Best Parts Of Me [larry stylinson au]

THREE: I was missing you, before we even met

How can you miss someone, you've never met?
'Cause I need you now, but I don't know you yet
But can you find me soon, because I'm in my head
Yeah, I need you now, but I don't know you yet

-⨝-

A húszas évei legelején járó fiatal, életvidám férfi most is mosolyogva kuporgott a csoportszobában szétterített apró ágyak között. Mosolya olyan széles volt, hogy arcán azon nyomban megjelent egy pár, mélyen ülő gödröcske, amely ellenállhatatlanul kisfiús arcot kölcsönzött a sármos férfinak. Kifejezetten langaléta alkat volt, hosszú, kecsesen vékony lábait most is kénytelen volt maga alá húzni, hogy ha kényelmetlenül is, de odaülhessen a hatalmas, éber szemekkel pislogó gondozottja mellé.

Lucinda élénk, kis alvásigényű gyermek volt, s a fiatal férfinek újra és újra meg kellett vívnia a kislánnyal az alvásidő kezdetén. Ám a kedves, csupaszív gondozó kedvét ez sem tudta elrontani. Szeretetteljes mosollyal foglalt helyet a kicsi mellett, miután az utolsó adag papírmunkát is elkészítette a holnapi napra vonatkozóan. Rövid tincsei az arcába hullottak, amint Lucinda fölé hajolva megigazította a mackó-mintás takarót a kislányon.

- Lucy, kisbogaram, mostmár igazán ideje lenne pihenni egy kicsit. - szólalt meg halk, visszafojtott hangon, hogy ne zavarja meg a többi, békésen szendergő csöppséget. - Hunyd be szépen a szemedet és próbálj aludni egy kicsit, rendben?

A férfi ujjai lágyan kisimították a puha hajtincseket a kislány árából, majd finoman cirógatni kezdte bársonyos bőrét. Lucy nagy, értő szemekkel figyelte a férfit, aki szeretetteljes mosollyal nézett le rá. A kislány szépsége teljesen elvarázsolta őt.

- Harry, kedvesem! - nyitott be a csendes csoportszobába egy kedves, mosolygós arcú nő. - Gemma szeretne megbeszélni veled valamit, be tudnál hozzá ugrani egy percre?

- Természetesen, Margaret! Köszönöm, hogy szóltál! - bólintott a férfi előzékenyen. - Megyek, amint elaltattam ezt a kis tündért.

- Hagyd csak, Harry! - állt fel az asztal mellől a férfi párja, aki szintén befejezte a kötelezően elvégzendő papírmunkáit. - Majd én oda ülök, menj nyugodtan! - ajánlotta a nő kedvesen, s már át is vette Harry helyét a kislány ágya mellett.

- Köszönöm, Eleanor! - mosolygott kolléganőjére a férfi, mielőtt Lucy-hoz fordult. - Kisbogár, én most elmegyek egy picit, de El néni ideül melléd. Szeretném, ha aludnál mire visszatérek, rendben?

- El néni is énekel majd nekem? - kérdezett vissza a kislány, kissé sejpítve a szájában lévő cumitól.

- Biztos vagyok benne. - mosolyodott el lágyan a férfi, mielőtt huncut szemeit kolléganőjére emelte. - Ugye, El?

- Hát persze! Bár közel sem vagyok olyan tehetséges, mint Harry bácsi, de megteszem, ami tőlem telik! - bizonygatta a nő, miközben az említett férfi lassan feltápászkodott a földről.

- Ne bácsizz! - szólt vissza válla felett kolléganőjének Harry, amikor kifelé tartott a csoportból.

- De hisz öregebb vagy náluk! És engem is El néninek hívnak. - érvelt a nő látszólag teljesen logikusan, a fiatal férfi mégis a fejét csóválva nézett vissza rá.

- Nem érdekel. Nem vagyok Harry bácsi. - jelentette ki egyszerűen, majd egy utolsó kacsintás kíséretében elhagyta a szobát.

Könnyed, ruganyos léptekkel szelte át a januári nap halvány sugarai által megvilágított barátságos folyosót. Az egész épületet, ahol már jó ideje tengette mindennapjait, ezzel a szóval lehetne jellemezni. Barátságos. A falak halvány sárgák, az ablakok hatalmasak és apró mesefigurákkal díszített függönyök takarják őket. Végig a folyosó falain kellemes hangulatú, gyerekekről készült fényképek és festmények lógnak, s amint Harry elhaladt a főbejárat mellett nővére irodája felé haladva, elmosolyodott a hatalmas, színes falfestmény láttán, melyek a legkülönbözőbb mesehősöket ábrázolják. A férfi tudta, hogy a gyerekek imádják és ez megmelengette a szívét.