stairway to heaven | DH. | 𝗕𝗘𝗙𝗘𝗝𝗘𝗭𝗘𝗧𝗧

02 | two heartbeats.

Sokat járok ide, főleg, ha a gondolataimat szeretném elterelni.
Most is itt vagyok.
Feljöttem a mohás lépcsőkön, amelyek csak még hangulatosabbá teszik ezt a helyet. Itt ki tudok kapcsolódni. Ugyanazon a sziklán foglalok helyet, a másiknál pedig ismét ül valaki. Megint csak maga elé néz, mintha észre sem venne. Nem tudom eldönteni, hogy ennek most örülnöm kellene-e, vagy sem.

Már egy ideje a rajzolásba feledkezem, teljesen ráhajolva a combjaimra rakott füzetre, amibe most egy farkast próbálok alkotni. Az újonnan levágott rövid hajam egyáltalán nem zavar a tevékenységemben, ellenben valami, pontosabban valaki más nagyon is. Mozgolódást hallok oldalról, s mire felkapom a fejem, a személy már mögöttem van.

Természetellenesen gyors volt, vagy csak én gondolom így?

Nem nagyon veszek tudomást a férfiről, épp visszahajolnék a füzetem fölé, amikor egy, a vállam felett átnyúló kéz akadályoz meg ebben.
Mire felfogtam, hogy mi történik, a férfi felettem áthajolva — ezzel egyetemben csapott meg nem túl erős parfümjének aromája — hajtott egyet visszafelé a füzetemben, s megállt a rajznál, ami őt ábrázolta. Arcom enyhe pírba borult, tekintve, hogy ez mégiscsak eléggé kínos, s legalább olyannyira fura, ám meglepetésemre nem szólt semmi rosszindulatú szót.

— Szép rajz - közölte, s hangja kisebb meglepetésként ért, mintha a szívem is nagyobbat dobbant volna abban a pillanatban, amint meghallottam mély baritonját.

A ceruzát hirtelen kikapta a kezemből, s a laphoz vezette. Figyeltem mit csinál, már szinte felkészültem, s elképzeltem a jelenetet magam előtt, miszerint összefirkálja az egészet, én pedig megsíratom a kissé megcsonkított alkotásom, ám nem ez törtémt, hanem a lap aljára, ahol volt egy kis hely, elkezdett írni valamit, viszont hiába néztem, nem fogtam fel, hogy mi lehet az, kisebb sokkban voltam.

Gyorsan telő másodpercek múlva be is fejezte, s combomra rakva a rajzszerszámot, elindult a lépcső felé, s ahogyan lefelé haladt, úgy húzta ismét végig kezét a hegy oldalán, én pedig csak néztem utána.

Mikor visszatért belém az élet, megráztam a fejem, s a lapra sandítottam, pontosan oda, ahová az előbb felírta azt az egyetlen egy szót, amit egészen eddig nem sikerült felfognom. Megláttam, s szívem mintha még egy nagyot dobbant volna, ma már másodjára. Kissé macskakaparásnak tűnt a kézírása, mégsem volt nehéz kiolvasni. Tipikus férfi-betűtipussal körmölt. Egyetlen egy szó állt ott, mégis úgy éreztem, mintha ezzel nyitott volna felém, s közölte volna, hogy őt egyáltalán nem zavarom, elhesegetve ezzel az összeesküvés elméletem, miszerint biztosan idegesítem már csak a jelenlétemmel őt is.

Egy szó, pontosabban egy név állt a papír sarkán, a rajz alatt:

Derek.