Best Parts Of Me [larry stylinson au]

NINE: Remember to live, while you're busy surviving

I can't carry this anymore, heavy from the hurt inside my veins
I can't carry this anymore, wonder what it's like to be okay

-⨝-

Louis Tomlinson aznap reggel, enyhén megizzadva a rohanástól, levegő után kapkodva esett be a bölcsőde ajtaján. Ma már, Gemma korábbi tanácsát követve, kihagyta a fölösleges kitérőt, és a főbejárat helyett az egyik kis oldalajtón jutott be az épületbe, amely egyenesen a Pillangó csoport átadójába vezette őt. Ahogy leültette Freddie-t az alacsony padocskára, először gondosan kirázta hajából azt a néhány vízcseppet, aminek mégis sikerült elkapnia őt, a feszített tempó ellenére is, csak azután térdelt le a kicsi elé, hogy apró bakancsát a kényelmes, csoportba való cipőcskékre cserélje. A szőke kisfiú teliszájjal kacagott, ahogy apró ujjai belekapaszkodtak édesapja néhány hetes borostájába, és csikizték a kis tenyerét. Louis képtelen volt sokáig rossz kedvű maradni a kisfia mellett, pláne, amikor ő ilyen édesen kacarászott. Kék szemei lágyan követték bizonytalan mozdulatait, ahogy tett egy óvatos kísérletet arra, hogy lábra álljon, ám karjai végig biztosan tartották őt, és azonnal az ölébe vette kisfiát, amint egy hajszálnyi esély felmerült arra, hogy felborulhat. Freddie pufók arcát puszilgatva cipelte be őt a fürdőszobába, ahol villámgyorsan megmosta mindkettejük kezét, anélkül, hogy a kelleténél sokkal vizesebbek lettek volna.

A reggeli kellemetlenségektől eltekintve, mostanra egészen kellemes hangulat lett úrrá rajta, sőt, még egy apró félmosoly is átfutott az ajkain, ahogy meglátta Harry elgyötört arcát, amikor a csoportba lépett. A göndör férfi az ablak alá tolt kisméretű kanapén kuporgott, hosszú lábai szinte a nyakában, ahogy fél szemét a szőnyegen játszó apróságokon tartotta. Az ajtó nyikorgására hirtelen felkapta a fejét és egy fáradt mosollyal köszöntötte az érkező apa-fia párost. Erejéből nem telt többre egy rövid intésnél, majd szinte azonnal tenyerébe temette arcát, ezzel még szélesebb mosolyt varázsolva az idősebb ajkaira.

- Durva éjszakád lehetett. - csúszott ki a száján hirtelen, amint leültette a földre kisfiát. Harry meglepetten pislogott rá tágra nyílt, zöld szemeivel, ami nem csoda, hisz a férfi maga sem számított arra a kedves, csipkelődős hangnemre, amit megütött. De a fiatalabb arcán, a döbbenet mellett világosan kivehető volt az apró mosoly is, ami a szája sarkában bújkált, ez pedig rögtön felidézte Louis-ban az első találkozásuk emlékét, azokkal az átkozott gödröcskékkel együtt.

A szeme előtt már halványodni kezdett a kép, a férfi elbűvölő mosolyáról, így, torkát megköszörülve gyors elhatározásra jutott: vissza fogja varázsolni azokat a gödröcskéket az arcára! Vetett egy utolsó, ellenőrző pillantást a szőnyegen kuprgó kisfiára, mielőtt felemelve fejét egyenesen Harry szemeibe fúrta sajátját.

- Érdekes. Nem tűntél olyannak, aki hét közben könnyedén leissza magát valami olcsó romkocsmában.

A fiatalabb férfi nem csupán a másik szavai okozta döbbenet miatt maradt néma, a vékony ajkakon játszó finom, pajkos mosoly még idegenebb volt számára. Egy pillanatig azt sem tudta mit, milyen stílusban felelhetne erre, ám Louis kék szemeinek játékos csillogása hamar mosolyra fakasztotta őt is.

- Nem is szokásom, őszintén. - nevetett fel halkan, fáradtan megdörzsölve az arcát. Amikor újra felnézett, tekintete megakadt két vitatkozó apróságon, akik képtelenek voltak megegyezni az egyik rózsaszín babakocsi felett, így két szóval gyorsan elhárította a krízist, mielőtt visszafordult a kíváncsi férfihez. - A tegnapi nap kivételes alkalom volt.