05 | hey everybody.

507 35 0
                                    

- Nézd, Derek szereti nézni a kilátást, hát nem aranyos? - hallottam meg oldalról egy talán nagyon is ismerős hangot.

A rajz füzetem kissé jobban az arcom elé húztam, hogy eltakarjon, tettetve, mintha nagyon belemerülnék a rajzolásba, ám szemem sarkából az újonnan érkezőket - akiket mondhatni, hogy ismertem - s az általában csendben üldögélő társamat figyeltem. Az előbb megszólalt hang kisértetélyesen hasonlított az osztálytársaméra, Stileséra, s meg is pillantottam őt, oldalán a kebelbarátjával, hű cimborájával, Scottal. Derek arca általában ellazult, amikor itt volt, s néha még mosolygott is, mintha nyugodt lenne, ám most egy teljesen új arcát mutatta. Ahogyan megérkeztek a fiúk, hirtelen teljesen komor lett, már-már ijesztően komoly, s a szikláról felállva a két újonnan érkezőre nézett, miközben csendesen s gondterhelten sóhajtott egyet. Tőlem jobbra álltak, Derek mostmár háttal. Erre a helyre mindkét oldalról fel lehet jutni, én a bal oldalt jobban preferálom - eddig úgy tűnik, hogy Derek is -, ám Stilesék a másik oldalt választották, ami nekem szerencsémre vált.

- Hogy találtatok meg? - kérdezte a férfi, s hangja mintha kissé dühös lett volna.

- Nálad van a telód, nem olyan nagy was is das lenyomozni, de nem ez a lényeg - vakarta meg az orrát Stiles, majd folytatta. - Miért vagy itt, számolgatod a fákat?

- Nem, fagylajtot eszeget - jött hirtelen egy kissé gúnyos hang az én oldalamról, mire ijedtemben kissé megugrottam a sziklán, s leejtettem a füzetem. - A kérdés inkább az, hogy te ki vagy, kedvesem? - nézett rám egy kisebb mosollyal, majd ellökte magát a hegyoldaltól, s megindult felém, mire kissé odébb húzódtam a sziklán.

- Peter, tűnj onnan, vagy esküszöm, legközelebb nem fogsz kimászni és felállni sehonnan - emelte fel kissé a hangját, de nem zavaróan, csak fenyegetően, noha én nem értettem belőle semmit, a Peternek szólított fazon visszahátrált egy laza mosollyal, s nekidőlt a hegyoldalnak, karját maga előtt összefonva, s onnan nézett rám.

- Delilah? - jött a hang a másik oldalamról.

Fantasztikus.

stairway to heaven | DH. | 𝗕𝗘𝗙𝗘𝗝𝗘𝗭𝗘𝗧𝗧Where stories live. Discover now