Roseanne, az elátkozott gyermek

Új barátok - negyedik fejezet

Elérkezett végre a nap. Rosenak nagyon korán kipattantak a szemei, a nap épphogy csak derengett a fák mögött, de ő egy pillanatra sem tudott nyugton maradni. Előző este már ugyan összepakolta a szükséges dolgait, de biztosra akart menni, hogy mindent eltett, amit fontosnak tartott, ezért nagy kotorászásba kezdett, ezzel Ginnyt is felkeltve.
- Mi a fenét művelsz? - morogta Ginny félálomban, majd egy pillanat múlva már talpon állt és csillogó szemekkel bámult Rosera. - Hány óra?!
- Korán van még, nyugi. Nem tudtam tovább aludni, úgy izgulok. - szólt Rose félig az ágy alól, ahogy esetleges ottmaradt könyvek után kutatott.
- Mostmár én sem. Mit csinálsz egyébként? Tegnap mindent összepakoltunk.
- Félek, hogy valamit mégis itthagyok, nem akarom, hogy bármi is hiányozzon az első évben. - Rose kimászott az ágy alól, nem egy könyvvel de kedvenc zoknijával a kezében.
- Tudod, hogy anyáék utánunk tudják küldeni, ha itthon hagyunk valamit, ugye? - ráncolta a szemöldökét Ginny.
- Ha még én sem tudom, hogy mi hziányzik, úgy nem tudják elküldeni. - fordított hátat Rose, hogy a fiókos szekrényt is áttúrja.
- Te tudod. - vont vállat mosolyogva Ginny és lement a konyhába, hogy megnézze, ébren van e már valaki más is. Olyan korán, mint a lányok nem kelt fel még senki, de egy órán bellül már az egész család a konyhában ült és reggelizett. Fred és George jótanácsokkal tömték Rose és Ginny fejét, olyanokkal, mint "Friccsel nem érdemes újat húzni, mindig kiszúrja a bajt, de nem túl gyors, ha időben észreveszitek, akkor elfuthattok", vagy "ha kell valami kaja, csak szóljatok, a titkunkat nem árulhatjuk el, de bármikor el tudunk csenni egy kis vacsorát a konyhából". Mrs. Weasley egy idő után inkább elhallgattatta őket és a lányok lelkére kötötte, hogy nehogy bajba keveredjenek. Reggeli után kezdődött a nagy kapkodás, ahogy azt már megszokták. Egy órával a tervezett indulásnál hamarabb már az autóban ültek, de többször is vissza kellett fordulniuk, mert valakinek mindig eszébe jutott, hogy otthon felejtett valamit.
- Tudod, hogy anyáék utánunk tudják küldeni, ha otthon hagytunk valamit, ugye? - fordult kissé gúnyos mosollyal Ginnyhez Rose, mikor már a naplójával a kezében visszaszaladt az autóhoz. - És amúgy mióta van naplód?
- Jó, oké, igazad volt, és régóta. - Ginny nagyon kerülte Rose tekintetét, amit Rose különösnek talált. - Te sem tudsz ám rólam mindent. - Kicsit késésben, nagynehezen sikerült a pályaudvarra érnie a Weasley családnak, szinte futottak a kilenc és háromnegyedik vágányhoz, még három percük volt, hogy elérjék a vonatot. Ginny és Rose mentek először át a falon, gyors puszit nyomtak szüleik arcára és Fred és George segítségével felcipelték hatalmas poggyászaikat a vonatra. Mire végre találtak magtuknak üres fülkét, a vonat már el is indult így nem tudtak integetni Mr. és Mrs. Weasleynek, amitől minkét lány leszomorodott. Nem látják őket karácsonyig, ennyi ideig még sosem voltak távol egymástól és Rose nagyon fontosnak tartotta a búcsúszkodást. Az ablakon bámultak kifelé, amíg csak látták a peront, de mikor már teljesen elhagyták, elfoglalták helyeiket.
