Best Parts Of Me [larry stylinson au]

TEN: I dare to hope

I'm not givin' up, no, not me
Even when nobody else believes, I'm not goin' down that easily

-⨝-

Harry aznap reggel minden érkező esetén indokolatlan érdeklődéssel kapta fejét az ajtó felé, majd megmagyarázhatatlan csalódottsággal átitatva sóhajtott fel, amikor nem az általa várt személy lépett be az átadóba. Keserűsége azonban akkor hágott a tető fokára, amikor Freddie Tomlinson - a szokásostól eltérően - édesanyja karján érkezett, Louis Tomlinsonnak pedig színét sem lehetett látni. A férfi összehúzot szemöldökkel, nehéz szívvel lesett ki az üvegajtón, tekintetét a kisfiút öltöztető fiatal nőre vezetve. Hiába tűnt őszintének a mosolya, és gyengédnek a mozdulatai, Harry mindezek ellenére is azonnali ellenszenvvel viseltetett iránta, már csupán abból kiindulva, hogy a nő arra készül, hogy belátható időn belül magára hagyja kisfiát, és a férfit, aki halálra dolgozza magát annak érdekében, hogy Freddie számára mindent biztosíthasson. Negatív érzései ellenére a jómodor nem veszett ki belőle, így udvariasan üdvözölte a nőt, amikor a kicsivel együtt belépett a csoportba.

- Jó reggelt, Harry! Sziasztok! - viszonozta a férfi forszírozott mosolyát egy valódival, miközben gyengéd tekintetét végigvezette a gyerekeken is. Letérdelve, a puha szőnyegre ültette Freddie-t, és gondosan eligazgatta kis, kötött kardigánját, mielőtt leemelt a polcról egy kisautókkal teli dobozt, és a fiúcska elé helyezte. Charlotte széles mosollyal nézte, ahogy apró tenyerei elmerülnek a millió jármű között, majd göndör kacagással kísérve megpróbál annyit a kezében tartani, amennyit csak bír. Harry nem sokáig bírta tartani magát, a tegnapi állapotából kiindulva majd megette őt az aggosalom a kék szemű férfi iránt.

- Szóval, Louis elég fáradtnak tűnt tegnap. - köszörülte meg a torkát, igyekezve egy olyan kijelentéssel indítani, ami akár természetesnek is mondható egy ilyen szituációban. A nő kezei megtalálták útjukat kisfia húsos combjára, és lágyan cirógatni kezdte őt, miközben gondterhelten felsóhajtott.

- Igen, valóban. És ez sajnos nem is lesz jobb, egy darabig. Az éjjel tudta meg, hogy átszervezték a mai műszakját, így elég hirtelen jött, hogy nekem kellett ma elkísérnem Freddie-t. - magyarázta, miközben szomorúságtól csillogó szemeit Harry-re emelte. A férfi szíve hirtelen összeszorult a gondolatra, hogy Louis ezekben a percekben is halálra dolgozza magát, míg az előtte ücsörgő nő fejben valószínűleg már az új, gyerek-, férj-, és felelősségmentes életét tervezgeti, egy távoli földrészen. Hirtelen jött haragjának egy  éles visítás szabott gátat, amire mind a ketten riadtan kapták fel fejüket. Harry zöld szemei azonnal végigsiklottak a csoportban szétszóródott gyerekeken, mígnem megállapodtak két haragos apróságon, akik ide-oda cibálták egyikük alvókáját.

- Lucy, Owen! Owen, ne cibáld a haját, kérlek!- kiáltott rájuk a férfi, ám a következő percben már ott is termett mellettük, és igyekezett kiszabadítani a kislány mézszőke tincseit csoporttársa erős szorításából. Amint a kisfiú elengedte Lucy-t, Harry elégedetten bólintott, és tekintetét a konfliktus okozójára, a kettejük között kifeszített rongyos kendőre vezette.  - Így ni. Most akkor áruljátok el szépen, min vesztetek össze ennyire?

- El akarja venni a rongyimat! - szipogta Lucy, pisze orrát sértetten felhúzva.

- Mert ez az enyém! - jelentette ki a kisfiú dühösen, mérgében csípőre vágva kezeit. Így azonban a rongyi is kicsúszott ujjai közül, Lucy pedig nem volt rest magához szorítani a foszladozó anyagot. Hüvelykujját ösztösen a szájába vette, míg Owen szemei hatalmasra tágultak, arca pedig pirosodni kezdtett, amint ráébredt hibájára. - Nem! Enyém!