stairway to heaven | DH. | 𝗕𝗘𝗙𝗘𝗝𝗘𝗭𝗘𝗧𝗧

18 | what's happening?

- Aiden és Ethan? - kerekedtek el a szemeim.

A két ikerfiú állt előttem, teljes életnagyságban, egyik zsebre dugott kézzel nézett engem, míg a másik megindult felém. Új diákok voltak a suliban, nem igazán beszéltem velük soha, csak látásból ismertem őket.

- Ha nem csinálsz semmit, mi sem bántunk, csak legyél nyugodt - mondta az egyik, aki felém tartott.

Igazából rohadtul nem tudom, hogy melyik melyik, de nem is lényeg, igaz?

- Elraboltatok, végülis logikus, hogy nem vagyok ijedt, és nem fogok megpróbálni elmenekülni. Miért is tenném? - adtam hangot gondolataimnak enyhe iróniával a hangomban.

Aki eddig csak nézett, kissé elmosolyodott, gúnyosan, majd közelebb lépett hozzám. Úgy tett, mintha a kezét nézegetné, majd hirtelen megnőttek a körmei. Pontosabban a karmai. A szemen elkerekedett, a szívdobogásom pedig még az előzőnél is gyorsabb tempóra váltott, noha nem hittem, hogy ez lehetséges. Az előttem álló bólintott a mellettem lévő testvérének, mire neki is karmai nőttek, s elvágta azzal a körém fonódó kötelet.

- Nyugi, ha nem visítasz, nem lesz bajod - mondta a mellettem álló, talán Ethan. Igen, életem legnagyobb tippje volt az előbbi, felejtsük is el.

- Bíztató - közöltem, majd az előttem álló kezeire vezettem a tekintetem. - Egy manikűrös azért... Nem... Ártana - nyeltem egy nagyot, ám a beszélgetésnek vége is szakadt, amikor megragadták a karjaim, és elkezdtek felráncigálni a lépcsőn, amit szerintem csak az isten tartott életben.

Az agyam pedig csak ignorálta a hirtelen megnőtt körmöket, nem dolgozta fel.

Mindenesetre, ha ez valami kórság, remélem nem érintéssel terjed.