- Találtam pár egyszerű bűbájt, szeretnéd látni? - nézett fel Rose izgatottan Ginnyre, állát tenyerein megtámasztva.
- Még oda sem értünk, de már fel akarsz vágni az eszeddel? Jó, mutasd, de aztán lazíts is kicsit. Elég ám az óráidra tanulni, arra is elég sok időd fog elmenni.
- Az az idő, amit tanulásra vagy gyakorlásra használsz, az nem csak úgy elmegy, te is tudod. - Rose hátat fordítva kotorászni kezdett a poggyászában és pár percen bellül elő is kapta pálcáját. - Ezt Hermionétől lestem, nézd, Suvick! - Ginny cipőjére bökött, mire az egy pillanat múlva úgy csillogott, mintha vadi új lenne, pont mint Harry szemüvege az Abszol úton.
- Menő. Bár nem túl látványos, még nem győztél meg, nincs valami ennél bonyolultabb? - cukkolta Ginny Roset.
- Óóó, dehogynem. Ezt például Bill hetedikes könyvéből néztem. Figyelj és tanulj! Confundo! - Ginny zavarodott képet vágott, épp ahogy Rose várta, nevetett rajta egy kicsit és büszke volt, hogy sikerült hibátlanul kiviteleznie ezt a viszonylag bonyolult varázslatot, de gyorsan megsajnálta Ginnyt és elmormolta az ellenátkot.
- Ez mi volt? - Ginny kicsit rémülten nézett Rosera, miután visszanyerte tiszta gondolatait.
- Konfúziós bűbáj. - mosolygott büszkén Rose.
- Nem vagy semmit. - Ginny arcán őszinte elismerés tükröződött.
- Van ám még, várj... - Rose már emelte a pálcáját de őrült kopogás szakította félbe a fülkéjük ajtaján. Mindkét lánya odakapta a tekintetét. Az ablakon át egy hosszú szőke hajú lányt láttak, aki veszettül kopogtatta az ajtót, egy pillanatig sem pihenve. Rose végül feláltt és és kinyitotta neki azt.
- Szia, segíthetünk? - mosolygott rá bíztatóan, de bellül kicsit kételkedett a lány épelméjűségében.
- Szia, Luna vagyok! A barátnőmmel leülhetünk hozzátok? Sehol máshol nem találtunk szabad helyet. - a lány halkan, álmodozó hangon beszélt és végig mélyen Rose szemébe nézett, amitől Rose zavarba is jött.
- Persze, gyertek nyugodtan. - forult vissza Rose, hogy leüljön, helyet hagyva a két érkező lánynak. Luna intett a folyosón valakinek és nem sokkal később meg is pillantották a barátnőjét, hasonlóan hosszú, barna hajjal rendelkezett de sokkal józanabb tekintettel köszönt a lányoknak.
- Hazel vagyok, Hazel Grace. Titeket, hogy hívnak? - foglalt helyet Ginny mellett.
- Én Roseanne Weasley vagyok, ő pedig a testvérem, Ginny Weasley. - mutatkozott be Rose.
- Weasley? Azta, akkor Ron testvérei vagytok? Aki Harry Potter barátja. - emelte hatalmas kék szemeit Rosera Luna.
- Hát, igen. De mi nem nagyon ismerjük Harryt. - lohasztotta le nagy lelkesedését Rose. Ő maga csalódott volt, nem a testvérei miatt és főleg nem Harry miatt akart hírnevet szerezni. Azt akarta, hogy az iskolában a nevét a saját eredményeiért ismerjék, nem amiatt, hogy jóban van bizonyos emberekkel. - Amúgy ti gonolkoztatok már azon, hogy melyik házba akartok kerülni? - terelte inkább a témát.
- Én hollóhátas szeretnék lenni. Ott minden a tudásról és a logikáról szól. Én nagyon szeretek tanulni. - mosolygott még mindig kissé ijesztően Luna.
- Ha a hollohátban minden a tudás, akkor te is oda kerülsz, Rose. - csipkelődött Ginny.
