Best Parts Of Me [larry stylinson au]

SEVEN: I was afraid, what would you think of me...

SEVEN: I was afraid, what would you think of me cause I fell for you for the first sight

-⨝-

I'm the first to admit that I'm reckless
I get lost in your beauty and I can't see two feet in front of me

-⨝-

A férfi zaklatottan, elnyújtott léptekkel igyekezett végig a folyosón. Magában forrongott, míg sebesen elrobogott az ajtók sora előtt, hosszú, göndör tincsei csak úgy röpködtek az arca körül.

- Nem mondtad el neki! - rontott be az kis, barátságos irodába a férfi, olyan hevesen, hogy az asztal mögött ülő nőnek reagálni sem volt ideje. Nem mintha a váratlan látogató kopogtatott volna, vagy bármilyen jelét adta volna érkezésének. Egyszerűen kivágta az ajtót, becsörtetett a helyiségbe, majd az asztalra tenyerelve, fenyegetően magasodott Gemma fölé.

- Mit nem mondtam el és kinek? - kérdezett vissza a nő, a helyzethez képest meglepően nyugodt hangon. Lassan becsukta az előtte pihenő vaskos füzetet, majd érdeklődve tekintett föl a dühtől izzó szempárba.

- Ne játszd a hülyét, Gemma, nagyon szépen kérlek, mert kezd elfogyni a türelmem mára! - dörzsölte meg orrnyergét a férfi, miközben összeszorított szemekkel igyekezett egy kissé lenyugtatni megtépázott idegeit. Legbelül máris rosszul érezte magát a durva szavaiért, hisz soha nem szokott így beszélni senkivel, pláne nem a nővérével.

-Na jó, gyere velem kisöcsi, ülj le szépen egy kicsit! - állt fel az asztaltól Gemma, majd azt megkerülve, a férfi felkarjára simította kezét, hogy a sarokban álló asztalhoz vezesse. Harry mindenfajta ellenállás nélkül engedte, hogy nővére lenyomja őt szokásos helyére, és kezeit az asztalra emelve, alkarjára fektette homlokát. Eközben Gemma megtöltött egy tiszta bögrét az asztalon gőzölgő forró teával, majd öccse elé helyezve azt, végül ő is helyet foglalt az asztalnál - Na mesélj, mi borított ki ennyire?

- Te tényleg nem mondtad el neki. - motyogta pulóvere ujjába a férfi, egy percig sem fárasztva magát azzal. hogy esetleg felelemje a fejét.

- Harry, már megmondtam, hogy fogalmam sincs miről beszélsz. De örülnék, ha rám néznél végre és akkor véletlenül még érteném is amit mondasz! - Gemma hangja végig halk maradt és nyugodt, mégis arra ösztönözte a férfit, hogy kiegyenesedjen és összekapcsolja tekintetüket. A nő, látva öccse sértett és feszült pillantásait, nagyot sóhajtva az alkarjára simította kezét. - Mit nem mondtam el? És kinek?

- Louis-nak. - motyogta Harry legyőzötten, szigorúan a tölgyszínű asztallapra szegezve tekintetét.

- Ki az a Louis? - röknyödött meg egy pillanatra a nő, amivel kiérdemelt egy rosszalló pillantást az öccsétől. - Ó, az új szülő. Freddie apukája, nem igaz?

Gemma gyorsan kapcsolt, ám ezzel nem tüntette el az összes ellenszenvet a férfi tekintetéből. Harry-nek fogalma sem volt róla, hogy nővére hogyan volt képes elfelejteni azt a gyönyörű, kék szemű angyalt. Tény, hogy ma nem tette rá a legjobb benyomást, a férfi mégis tudta, hogy Louis egy csodálatos ember. Egyszerűen érezte rajta.

- Igen, ő. - bólogatott Harry, ám továbbra is kerülte nővére tekintetét.

- És elárulnád, hogy én mit nem mondtam el neki? - a nő kezdett egyre kíváncsibbá válni, fogalma sem volt, hogy az öccse mégis mivel tudja összekapcsolni őket ebben a furcsa kirakósban. Hisz összesen kétszer találkozott a férfival, akkor is csupán a kisfiáról volt szó.