09 | front of school.

418 33 0
                                    

Az iskolából kiépve felsóhajtottam, s indultam volna, ha nem látom meg az ismerős férfit még több ismerőssel egy társaságban az erdőhöz közel összegyűlve. Stiles, a kissé vékonyabb, ám annál attraktívabb fiú hevesen gesztikulálva magyarázott valamit a társaság többi tagjának, látszólag kissé ideges volt, s sokszor mutatott felém. Összevontam a szemöldököm, de hamar el is lazítottam, gondoltam, hogy csak a véletlen műve a nagy hadonászás miatt. A kissé izmosabb Scott néha beleszólt a beszélgetésbe, de a tanácskozás nagy részében csöndben maradt, pontosan úgy, ahogyan a többiek is: az eperszőke szépség, Lydia, az új lány, Kira, a kissé indulatos Malia, a talán kicsit fura, de mégis vonzó Isaac, majd mind közül a legfiatalabb, Liam, és persze a nálunk kilenc évvel idősebb Derek.
Derek, akire amikor rápillantottam, azonnal felvette velem a szemkontaktust, s egy kisebb mosolyt küldött felém, majd intett, mire az előbb említett csapat felém pillantott, Stiles pedig abbahagyta az erősen gesztikulált monológját. Néhányuk - Malia és Isaac - gyanúsan méregettek, míg Stiles Derekre nézett ugyanilyen tekintettel.

Mivel én nem voltam túl közeli kapcsolatban senkivel sem a társaságból, így kínos lett volna nem csak nekem, de talán Dereknek is, ha odamegyek, s megelőzve ezt a szituációt viszonoztam a mosolyát, majd én is intettem egy lazát, és sarkon is fordultam, hogy hazafelé vegyem az irányt, noha nem hagyott nyugodni a kérdés, amit hiába próbáltam, nem tudtam kiverni a fejemből.

Honnan ismerik mindannyian Dereket?

stairway to heaven | DH. | 𝗕𝗘𝗙𝗘𝗝𝗘𝗭𝗘𝗧𝗧Onde histórias criam vida. Descubra agora