, George, Ron, törpétlenítsétek a kertet! Ginny, Rose ti pedig takarítsatok ki kérlek a padlásszellemnél! - adta ki a feladatokat Mrs. Weasley
- Anya, fáradtak vagyunk, aludni mennénk inkább. - ásított egy hatalmasat George, ezzel nyomatékosítva mondandóját.
- Szó sem lehet róla, aki éjjel legény, nappal is legyen az. - Mrs. Weasley csípőre tette a kezét, szemei szikrát szórtak, mindenki tudta, hogy ilyenkor jobb nem ellenkezni. A gyerekek az egész délelőttjüket takarítással töltötték, délután a fiúk kviddicsezni mentek a szemközti domboldalra, a lányok viszont inkább visszavonultak a szobájukba.
- Még mindig nem hiszem el, hogy hogy tudsz ennyit olvasni... - jegyezte meg még egyszer Ginny a fejét csóválva, mikor Rose előkotorta az újonnan szerzett könyvet az ágy alól.