- Nem, Ginny, nekem Griffendélesnek kell lennem, te is tudod. Nem választhatnak minket szét, és a család minden tagja Griffendéles volt.
- Te pedig azt tudod, hogy ezt nem választhatod meg. - ingatta a fejét Ginny.
- Hagyd már... - Rose a cipőöjét nézte. Nem akart belegondolni, hogy milyen lenne, ha nem ugyan abba a házba osztanák be őket, de még abba sem, hogy esetleg ugyan abba, de nem a Griffendélbe. Egész életében Ginny mindig ott volt vele, elválaszthatatlanok voltak, ez az iskolában sem lehet másképp. - És te, Hazel? - nézett a barna lányra Rose.
- Én nemtudom. A szüleim muglik, ők semmit nem tudnak a Roxfortról és a házakról. Nemtudom hova való lennék. - Hazel kicsit kétségbeesett volt, idegesen mozgatta lábfejét ültében.
- A Teszlek Süveg majd tudni fogja, hova kell tennie. Most még csak annyit kell tudnod, hogy minden házban más tulajonságokat tartanak fontosnak. A Griffendélbe a bátrak kerülnek, a Hollóhátba az okosak, a Hugrabugba a hűségesek, a Mardekárba meg a bunkók. - magyarázta Rose, nem leplezve az ellenszemvét a Mardekár házzal szemben.
- A Mardekárból került ki az összes sötét varázsló, Tudjukki minden híve oda járt. - hajolt közelebb Ginny és suttogta bizalmasan. Hazelt ez látszólag nem nyugtatta meg, mostmár ő is reménykedett, hogy nem kerül a Mardekárba.
Az idő elrepült, a lányok pedig arra eszméltek, hogy a vonat lassulni kezd, majd megáll a Roxmortsi állomáson. Még éppen időben sikerült átöltözniük talárba és a többi diákkal együtt letódultak a vonatról.
- Elsősök, ide hozzám, szaporán! - hallatszott egy ismerős hang. Nem volt ehéz megtalálni a hang forrását, ugyanis Hagrid magasan kiemelkedett a tömebgből. Rose, Ginny, Luna és Hazel átverekedték magukat a felsős diákok között, hogy eljussanak hozzá. - Sziasztok, lányok. Jó volt az út? - nézett le rájuk, mikor megálltak előtte.
- A legjobb! - felelték kórusban.
- Egyertek első évesek! Hozzám, gyertek! A csónakokhoz megyünk. - folytatta Hagrid. Miközben a kis csapat elinult a csónakok felé, Rosenak valami szöget ütött a fejében.
- Ginny, nem furcsa, hogy nem láttuk Ront és Harryt mióta a vonatra szálltunk? - ráncolta a szemöldökét.
- Biztos elkerültük csak egymást. - legyintett Ginny. Ezt a választ muszáj volt Rosenak is elfogadni, ugyanis valóban rengetegen voltak az állomáson és a vonaton egy pillanatra sem léptek ki a fülkéjükből, annyira elmerültek a beszélgetésben. Miután megérkeztek, Hagrid négyesével a csónakokba osztotta as elsősöket és elindultak a tavon ringatózva a sötétségbe. Pár perc múlva kibújt az első tornya a kastélynak a fák takarásából, majd szépen lassan kirajzolódott az egész, hatalmas Roxfort. Rengeteg ablaka boldogan csillogott és világított, tornyai a magasba nyújtózkodtak, lélegzetelállító látvány volt. Egyenesen a kastély alá vezette őket Hagrid a pici csónakokban, majd onnan sétáltak fel a kastélyba, ahol a bejáratban már McGalagony professzor várta a kicsiket. Elmondta a tudnivalókat, amiket a vacsorával és a beosztással kapcsolatban tudniuk kell, a többit majd a beosztás után a házvezető tanároktól fogják hallani. Rose képtelen volt figyelni, zúgott a feje, csak arra tudott gondolni, hogy a Griffendélbe szeretne kerülni