Kérlek ments meg! (Taekook)

1

Korán reggel nem az ébresztőmre keltem, hanem anyum üvöltésére. 

- Kook, már megint elaludtál baszki! 

-hmmmh...- nyöszörögtem, miután lebukfenceztem az ágyamról. Elsattyogtam a fürdőbe és új rekordot felállítva, három perc alatt végeztem. És még a hajam is jól nézett ki. 

Táskámat felkapva indultam a suliba. Amikor beértem feltűnt, hogy valaki ül az eddig üres helyem mellett. Ki mondta, hogy üljön mellém? Nem szeretem az embereket! Szenvedve leültem mellé, nem szóltam hozzá, nem néztem rá csak leültem és fejemet a kezeimre hajtva pihentem.

- szia, Kim Taehyung vagyok.- köszönt rám lelkesen. Lassan felemeltem a fejem a karjaimról, hogy szemébe tudjak nézni.

- Jeon Jungkook.- feleltem. Végig mértem, haja elöl zöld volt. Fekete-fehér csíkos felsőjén egy bőrdzseki volt és fekete szaggatott farmerja egy szintén fekete bakancsban ért véget. Hasonló a stílusunk.

Amint becsengettek, elővettem legvastagabb füzetem, ami inkább volt könyv mint füzet. Előkerestem a kedvenc tollam és elkezdtem irogatni. Egyszer csak egy kíváncsi fej mászott az aurámba, amitől arrébb másztam a székemen és összébb húztam magam.

- zavarlak?- nézett szomorúan a szemembe.

- nem, csak...- nem akarom elmondani neki, hogy félek. Senki nem tudhatja!- nem vagyok hozzászokva, hogy néznek.- vagy észrevesznek. Egészítettem ki magamban.

- te is félsz az emberektől, ugye?- szemében szomorúságot és egy kis bíztatását véltem felfedezni. Én is? Ő is félne? Nem válaszoltam, csak halványan bólintottam. - mit írsz?- kérdezte óvatosan, de nem hajolt a füzetem fölé. Csak elmosolyodtam és felé toltam. Nem szoktam mutogatni, de ő kedvesnek tűnik. Nem titok, hogy verseket illetve dalszövegeket írok, viszont eddig senkinek sem mutogattam.

Néma csendben olvasta, majd amikor a végére ért csillogó szemekkel nézett az enyéimbe. Majd hirtelen átölelt.

- sajnálom!- suttogta halkan. Félve, de visszaöleltem és elmotyogtam egy ,,köszönöm"-öt.

- Mr. Jeon, mégis mit csinál maga az én órámon?!- förmedt rám a vén banya.

- sajnálom tanárnő, én vontam el a figyelmét!- kezdett védeni Taehyung. Miért véd engem? Kije vagyok, hogy védjen?

- te meg ki vagy?- döbbent le a tanár. Erre mindenki hátra nézett, én meg összébb húztam magam, pedig tudtam, hogy nem engem figyelnek.

- Kim Taehyung vagyok, az új diák.- állt fel helyéről, hogy egy kis illemet mutasson.

- Nekem nem szóltak új diákról. Biztos, hogy átvernek maguk! Ez nem vicces!- förmedt ránk az az idióta. Soha nem volt normális és ezt előszeretettel mutatja is ki.

- Ha elkísér az igazgatóiba, akkor be is tudom bizonyítani.- rázta meg a fejét.

- az is lesz! De ha kiderül, hogy átvertetek akkor nagy bajban vagytok!- nézett ránk szúrósan, majd Taehyungal ki is mentek az ajtón. Pár perc múlva vissza is tértek - tényleg van itt egy új gyerek.- mondta a nyílvánvalót.

Esküszöm ez a nő hülye! És még bocsánatot sem kért az ok nélküli vádaskodásáért! Persze én meg tiszteljem, csak mert öregebb és van öt gyereke. Na elmegy ez a picsába! Szúrós szemmel dőltem a padomra és úgy néztem a tanárt. Egyszer csak Taehyung dőlt le mellém. Kicsit megijedtem, mert tényleg nem sokan vannak hozzám ilyen közel.

A lotyónak egy darabig még hallgattuk az idegesítő hangját, de már nem érdekelt. Mindig is hobbija volt, hogy engem basztat. Mindig belémköt és szivat. És még csodálkozik, hogy soha még csak nem is válaszolok a kérdéseire. Csak nézek. Ehhez már jól értek, amióta idekerültem nem beszélek, csak ha feltétlenül muszáj.

Untam az életem. Semmi jót nem találtam benne. Miért kell ennek folytatódnia? A monoton mindennapok rohadtul ugyan olyanok! Ember nincs aki kedvelni tudna. Belenyúltam a tolltartómba és kivettem belőle a kis piros hegyezőmet. Pár másodperc alatt szét is szedtem, és amikor a pengét a pulcsim ujjához kezdtem közelíteni. Hirtelen öt hosszú ujj és egy erősebb szorítás gátolt meg a cselekedetemben. fájt, hogy rászorított a régebbi sebeimre és hegeimre. Értetlen könnyes szemeimmel néztem rá.

- ne tedd!- nézett szomorúan.

- Miért ne?- kérdeztem konkrétan sírva.