stairway to heaven | DH. | 𝗕𝗘𝗙𝗘𝗝𝗘𝗭𝗘𝗧𝗧

12 | are you lonely?

— Magányos vagy? - adtam hangot a kérdésemnek.

Kivételesen megelőztem Dereket, s most én vártam rá a megszokott sziklán, amin noha nem volt rajta a nevem, egyértelművé vált számunkra, hogy ez az enyém, míg a másik a most megérkező férfié. Szemöldökét összehúzta a kérdésemre, s értetlen pillantást küldött felém, miközben abbahagyta a hegy oldalon végigsímítást, s most mellkasa előtt összefont kézzel nekidőlt annak. Amint eljutott a tudatomig, hogy mit is kérdeztem, kissé kikerekedett a szemem, s elkezdtem tördelni az ujjaimat, miközben erősen gesztikulálva, s nagy mutogatások közben — valszeg Stilesra hasonlíthattam — kezdtem el kifejteni neki a kérdésem okát:

— Mármint a-azt olvastam, hogyha valaki mindenhez hozzáér, és végighúzza az ujját menet közben a tárgyakon, akkor érintésre vágyik, mert magányos, de igazából ez nem biztos, hogy igaz, tök hülyeség is volt kérdeznem, nem is tartozik rám, és igazából huh... - hadartam, ám Derek mintha nem is figyelne rám, lehajtotta a fejét, s próbálta elnyomni mosolyát. — Ne nevess már ki, csak segíteni akartam, és beszélgetést kezdeményezni, nem is volt vicces, és amúgy is...

— Fogd be, mert megfulladsz - célzott a hadarásom közepette elfelejtett levegővételeimre a kemény szóhasználatával, de az arcán ékeskedő mosoly elárulta, hogy nem haragszik, mire bólitottam egyet, majd egy mély levegőt véve én is elmosolyodtam.

Következő eszmecserénk között eltelt akár fél óra is, ismét csak néztük a tájat. Gyakran csináljuk ezt. Az utolsó nekem intézett mondata után ellökte magát a hegyoldaltól, s leült a sziklájára, s azóta szinte meg sem mozdult.

— Holnap ráérsz? - törte meg a kettőnk közé beállt csendet.

— Szerintem igen - vontam össze a szemöldököm, miközben rápillantottam, hátha leolvasom az arcáról, hogy mit akar kihozni ebből a hirtelen jött kérdésből, ami teljesen meglepett.

— Holnap elmehetünk valamerre - közölte, én pedig már nem tudtam leplezni meglepettségem, a szemem elkerekedett, s ha eddig azt hittem, hogy meglepettebb nem is lehetnék, mintha a férfi arcán enyhe zavart pillantottam volna meg, ahogyan folytatni kívánta a mondatot. — Mármint, ha szeretnéd - köszörülte meg a torkát, majd tért vissza eredeti, érzelemmentes arcához.

— Persze, szivesen megyek - vágtam rá, talán kissé túl gyorsan is, ugyanis hiába próbálta elrejteni, a szája szélében bujkáló görbület elárulta, hogy sikerült megmosolyogtatnom.