Kérlek ments meg! (Taekook)

18

Már órák óta ültem a parkban egy padon. Haza menni nem akartam. Nem álltam arra készen, hogy Tae hallgatását és semleges tekintetével nézzek szembe.

Egyre jobban kezdtem fázni és álmosodni. Lassan dőltem el a padon, de akkor a telefonom kezdett irtó hangosan rezegni. Miért van mindig lenémítva? Megnéztem, hogy ki keres. Persze, hogy drága sors barátom megint baszakszik velem. Taehyung nevét írta ki a telefon.

Nem vettem fel. Nem vitt rá a lélek. Amikor beszélni akartam volna vele ellökött magától. Ez azért szomorú mert szószerint.

Pár perc múlva a telefonom két rezzenéssel jelezte, hogy üzenetet kaptam. Kifejezéstelen arccal nyitottam meg.

Taetae🐯

Merre vagy?! Órák óta kereslek.

Kookye🐇

Egy random parkban döglök egy padon.

Írtam vissza. Lényegében tényleg fingom nem volt róla, hogy hol a retkes picsában vagyok. Újabb két rezzenéssel jelzett a telefonom, hogy jött még egy üzenetem.

Taetae🐯

Mondd meg az utca nevét és odamegyek.

Megforgattam a szemeim és elindultam egy tetves utca táblát keresni. Mikor találtam egyet a park kerítésén elküldtem Tae-nek. Vissza mentem a padhoz és leültem. Érdekel mikor ér ide. Mondjuk még mindig fáj egy kicsit a hátam. Miért kellett ilyen durván ellöknie? Miért haragszik rám a saját hülyesége miatt?! Mit tehetek én arról, hogy rám uszította a két régebbi szekálómat?!

Gondolat menetemből egy test rántott vissza, ami konkrétan rám esett. Megdermettem a félelemtől. Ki az a paraszt aki egy random emberre ráesik az északa közepén?

- Khookhyeheeem!- sírt fel. Fel ismertem a hangját. De mi az aranyfaszért sít?

Végül valami emberibb pozícíóba szenvedte magát, és a feje már nem a hasamban volt, hanem a nyakhajlatomban.

- annyira féltettelek!- nézett végre a szemeimbe. - Tudod, milyen veszélyes hely ez?!- meredt rám könnyáztatta szemeivel. Hirtelen felkapott az ölébe és ő ült le a padra.

- ne menj el többet!- szipogta még mindig a nyakamba- kérlek!

- Ha nem adsz rá okot akkor nem fogok.- suttogtam az ő nyakhajlatába.

- nem fogok! Nem akarlak elveszíteni!- ölelt mégjobban magához.

- menjünk haza.- suttogtam még mindig.

Egy ideje már róttuk az üres utcákat, amikor egy ismerős alak került velünk szembe. Hatalmas vállairól azonnal felismertem. Ő nem lehet más csakis SeokJin.

- Sziasztok. Hát ti?- utalt arra, hogy este tizenegykor az utcán vagyunk.

- szia. Hát mi haza megyünk.- felelte a párom.

- és honnan jöttök, egy buliból?- kérdezte a szemöldökét húzogatva.

- csak egy parkból.- mondtam halkan.

- Uu romantikáztatok egy jót?- lelkesedett. Hihetetlen, hogy milyen aktív még ilyenkor is.

- úgy is lehet mondani...- hajtottam le a fejem.

- mi történt?- szomorodott el.

- Csak volt egy kis vitánk.- mondtuk egyszerre. Egy darabig még dumáltunk Jinnel, majd hazamentünk.